H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Nagy Janka Teodóra: Jogi néprajzi adatok a szekszárdi fazekascéh könyvében (1726-1816)

12 fődből Tsinalt" poharat. Musonits Ferencet a föld keverése miatt büntették meg 1814-ben, 1827-ben pedig azért, mert Hári Istvánnal együtt ellopta Árvái Mihály földjét, majd 1831-ben Hári Pálnak ismét azt rótták fel, hogy kevert földből dolgozott. Nemcsak céhen belül igyekeztek rendezni az agyag beszerzése és használata miatt kialakuló helyzetet, a céh a mezővárossal szemben is próbálta érdekeit biztosítani. Egy 1799-ben kötött szerződés szerint a céh tagjai meghatározott feltételek mellett a „Szexardi határban Haramja Kút, Gulyás Völgy, Remete Hegy és Bentze Völgyi Erdőkben Mesterségekhez szükséges Gerencsér földet, vagy is agyagot esztendőnként magok szükségére elegendőt hordhatnak". Az artikulus szabályainak betartatása a büntetendő cselekmények változatos fajait teremtette meg. Az egész enyhe büntetéssel járó késéstől, a céhnek való engedetlenségtől, a kántorról vagy temetésről való távolmaradástól, az 1800-as évektől mind gyakoribbá váló káromkodástól, kezdve a hibás remekkészítésen, az inas kántoron kívüli felszabadításán át a tiltott időben történő munkavégzésig (vasárnapi földhordás vagy például Nagy és Kis Asszony napon történő égetés). Kaposvári Nagy Márton igen nehezen illeszkedett be a szekszárdi céh szigorú szabályokkal körülírt életébe. Az ő esetében időhatár megkötöttség nélkül is érdemes áttekinteni az általa elkövetett szabálysértéseket. 1787. június 3-án vált a céh mesterévé, s 1792-től folyamatosan büntetés fizetésére kötelezett volt. Például 1798-ban egyszerűen csak bűnösnek találtatott „Czéh Mester Uram Czedulája és jegyzése szerént", ugyanezen évben újabb büntetést kapott „Honoritsal való dolgában". Két év múlva „Heltelen Rakodás miát", 1804-ben „Hogy Hári Mihályt meg Hazudtolta, és garázdálkodott", 1808-ban vásárban tett hibájáért kellett fizetnie. A következő évben már komoly felelősségre vonás következett: 1809-ben „Találtatot Büntetésbe hog az felesége azt montta hog az Töbi fazekasok kevert Földből dolgyoznak de ők az botibur'ABIO. június 17-én „Nagy Marton újonnan meg halgatodot, maga felesigé által A betsöletes Czéh munkájában meg kissebitett ismét." S ezt, mint az 1779. évi kiváltságlevél 13. artikulusának megsértését, igen komolyan vették: „az edény bötsmérezésier" 2 forintra büntették. Emellett egészen ártatlan, inkább megmosolyogtató esetnek tűnhetett Hári János „bűne", akire 1827. március 11-én azért szabtak ki pénzbüntetést, „a miért Cé Ládába tsukta a kultsát a Lakatosnak". Egy másik igen lényeges határozata volt a céhnek 1815-ben, hogy égetésre alkalmas időben a mesteremberek nem voltak kötelesek temetésre menni. Egy év múlva pedig, „Anno 1816 Estendőben 10 Márciusban az érdemes czeh el Végezte hogy a mell mester Embernél Égetetlen vag eredetlen éden Találkoznék", azt meg kell büntetni. Kaposvári Nagy Mártont mint „égetetlen edényt áru/ót" is megbüntették Bonyhádon. A büntetés általában pénzbüntetés volt, de például Péter Hübner, aki „ 1792-ben Kántor mutatásért adós maradt", 1799-ben „Musikállással le szolgálta", három forintot is meghaladó kántortartozását 1797-ben Maieta János borral fizette meg A céhkönyv egyik kuriózumát jelenti a mesterlegények 1726. június 20-án lejegyzett névsora, hiszen sajátos szokásnak tekinthető, hogy a szekszárdi céhben felszabadulva a mesterlegények virágnevet választottak maguknak. „Ezen becsöletes Nemes Céhünknek becsületes Mester Legényeknek s Tarsosaknak Lajstorma ugy mint Georgius Gyöny Virágh Georgius Rozmarink Joannis Violla Blasius Rozmarink Georgius Székfö Michail Violla kazo marton fazekas mester legén Viola István mester Rozmaring Ferencz mester Rozmaring István mester Sekfü Sendrei Ferenc mester Rozmáring János mester ,18 Az 1727 és 1743 közötti 12 bejegyzést áttekintve figyelemre méltó, hogy Púpos János (Göngy Virág Jannos Mester) neve öt alkalommal is szerepel ezekben. Az elsőben Ozorán inaséveit kitöltött és Szekszárdon szabaduló mesterlegényként, kettőben keresztapaként, további két esetben pedig nála tanuló inasok gyakorolták a szokást. A feljegyzések többségében virágnévvel szabadultak a legények, s a szokás állandó szereplője volt a választott keresztapa, illetve keresztszülők. A bejegyzések közül az első három a legrészletesebb, a későbbiekben mind egyszerűbbekké válnak, lecsupaszodnak. „Nemes Tolna Vármegében Lakozó Púpos Jannos ugy mint Ozoran Inasa leven hamm Esztendőket ki Töltvén Bücsületesen azután Föl Szabadítván a szekszárdi becsületes nemes ebében. Anno 1727Dik 12-Jullii Ugy mint Göngy Virág Jannos Mester Fazekas Márton CheMestersegeben Uki János Attya Mesterségében. Ugan meg is köröstölven Körmendi Görgy Dekansagaban Köröszt Apa Fazekas Marton Uki János Az bücsöletes Uki Jánosnál tanult inas föl Sabadulvan meg is köröstölven ugy mint fazekas andras czemestersegeben fazekas Gergel atyamestersegeben az legennek neve Sekfü János mester az másik is fazekas mi anal tanult inas föl szabadult meg is 12 SzFC 34., 53. p. 13 SzFC 91, 99. p. 14 SzCF 48-49. p. 15 SzCF 82. p. 16 SzCF 176-177. p. 17 SzCF 50, 63. p. 18 Ezen szokásról megemlékezik - elsősorban Mészáros Gyula rövid közlésére hivatkozva — Kresz Mária, a tapolcai szokást említve, de az anyag részletes közzétételére mindeddig nem került sor. (Kresz Mária 1991. 29. p., Mészáros Gyula 1968. 22,24. p.) SzCF 142. p. 133