H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Havassy Péter: Megtelepülés és népesség a középkori Gömör vármegyében

származtatás nem tekinthető bizonyosnak, mert „a középbirtokos Hanva nemzetség tagjait a névhasonlóság mellett az előkelők közé tartozás vágya is indíthatta arra, hogy a főúri Hontpázmányokkal rokonítsák magukat." Szerintünk a Hanvák külön nemzetséget alkotnak, mert a címer fő alkotórészében, a pajzsban végül is más motívumot alkalmaznak, továbbá csupán egy esetben, 1312-ben Hanvai István fia Miklósnál fordul elő a „de genere Hunth Paznan" formula, valamint azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy közös nemzetségi birtoklás esetén a Hanvák és a Hont-Pázmányok között perek tucatjának kellett volna jelentkeznie, amelyek viszont hiányoznak. Györffy György szerint a 900 körül ide telepedett nemzetség az ezredforduló táján összeolvadva az itt talált gyér lakossággal, Dél-Gömörben állandó településeket hozott létre, s az így megszállt terület északi határa Gömör vára és Balog falu magasságában lehetett. Szlovákok Kniezsa István hazánk Szent István-kori népességének összetételét vizsgálva, kifejti, hogy a Sajónak és mellékfolyóinak (Csermosnya, Csetnek, Jolsva, Turóc) völgyeiben „valamelyes szlávság minden valószínűség szerint" már a honfoglalás előtt élhetett, de a terület még a XII. században is gyéren lakott volt. Később megállapítja: Gömörnek a magyarok által megszállt déli részében a X-XI. században számottevő szlávságnak kellett laknia, de tanulmányában nem jelzi, hogy a magyarságot megelőző népességnek tartja-e őket. A szlávok gömöri megtelepedésével kapcsolatban lla Bálint határozottabb álláspontra helyezkedik: „Nincsen megyénk területén egyetlen, kétségtelenül szláv központnak tekinthető hely sem, nincs szláv vár, hradistye, holott az mindenütt megtalálható, ahol szlávok jelentősebb számban éltek. Nem találunk megyénkben egyetlen olyan települést sem, amely a magyarság előtti időre és a szlávságra nyúlna vissza. Az pedig nem látszik elképzelhetőnek, hogy egy, közvetlenül a honfoglalás előtt itt kifejlett kultúra, nyomtalanul eltűnt volna. Igaz, hogy szláv patak- és helynévadásokat Gömörben már a XIII. század első felében találunk, felsorolja azokat bizonyítékokként Kniezsa is, keletkezésük idejére azonban sem neki, sem egyébként semmiféle adat nem áll rendelkezésre. Annyi mégis bizonyos, hogy Gömör megszállásának kezdetei óta a XIII. századig eltelt hosszú idő alatt akadálytalanul jöhettek a mai szlovákság ősei Gömörbe, megülhették a honfoglalók által meg nem szállt erdős-hegyes vidékeit, amelyek hagyományaiknak is legjobban megfeleltek. Ekkor keletkezhettek tehát az említett szláv névadások. Valóban a szóban forgó helyneveknek egyetlen olyan időjelző sajátosságuk sincsen, amely szükségképpen korábbi eredetre, X. század előtti 12 Ha I. 51-52. p. 13 Györffy II. 461-462. p. 14 AO. III. 329-330. p. időpontra utalna." Árpád-kori helynévanyagunkban számos szláv eredetűt találunk, mely azt bizonyítja, hogy az ide letelepedő magyarság hosszú ideig élt együtt a szlavokkal. A két nép közti viszonyt hagyományosan úgy képzelték el, hogy a honfoglaló magyarok átvették a leigázott szlávok helyneveit. Györffy György szerint a régi Gömörben sokkal bonyolultabb a magyarok és a szlávok közti viszony. Éltek itt helyben talált - a nyugatiakhoz nem sorolható - szlávok, továbbá ide telepített bolgár-szlávok, valamint az Árpád-kor végén Anjou-kor elején meginduló erőteljes kolonizáció során jelentékeny számú nyugati szláv keresett magának új hazát a szinte lakatlannak tekinthető gömöri hegyvidéken. Gyakorlatilag az Ákos nembeliek és mások által szorgalmazott telepítések nyomán gyökeresedett meg itt a szlovák (szlovják) etnikum. A fejedelmi és királyi szolgálónépek elnevezéseinek és néhány alapszónak a nyelvjáráskutatás által megfigyelt eltérései témánkhoz további adalékul szolgálnak. így Gömörben a pajzskészítő neve nem az országosan - de főleg a Felvidék nyugati részén — elterjedt csitár (scitár), hanem csetnek (scitnik), mint Lengyelországban, a kovács neve a Szuha mentén nem kovár(c), mint az Ipoly- és a Nyitra-völgyében s nem is Kovácsi mint egyebütt, hanem a keleti szlávoknál használatos kazinc (kuzríec), továbbá megyénk területén megtalálható a „vasas" (Rudnik) is, amely a nyugati Felvidéken hiányzik. Mindebből Györffy György azt a következtetést vonta le, hogy a magyarság által itt talált lakosok inkább a Poprád-völgyi és a galíciai szlávokhoz sorolhatók, semmint a nyugati vagy déli szlávokhoz. Ugyanakkor Anonymus a Felső-Tisza vidékre történő bolgár-szláv telepítésről is ír. Gömörben talán e lakosság jelenlétét jelzik a herepányi Szent Demeter és a fügéi Szent Kozma és Dámján egyházak védőszentjei, s feltehetően nyelvük kihatott arra, hogy a XIII—XIV. században megyénkben a földhatárra és a kemencére nem a szlovén megye éspécs, hanem a bolgár-szláv mesgye, illetve pest szót használták. Itt jegyezzük meg továbbá, hogy a telek szláv neve Gömörben a délszláv tömik, tornuk volt, mint ahogy az például 1337-ben Szentkirályon is megfigyelhető. A Gömörben élő szlávság tehát nem egységes, de azt, hogy már a legelső rétegében képviselve voltak a szlovákok, a helynevek, különösen Slavusfalva bizonyítják. A „Sclavus" a középkori forrásokban Gömör megye tágabb környezetében általában „tót"-ot jelent, vagyis a falu névadója szlovák lehetett. Kniezsa István szerint „semmi megmaradt történeti bizonyíték, főleg pedig maguk a szláv hely- és földrajzi nevek sem mondanak ellent annak a feltevésnek, hogy az északi részek - ideértve Szepest, Tornát, Sárost és Nógrádot - szlávsága már a XI. században a szlováksághoz tartozott." Mi ugyanerre Gömörrel kapcsolatban csak közvetett bizonyítékokkal rendelkezünk. Mint az lla Bálint kutatásai alapján megállapítható, a XV. század elején az itt élő szlávságban a szlovák mellett már a rutén és a lengyel elem is képviselteti magát, de az utóbbiak egyértelműen későbbi 106