H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)
Papp Izabella: Egy észak-görögországi temetőben a jászkunsági görögök származási helyén
PAPP IZABELLA EGY ÉSZAK-GÖRÖGORSZAGI TEMETŐBEN A JÁSZKUNSÁGI GÖRÖGÖK SZÁRMAZÁSI HELYÉN Többen vallják, ha utazásaik során idegen városba érkeznek, két helyet mindenképpen felkeresnek: a temetőt és a piacot, mert úgy vélik, talán a legtöbbet ezek árulják el az ott élőkről. Ha elfogadjuk ezt a vélekedést, a Makedónia nyugati részén fekvő Kozani városába érkező idegen a temetőben járva bizonyára kedvező képet alakít ki a helyi lakosokról. A temetőbe látogatót itt nem elsősorban az elmúlás és a gyász hangulata érinti meg, a sírkertben sokkal inkább az elhunytak iránti szeretet tükröződik, s talán nem túlzás, hogy jelen van a görög emberek mentalitására annyira jellemző derű is. A szikrázó napsütésben, a sűrűn egymás mellé állított ragyogóan fehér sírkövek a rajtuk lévő rengeteg, sokszínű virággal jobban emlékeztetnek egy virágos szoborparkra, mint a hagyományos értelemben vett sírkertre. Kozani temetője külső megjelenésében is jól tükrözi a keleti mentalitást, az elmúlásnak azt, a nyugati ember számára talán kissé szokatlan megélését, mely szerint a gyász és a fájdalom mellett legalább olyan fontos az a megnyugtató tudat, hogy az elhunytak olykor szenvedésektől sem mentes földi életét egy békésebb, szebb túlvilági lét váltja fel (1. fotó). A város Kozani városára azért esett a választásunk, mivel a település - kereskedői által — már a XVII. század közepétől kapcsolatba került Európa nagyvárosaival, közöttük Béccsel és Budapesttel, de szűkebb hazánk, a Jászkunság egyes településeivel is. A XVIII. században a Jászkunságban megtelepedett görög kereskedők ugyanis innen érkeztek a legnagyobb számban. Ezért a temetőben történő látogatás során arra is próbáltunk választ keresni, vajon maradt-e látható emlék azokról a családokról, melyeknek tagjai több mint 200 évvel ezelőtt innen indultak Magyarországra, s ma valamelyik jászkunsági település temetőjében nyugszanak. Jó alkalomnak tűnt a látogatás arra is, hogy a jászkunsági görögök eddig megtalált síremlékeit összehasonlíthassuk a szülőföld korabeli sírjeleivel. Az észak-görög területek lakói a XVII. században a fokozódó török elnyomás miatt kényszerültek szülőföldjük elhagyására. Eleinte a hegyvidékekre menekültek, ahol főként pásztorkodással foglalkoztak. Amikor a lakosság számának gyors növekedése miatt ez a terület már nem nyújtott számukra megfelelő megélhetést, új életformát kellett keresniük. Erre igen jó lehetőséget biztosított az európai kereskedelembe történő bekapcsolódás, amit a Habsburg Birodalom és a Török Porta közötti békeszerződések nyomán jelentős vámkedvezmények is segítettek. A keleti árucikkekkel megrakott karavánok Makedóniából, elsősorban Kozani, Sziatisztya, Veria, Seres, Kasztória városaiból indultak veszélyektől sem mentes útjukra, s áruik eladása után hónapok elteltével tértek ismét vissza. A görögök sokáig a jól jövedelmező vándorkereskedést folytatták a nyugati területek és hazájuk között, majd Mária Terézia 1773-as, a vámkedvezményeket megszüntető rendelkezése nyomán többen közülük végleg megtelepedtek Magyarországon. Amikor 1769-ben sor került a második országos összeírásukra, a Jászkunságban 69 görög kereskedőt találtak, akik közül a legtöbben Kozaniból, és a közelében fekvő Sziatisztya városából érkeztek. Az innen származó jellegzetes keleti áruféleségeknek, fűszereknek, textíliáknak, bőráruknak, valamint a nyugatról hozott árucikkeknek igen jó felvevőpiaca volt a Jászkunság, ahol a XIX. század közepéig a görögökön kívül alig akadt más kereskedő. Az Európával való kapcsolat nagy mértékben elősegítette wticeio *UCI>\HC icjop|J,c vlo^lí ko>WlK: /. ábra: A Kozani múzeum épülete 1998-ban a Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázatán rövid görögországi tanulmányútra kaptam lehetőséget, melynek során felkereshettem néhány olyan észak-görög települést, ahonnan a XVII-XVIII. században a Jászkunságban megtelepedett görög kereskedők érkeztek. Az úttal kapcsolatos első közleményt tisztelettel ajánlom Szabó László Professzor Úrnak, aki az első görögökről szóló írásom lektora volt. 163
