Madaras László – Tálas László – Szabó László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 9. (1996)

Benedek Gyula: A hiteleshelyek Mohács előtt, különös tekintettel Jász-Nagykun-Szolnok megye jogelőd területeire

csak a köznemeseknek (vagyis az egytelkes és armalis nemeseknek). Ettől az időtől kezdve ugyanis az erdélyi megyékben is maradéktalanul megvalósult a jobbágyok feletti földesúri bíráskodás. Amennyiben jogelőd területekre bontva azt vizsgáljuk, hogy a lakosság az ügyei intézésénél mely hiteleshely-típusokat részesítette előnyben — a vármegyeit, vagy az egyháziakat (káptalanokat, konventeket) — úgy változatos képet kapunk és figyelemre méltó követ- keztetésre juthatunk. Jász-Nagykun-Szolnok volt hevesi részein igen egyszerű a képlet. Itt a vizsgált 285 év alatt — 1241—1526 között — mindössze hat(!)

26 olyan oklevelet találtunk, amelyet a vármegye adott ki. Ez a szám bizonyára nem teljes, de mégis mutat valamit, ha hozzátesszük, hogy kb. 400 olyan oklevelet tekintettünk át, amely a területre vonatkozik. Mi lehet az oka ennek az egyoldalúságnak? Nem zárható ki a statisztikai véletlen, nevezetesen hogy a vármegye által kiállított oklevelek nagyobb számban vesztek el. Biztosan állítjuk azonban, hogy a lakosságot a hiteleshely megválasztásánál két alapvető szempont motiválta: legyen lakhelyéhez minél közelebb és a közhiedelem szerint a leghitelesebbnek tartott. Miután Heves vármegyében a közgyűléseket ritkábban Hevesen, de zömmel Verpeléten tartották — amely utóbbi a Tiszához és a Zagyvához alig volt közelebb, mint Eger — a lakosság nem sajnálta a valamivel több fáradságot. Előtérbe helyezte a nagy hitelességet biztosító egri káptalant és így alakult ki az a helyzet, hogy a terület fennmaradt okleveleinek a döntő többségét az egri káptalan adta ki. Nagyon érdekes a másik jogelőd terület — Külső- Szolnok vármegye — vizsgálata ugyanilyen szempont- ból. Az első 149 évben — 1241—1390 között — amíg Külső-Szolnok vármegye keletmagyarországi és a közép-tiszai része egy közigazgatási egységet képezett — merőben elütő arányokat látunk. Ez gyakorlatilag úgy jelentkezik, hogy a kelet-magyarországi részen a lakosság elsöprő esetben a vármegyét részesítette előnyben a hiteleshely válaszásánál, míg a közép-tiszai ré- szén csak kettő(!)

27 olyan oklevelet találtunk, amelyet a megye adott ki. Mi lehetett ennek az oka? Itt sem lehet kizárni az előbb kifejtett statisztikai véletlent. Mégis valószínűbbnek érezzük, 26 Ezek: 1339. V. 3. OL DL 3223, 1365. VI. 25. OL DL 41. 1478. V. 3. OL DL 42.084, 1478. VI. 1. OL DL 61.006. 27 Ezek: 1380. VII. 9. OL DL 98.076 és 1381. VII. 29. OL [ hogy itt is a fent ismertetett két motívum volt a meghatározó, aminek a valószínűségét nagyban növeli, hogy itt is kb. 400 oklevelet vettünk kézbe, de sokkal szűkebb időkörben. Véleményünk szerint a kelet-magyarországi részen a lakosok azért fordultak túlnyomórészt a megyéhez, mert a közgyűlés és az alispáni törvényszék szokásos színhelye — Sződemeter és Kéne — „kéznél" volt. Pontosabban lényegesen közelebb volt a terület nemesek által lakott részéhez, mint a területileg illetékes váradi káptalan, vagy legközelebbi konvent, amely Kolozsmonostoron székelt. Vagyis ez esetben a kényelem fölébe kerekedett a feltételezett nagyobb hitelességnek. Ugyanezen idő alatt — 1241—1390 között — a megye közép-Tisza-vidéki részén az oklevelek elsöprő többségét a budai és a váci káptalan állította ki. Ennek a létrejöttét mind a kényelem, mind a nagyobb hitelesség magyarázhatja, de főként a kényelem. Ugyanis, ha a vármegye két területi egysége — a közép-tiszai és a keletmagyarországi — valóban egy közigazgatási hatóságot képezett, akkor a Tisza mentén élőknek igen nagy fáradságot jelentett a kb. 200 km-re lévő Sződemeter és Kéne elérése. Nagy gyakorisággal ezt nem is lehetett vállalni. Ugyanakkor ez a tény erősíti azt a feltételezést, hogy a két terület igenis egy közigazgatási egység volt és a szokásos megyei aktusok a kelet-magyarországi részen zajlottak. Ha ugyanis ezek a Közép-Tisza-vidéken történtek volna, igen valószínűtlen, hogy az itt élt lakosság a 149 év alatt — 1241—1390 között — mindössze kétszer forduljon(!) a budai és a váci káptalannál sokkal közelebb lévő Szolnokhoz, mint a közgyűlések tartása feltételezett színhelyéhez. Ezt a gondolatmenetet látszik erősíteni KülsőSzolnok megye történetének a következő — 1390—1526 közötti — 136 éve. Ez időben KülsőSzolnok vármegye már csak a Közép-Tisza vidékre korlátozódott, a közgyűlések szokásos színhelye pedig Szolnokra, míg az alispáni törvényszék szokásos színhelye Tiszavarsányra helyeződött át. És lám, mit látunk? A korábbiakhoz képest ugrásszerűen megnőtt a vármegye által kiadott oklevelek száma, sőt a XV. század végére túlnyomóvá vált. Ez utóbbi azért is nagyon figyelemre méltó, mert az egész országban illetékes budai társaskáptalannak — a közelsége miatt — igen kedvelt „vadászterülete" volt Külső-Szolnok vármegye. i, 1415. VII. 22. OL DL 61.005, 1467. VI. 26. OL DL 99.702, 250.222. 162