H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Kőhegyi Mihály: Krumplipuska és tollsíp a katymári gyerekek kezén

véletlenül nem talált alkalmast, szívesen adtunk. Tudtuk, máskor mással visszaszolgálja. Szoktunk a malommal szembeni Piljarában és a vasúti sínek feletti fú'zfásban is gyűjteni. Ide ugyan kevés liba járt, de faluvége lévén s a Kígyóshoz közel, szebben fejlődött az aprójószág, a tolla is szebb volt a libának. Nyáron csak hagyján, elég könnyen szereztük be a tollat, de télen bizony a tollseprűből kellett kiszakítanunk. Ez nem volt éppen veszélytelen mesterség, mert édesanyánk keze gyorsan eljárt ha észrevette, hogy a nem minden nap beszerezhető, de a háztartásban fontos tollseprűt tépkedjük. | | /. rajz. Tollsíp Az alkalmas toll megszerzése után a megcsinálás munkája következett. Először éles bicskával tokját vágtuk le. Tokjának hívják mifelénk a liba húsába belenőtt részt, mely kb. 1 cm hosszúságú. Hegye felé fokozatosan szűkül. A tok levágásához már szakértelem és tapasztalat kellett. Nem lehetett elvágni legfelül, mert akkor a krumplidugasz könnyen kieshetett volna. De nem volt szabad túlságosan alul sem metszeni, mert ebben az esetben meg beleszorult. Általában a tok közepe felett 1-3 milliméterrel vágtuk el. Tolla válogatta. A toll szárát a tulajdonképpeni toll alatt vágtuk le úgy, hogy a felső felén található tömörebb, fehéres beékelődésnek mintegy egyharmada-fele a száron maradt. A toll belsejében vékony, összeszáradt hártya volt, olyasféle mint a nádban szokott lenni. Ezt körmünkkel kihúztuk. Ha beleszakadt, úgy pálcikával kitoltuk vagy kampós végű vékony dróttal kihúztuk. Ezután a tolóka faragása következett. Alkalmas fa a ház körül mindig kerülközött. A lustábbja puha deszkából, lécből faragott magának. Aki szebbet és jobbat akart, az akácfa után nézett. Baltával olyan gondolomformán lehasított egy darabot. Általában hüvelykujjnyi vastagot. Éles bicskával, a fa felső felén körbe, bevágást csinált. Az volt az ügyes, akinek a bicskája abba a vájatba talált vissza, melyen elkezdte. A felső fele 4-5 cm hosszú volt. A körbevágás alatt vékonyítani kezdtük. Először csak nagyolva, azután kisebb vágásokkal körbe. Ekkor a tolóka gömbölyűségét is megadtuk. A gondosabbja nem volt rest a szemétről törött üveget előkeresni és azzal lesábolni (lecsiszolni). Az elkészült tolókát a tollhoz mértük és annál kb. 1 centivel rövidebbre levágtuk. A rövidség azért kellett nehogy a tolóka a krumplidugót teljes egészében kitolja. Nagyon passzentosnak kellett lennie, mert ha vastagabb volt, szétnyomta a törékeny tollat. Ha meg vékonyabb, akkor nem töltötte ki a toll belsejét, vagy eltört lövés közben. Előfordult, hogy túlsáboltuk. Ezen úgy segítettünk, hogy a tolóka végére, mintegy 1-1,5 cm hosszan cérnát, vagy vékony madzagot csévéltünk. A jó szorosra rátekert madzagot zsírral bekentük, hogy jobban csússzon. Most már csak a krumpli beszerzése volt hátra. Nyáron a határban néztünk fel egy-két bokoralját. Télen pincéből, krumplisveremből csentünk. A krumplit kisujjnyi vastag szeletekre vagdostuk. Minél vastagabb volt, annál nagyobbat szólt a krumplipuska. Arra is vigyázni kellett, nehogy túl hamar fogyjon el a krumpli. A toll hozzánk közelebb eső végét belenyomtuk a krumpliszeletbe, s az így kiszakajtott dugót a fával a toll szűkebb vége felé nyomtuk. Újabb töltés után a toll mindkét végén krumplidugó volt. Hirtelen lökéssel előretoltuk a másik dugót, vagy golyót, s a levegő az elülsőt kilökte. Jól záródó tollszár, ügyesen lökött dugó 10-12 méterre is elment. Durrant is. Leginkább iskolában, tízpercek alatt használtuk egy-egy nemszeretem pajtás fültövön lövésére. A legtöbb krumplipuska is ilyenkor cserélt gazdát. A gazdagabb gyerekektől gombot, színes golyót, klikkért, tízórait, radírgumit, színes ceruza csonkját, ólomkatonát, cukrot és isten tudja mit kaptunk még. Szegény gyereknek nagy kincs volt valamennyi. Készítettünk sípot is tollból. Csak egyik végét kellett levágni, tokját meghagytuk. Éles késsel a szárát ferdén bevágtuk mintegy 2-3 cm hosszan. Ujjunkkal a bevágott nyelvét néhányszor megpöcöktettük. Ezáltal veszített merevségéből és kissé elállt a toll testétől. Fújni úgy lehetett vele, ha a nyelv végéig bevettük a tollat a szánkba. Rendszerint a nyelve volt a szájpadlásunk felé, de szólt bármilyen helyzetben. Erős levegő kellett hozzá, kisebbek nem is tudták megszólaltatni, irigykedtek is érte. Ha valamelyiknek bátyja volt a nagyobbak között, hát megkérlelte: „Fújd már meg!" Testvéren, közeli rokonon kívül legfeljebb hencegőt, minden lében kanál gyereket lehetett megkérni. A többi nemigen figyelt a kisebbek szavára, s ha sokat nyűglődött, hát a fülét is meghúzták. Nem is kicsit. A tollsíp éles, messzehallatszó hangot adott. Meg lehetett különböztetni minden más hangtól. Ezért használtuk gyakran jeladásra, segítséghívásra. Szőlőlopáskor, gyümölcsszedéskor a csősz jövetelét jelezte a kiállított pajtás, kinek ezért jutalom járt a lopottból. A tollsípra hamar rá lehetett unni, az öregek is pöröltek a zaj miatt. Játék közben összenyomódott, vagy a zseb kellett más gyerekholmik befogadására. Ilyenkor a tollsíp kidobódott, elkallódott. Volt úgy is, hogy kitolásból, a krumplipuska és / / 4/ 2. rajz. Krumplipuska 145