H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)
Bartha Júlia: A török sírjelölés történeti áttekintése
A jelenkor sír jelei A törökországi falvak és városok temetőinek látványa is sejteti azt az óriási távolságot, ami a várost és falut, így a városi és a paraszti kultúrát elválasztja. A falvak lakói nem állítottak évszázadokra megmaradó sírjelet halottjaiknak. Vagy a köznépi sírjeleknél tárgyalt módon kőrakással jelölték, s jelölik a sírhelyet, ha sírkövet találunk az is többnyire mészkőből, homokkőből való. A századunk első évtizede óta tartó társadalmi változás azonban nem hagyta érintetlenül a falvakat sem, bár jóval lassabban hat a folyamat, mint a tömegkommunikációs eszközök nyomásának kitett városokban. A század elején, Atatürk (Mustafa Kemal) vezetésével végbement társadalmi fordulat gyökereiben próbálta megváltoztatni az életet. Maga, a társadalmi változás élére álló Atatürk tartotta legfontosabbnak eltörölni azokat a jelképeket, amely századokon át jellemezte a török kultúrát, és társadalmat. Megtiltotta a fez viseletét, az arab betűs írásról áttértek a latin betűs írásmódra, a mohamedán időszámítást a Gergely-naptár szerinti váltotta fel. Európai példa nyomán európai irányt szabott egy ízig-vérig iszlám társadalomnak. Ezzel olyan mértékű változást hozott, amely a felszínen a társadalom minden szféráját érintette. De csak a felszínen. Csak külsőségeiben. A társadalom, mélyrétegeiben nem idézett elő nagymértékű változást, mert a tradíciók ennek gátat szabtak. Alig egy emberöltőnyi idő telt el a reformok bevezetése óta, azt kell tapasztalnunk, hogy ugyanaz a mechanizmus működik, mint századokon át. A sírjelek formája ugyan hasonló az európai temetőkben láthatókhoz, a rájuk vésett vagy festett jelek jelentésükben az iszlám világképhez kapcsolhatók. Különösen napjainkban sokasodtak meg azok a jelképek, amelyek a szakrális élet szimbólumai közé sorolhatók. Okát valószínűleg a térséget jellemző, már-már társadalmi méreteket öltő vallási mozgalmak erősödésében kell keresnünk. A Hidzsa-szerinti időszámítás a vallásos életben máig gyakorlat, a halott születésének dátumát - ha a naptárreform előtt született, nem változtatták meg, — ez természetes, azonban több olyan sírjelet láttam, amelyen a későbbi születési dátum is mohamedán időszámítás szerinti volt. De csak a születés dátuma, mint az emberélet legfontosabb mérföldköve, a világrajövetelé, hiszen az élet örök, a halál csupán átmenet egy más minőségbe. A sírjelek vallásra utaló jelzései között továbbra is ott a „hadzsi" ha az illető résztvett a mekkai zarándoklaton, s néhol látható turbán is, ha az elhunyt pap volt. A temetők jelképeinek zöme azonos a mohamedánok lakta területeken, ahogyan azt Mándoki László bulgáriai gyűjtései is igazolják, magam pedig Kazakisztánban láttam. Jóllehet, az azonos jelek lokálisan mást-mást jelentenek, a helyi közösségek jelképrendszerébe tagozódnak. A jelenkori temetők sírköveinek többségén virágdíszt látunk, leginkább 98 A vallásos témájú könyvek megjelenésének dátumát a hidzsa szerint adják 99 Mándoki L. 1982. 367-370. p. 100 Őrnek, S.V. 1971. 69. p. 101 Őrnek, S.V. 1971. 71. p. 102 Őrnek, S. V. 1971. 69. p. tulipánt. Erzurumban, Kastamonuban és Cankiriben a virág a fiatalon elhunytat jelöli. Amíg az oszmán kori temetőkben a virágdíszítés csak női sírjeleken volt jellemző, a mai temetőkben mindkét nemhez tartozók sírkövén látható. A jelképes faábrázolás az iszlám temetők jellegzetes fáját, a ciprusfát mintázza, a kőbe vésett madármotívum a lélekmadár. A jelképek között több olyat találunk, amelyek a foglalkozásra utalnak. A zenész sírkövén hegedűt, violinkulcsot, a festőművészén festőpalettát, a jogászén paragrafusjelet, a vasutasén mozdonyt, a tengerészén horgonyt, a katonáén kokárdát, a szabóén ollót, a sportolóén boxkesztyűt (vagy a sportág jelképét), a tanár vagy diák sírkövén könyvet láthatunk. A felsorolt jelképek kétségtelenül korunk sajátos jelképrendszerének része, a török temetőben azonban azon túl, hogy az elhunyt foglalkozását jelölte, egyúttal társadalmi státusára is utal. Hogy a társadalomban betöltött hely jelzése mennyire fontos, az is bizonyítja, hogy az elhunyt neve fölé gyakran fel is írják, hogy ügyvéd volt, vagy doktor. A feliratok többnyire azt is jelzik, hogy ha más településről érkezett az adott városba az elhunyt. Nyilván a helyi közösség igénye az ilyenfajta elkülönítés. Nem lehet mindegy, hogy „törzslakó", vagy „jövevény" volt az illető. Ha visszagondolunk a turbános sírkövek formájára, láthatjuk, hogy ugyanaz a közösségi igény munkál, de más, a korhoz alkalmazkodó kifejezési formát öltött. A sírkövek jelképei gyakorta a halál okára is utalnak. Icelben az erőszakos halállal elhunytak sírjelére bicskát, vagy pisztolyt festenek ill. vésnek. A betegségben elhaltak kövén süveg látható, míg ugyanott, a vízbefúltnak pohár jelzi a halálnemét. Gyakran a sírfeliratok is tudtunkra adják a halál okát. Sedat 102 Veyis Őrnek gyűjtéséből érdemes néhány példát kiemelni: Emine Erszan Hat év alatt 5-ször operáltak Zalim doktor keze alatt haltam. Zeynep Özerdem 1957-ben árvíz áldozata lettem, Meghaltam úgy, hogy alig éltem. 1317-1957 15 évesen nem vártam ily borzasztó halált. Isten parancsa ez, ellene tenni nem lehet. Nem gondoltam, hogy ez a baleset lesz az utolsó órám. Vörös vérben maradt törékeny testem Egy pillanat alatt lehunytam a szemem Anyám, apám, testvéreim maradtak hátra. Mehmed fia Szarni Csuhadar Béke poraira Meghalt 1942. I.7. 187
