Szabó László – Tálas László – Madaras László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 10. (1997)

Vadász István: A tiszafüredi nyomdák története

eredménye is erre utal. Akkor a vidéki nyomdák igazgatóinak vagy tulajdonosainak többsége (majdnem 60%-a!) nem volt tanult nyomdász.

25 A korabeli szakírók igen hevesen ostorozták a nyomdász szakma kezdeti alacsony színvonalát. Egyrészt elítélően állapították meg, hogy a jobbára szellemi munkán dolgozó nyomdász műveltségi foka alig magasabb, mint a kizárólag technikai munkával foglalatoskodó cipész- vagy asztalossegédé. Hiányosak az anyanyelvi ismereteik is, pedig az anyanyelvi jártasságnak fő követelménynek kellene lennie. Emellett a szakma túlságosan „szedőcentrikus": vagyis a mesterszedőnek nemcsak a szedéshez kell nagyszerűen érteni, hanem ő a kiadványok tervezője, továbbá a festékkeveréshez is kiválóan kell értenie. Továbbá problémát jelent a hosszú munkaidő (1903-ban a vidéki nyomdák 60%-ában napi 9 óránál többet kell dolgozni!), az alacsony fizetés, valamint a tanoncok magas száma is. Nem véletlen, hogy a későbbiekben is a szakma élvonala arra törekedett, hogy a „tanoncok számát ritkítsa": egy, segéd nélküli nyomdász csak egy tanoncot alkalmazzon, illetve 1—-3 segédre 1, 4—6 segédre pedig 2 tanonc jusson. A korabeli viszonyok ismeretében természetesen egyáltalán nem kell csodálkoznunk a vidéki nyomdákban alkalmazott tanoncok magas számán: ez a munkaerő ugyanis képzettségének megfelelően olcsó volt. Ez a tény pedig a kis vidéki nyomdák életében nagyon fontos szerepet játszott: még akkor is, ha a tanoncok alkalmazása a minőség romlásával járt. A tiszafüredi nyomdákban általában 1-2 segédet és 1—3 tanoncot foglalkoztattak. Lőw Sámuel még maga is dolgozott a műhelyben, a későbbi nyomdatulajdonosok (Grósz Emil kivételével) azonban segédeket, munkavezetőket alkalmaztak. Bár adataink eléggé hiányosak, bizonyos időszakokról aránylag pontos képünk van: statisztikai adatközlések, sajtóhíradások és visszaemlékezések alapján elég sok nyomdászt, segédet és tanoncot ismerünk. Lőw Sámuel nyomdája röviddel indulása után már hirdetésekben kereste a munkatársakat: „egy jó házból való flu tanoncznak azonnal felvétetik". Ez a kérdés sokáig aktuális lehetett,

26 mert csak 1890 őszétől ismerjük két betűszedő tanonc nevét: Stern Józsefét és Adler Zoltánét. A két nyomdásztanonc minden bizonnyal egészen 1893. végéig a Lőw-nyomda munkatársa volt: vizsgamunkáikkal (falragaszok, meghívók, névjegykártyák) rendszeresen dicséretesen szerepelnek a tanonciskolások között. Egy 1890 végén végzett statisztikai felmérés is igazolja, hogy a Lőw-nyomdában két tanonc dolgozott. Az 1893-ban induló Kohn-nyomda is többnyire két tanoncot foglalkoztatott. A nyomda már 1894 tavaszán, a „Tisza-Füred és Környéke" című hetilap első számaiban feladja a hirdetést, mely szerint „két, jó házból való fiú" kerestetik. A nyomdának azonban munkavezetője is volt (=nyomdászsegéd), hisz a nyomda tulajdonosa (előbb Kohn Adolf, majd Goldstein Sámuel) kereskedő volt. Előbb Weisz Dávid volt a munkavezető, 1895—96-ban pedig Weisz Mór. Ezekben az években két tanoncot foglalkoztatott a Kohnnyomda. Az egyik Goldstein Sámuel második legidősebb fia, az 1882-ben született Aladár volt, aki 1895-ben 50 db névjegyet, 1896-ban pedig levélpapírokat készített vizsgamunkaként. A másik tanonc Bleier Ábrahám volt. Érdekes megfigyeléseket tehetünk, ha a „TiszaFüred és Környéke" című hetilap számait nyomdászattechnikai szempontból áttekintjük. A betűtípusokból arra következtethetünk (angolos betűk), hogy ezek a betűk nem ugyanazok, mint a Lőwnyomda termékeiből megállapítható betűk: ugyanakkor kopott betűk. Kohn Adolf tehát kezdetben használt betűkkel dolgozott, a betűtípusok és a betűsorozatok választéka azonban jóval gazdagabb: itt például már gyakori a kurzív betűk használata is (Lőwnek egyáltalán nem voltak kurzív betűi!).

27 A Kohn-nyomdában készült hetilap minőségi színvonala ennek ellenére elmarad az előző hetilaptól: a gyakori szedési hibákat az elégtelen festékkeverésből eredeztethető nyomási rendellenességek súlyosbítják. Egyszer túlzottan fakó, máskor foltosán maszatos vagy egyszerűen fekete az újság. Különösen változékony, de egyre romló a hetilap nyomtatásának minősége 1896 második felétől. Ez nyilvánvalóan összefüggésben van azzal, hogy a lap ifjú összeállítója (Weisz Mór) röviddel házasságkötését követően (egyébként a nyomdatulajdonos leányát, Goldstein Helénát vette 25 NYAUK, 1904. (Szerk.: Lemér Dezső), Budapest, 1903. pp. 66—88. 26 T-Fü. V., 1889. 11. és 20. sz., továbbá 1890. 12. sz. 27 A tiszafüredi nyomdák termékeinek elemzését 1987 áprilisában Sa//a Gyula egykori kunhegyesi nyomdász (Kunhegyes, Rákóczi utca 27.) közreműködésével és segítségével végeztük el. Hálával és köszönettel emlékezem az azóta elhunyt kunhegyesi nyomdászra. 76