H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)
Gulyás Éva: Felekezeti konfliktusok és kulturális különbségek a Jászkunságban a XVIII—XX. században
/. kép. Kőkereszt a jászkiséri katolikus templom kertjében. (Damjanich Múzeum Néprajzi Fotótára, Ltsz.: 35.570; fotó: Gulyás Éva) jóval több, mint a református házasságkötéseké, ami ekkor 12, a katolikusoké pedig 27. 1946-ban 83 házasságból 14, 1947-ben 75-ből 18, 1948-ban 79-ből 15 és 1949-ben 82-ből 22 volt vegyes. A vegyes házasságra lépők nem a középparaszti rétegből kerültek ki, hanem általában iparosok, kereskedők, idegenek voltak, sőt a falusi értelmiség is ide sorolható. Másrészt azok, akik családi, társadalmi szempontból hátrányos helyzetűek voltak, pl. az özvegyek, megesett lányok, vénlányok, árvák, akik örültek, ha párt találtak maguknak, nemhogy válogattak volna. Pl. 1875-ben „egy evangélikus 49 éves özvegyember elvett egy 42 éves római katolikus, megesett lányt." Voltak évek, amikor nem kötöttek vegyes házasságot, pl. 1850, 1851, 1865, 1866. Másrészt a reformátusok annyira ellenezték, hogy sokszor be se jegyezték az anyakönyvbe , mint pl. az 1845, 1847, 1849, 1855. években, melyekről a katolikus anyakönyvből tudunk, s minden bizonnyal csak a katolikus templomban esküdtek, a reformátusban nem. 1870-ben Schlorn Károly komáromi származású római katolikus lakos, dohánybeváltó tiszt feleségül vette Szilágyi Antal jászkiséri református lelkész leányát, Ilmát. A fiatalokat Dobos János ceglédi református pap eskette. A pap, akinek a lánya római katolikushoz ment, nem jegyezte be a lánya esküvőjét a vegyes házasságok rovatba. Ebben az évben ez volt az egyetlen vegyes 150 2. kép. Az 1839ben állított kőkereszt felirata. A reformátusok ledöntötték, ezért 1842-ben újraállították (Damjanich János Múzeum Néprajzi Fotótára, Ltsz.: 36.569; fotó: Gulyás Éva) házasság. Azt is megfigyeltük, hogy a katolikus népesség lélekszámának gyarapodásával egyenes arányban növekedtek a katolikus házasságkötések is. 1838-ban 4804 lakosból 734 vagyis 15% volt katolikus, 1900-ban 6692 lakosból 40%, míg 1930-ban 7070 lakosból 55%. Ennek megfelelően az 1860-70-es években a házasságkötések 10-20% a volt katolikus, ami a századfordulóra a katolikusok terjeszkedésével 30-40%-ra növekedett, de még mindig a református házasságkötések vezettek. 1910 után egyre több a katolikus házasság, majdnem azonos arányú a reformátuséval, míg végül túlszárnyalja egészen a vizsgált időszak végéig. Egymás közt azonban változtatlanul ritkán házasodtak, erős vallási endogámia érvényesült. Ha a házassági kapcsolatok területi megoszlását vesszük figyelembe, akkor azt tapasztaljuk, hogy a reformátusok falun belül házasodtak, a katolikusok pedig eredeti lakóhelyükről, a szomszédos jászsági községekből hozták a jövendőbelijüket (Jászalsószentgyörgy, Jánoshida, Mihálytelek, Jászladány). Az anyakönyvi vizsgálat egyértelműen arra utal, hogy a reformátusok és a katolikusok között a vizsgált időszakban nem oldódott az ellentét, sőt azt mondhatjuk, hogy szinte napjainkban is tart. Azt is érdemes megnézni, hogy milyen volt a vegyes házasságok népéletbeli visszhangja. A vegyes házasságok elég nagy vihart kavartak: egyrészt nem akarták, hogy más vallású
