H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Bartha Júlia: A török sírjelölés történeti áttekintése

Tahtadzsi temető (Pasayigit falu) oszmánok 12 juhot áldoztak. A csata előtt levágott lófarok, de még inkább a kopjak vérrel való festése az állatáldozat emléke lehet, bár utóbbi esetében nem zárható ki a harcosok pszichés előkészítése sem, hiszen a véres kopjak látványa növelhette az elszántságot, az ellenségben egészen bizonyosan félelmet keltettek. A kirgizek szokásai között említik, hogy mielőtt harcba indulnának, a zászlóikat (komáikat) vérrel festik meg. A szokást „tuu kandadi" néven jegyzi a szakirodalom. A Tanri-hegység fennsíkján élő kirgizek sírjelölési szokásai között találunk még egy nagyon fontos adatot: a halott lovának farkát levágják és egy karóra akasztva, a hantjára tűzik. A sírra tűzött lófarok esetében a szakirodalom következetesen karót említ, és nem kopját. Tehát az, hogy a buzgó hitharcosok, a vallásukért magukat feláldozni készülő mártírok (sehitler) és a nomád kirgizek sírjelölése azonos, azt a feltételezést erősíti, hogy alapvetően a lófarkjelvény, illetőleg a hozzá tapadó néphitbéli jelentése a fontos. A kultúra bármely területét vizsgálva példák özönét hozhatnánk arra, hogy a pogány szokások a népi vallásosság elemeként hogyan élnek tovább olykor az államvallás szokásrendjébe ágyazódva; továbbá azt is, hogy sírjelölésre nem a fegyverként használt kopját szúrták a földbe, hanem valami egyszerű karót, amelyre rátűzték a lófarkat. A zászlós sírjelölés eredetére valahol itt kell keresnünk a választ. Nem az iszlámhoz kötődően - mert annak hagyományaitól idegen, - hanem a népszokások, a törzsi hagyományok, nem utolsósorban a népi vallásosság kutatása adhatna feleletet. Megbízható adatok hiányában azonban csak találgatni lehet. Az valószínű, hogy a tug és a zászló a török népek korai kultúrájában még egymást fedő fogalmak, a lófarkas zászló neve is tug. „A hadi hatalmi jelképként szolgáló tug a bolgár-törököknél 686-ban jelenik meg, 866-ban pedig már forrásadat is szól a jelvény használatáról. A 9. században a "tokuz tuglik" kánnak ez a jelzője 9 tartományát, a 9 tugja egyben 9 törzsét is jelölte" - mutat rá Fehér Géza. A lófarkjelvény változatos típusai az oszmánoknál alakulnak ki. A XVI—

XVIII. századi török temetőket ábrázoló metszeteken Bfi zászlós sírjeleket láthatunk. Georgius Dousa, 1599-ben konstantinápolyi útjáról, beszámolva kopjás sírjelekről ad hírt: „Konstantinápolyból Adrianapolis (ma Edirne) felé haladva még mielőtt a városba bementek volna a település szélén megpillantották a temetőt, ahol látták, hogy a sírhantokra kopjákat szúrtak. Okát keresve kérdezték a helyieket, akik elmondták, hogy a háborúban elesett, vitézül harcolt katonáknak 87 állítanak így emléket." A sírhantra tűzött zászló első látásra valóban a zászlós kopjára hasonlít, azonban aligha lehet ugyanaz. A török szokásokban a zászlónak különös helye van. Lakodalomkor, temetéskor az ünnepnek jelentésében is megfelelő zászlót tűzik ki, a sírjelként alkalmazott karcsú zászló a katonai temetési zászló lehet. Háború idején kicsiny selyem zászlót tűztek ugyan a kopjákra is, a hadtest mozgásának nyomonkövetése miatt. A katonai tiszteletadás jeleként így kerülhetett a katonai zászló a sírra, jelezvén, hogy vitéz nyugszik alatta. A miniatúrák ábrázolásai sem támasztják alá azt a feltételezést, hogy a zászlós kopját földbe is szúrták. Egyetlen képen, egy csagatáj elöljárót ábrázolón láttam csupán, hogy a lándzsa mindkét vége hegyes. A zászlós kopja formájú sírjelek csak katonai temetőkben fordultak elő, ott is az alacsonyabb rangú harcban elesett katonák sírján. A magas rangú katonáknak kősírjelet állítottak, ahogyan a turbános sírköveknél láthattuk. A török köznépi temetőkből ismert zászlós sírjelek formája más. A sírra szúrt rúdra textilcsíkokat kötöznek. Olykor még városi temetőben is láthatunk a sírkő mögé szúrt színes temetési zászlót - főleg fiatal halott sírján. 82 Ogel, B. 1984. 149. p. 83 Ögel, B. 1984. 152; 226. p. 84 Ibn Fadlán a volgai bolgárok temetkezéséről szóló leírását. Czeglédy K.-Harmatta J. 1946-48. 362-365, 369. p. - Vö: Kovács L. 1982. 58-85. p. 85 Fehér Géza, 1990. 22. p. 86 Kovács László, 1982. 58-85. p. 87 Nóvák László, 1980. 38. p. 88 Ögel, B. 1984. 338. p. (128. kép.) 89 Őrnek, S. V. 1977. 87-88. fotó gyermek és egy fiatal lány, menyasszony sírja 185