Madaras László – Tálas László – Szabó László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 9. (1996)

Béres Mária: A tátorján első leírása (Forrásfeldolgozás)

Klein Mihály uram kertjébenn. Kinek-is az Hieronymus-gyökér név alatt, Morva országból küldetetett, ottan azt a hasznát veszik, hogy a tehenek tőle bővebben adnak tejet. A Tatárok mind e mái napig étek gyanánt élnek véle. Néhai Torkos János P'osoni Orvos Doktor levelei között találtatott egygy mellybenn vagy ötven esztendőkkel ez elöt jelentetett vala néki, hogy a Tisza körül szűk időben a tsikósok, gulyások, juhászok és több afféle emberek, öt hat napig is egyedül azzal szokták magokat táplálni." ,A' gazdaságbeli hasznos tudósítások közé tartozik az is , hogy az Erdélyi Mezőségenn bövön termő Tatár kenyér, másképpen Tátorján... nevezetű tsemetének a gyökerét ottan a szántó emberek répa módjára sütik és eszik. Egygy utazó tudós Hazafinak tudósításából Írhatom." ORBÁN B. (1868) a Székelyföld leírásában említi ezt a növényt: „Még a növényországból fölemlítem azt, hogy az Isten tava körül és másutt is a Feketékben nagy mennyiségben terem a Brasica Tatarica, mellyet a nép Tátorján gyökérnek nevez. Annak ritka szép, ölesnél magasabb példányait láttam ott szabadon és tisztelten tenyészni, mert a nép kegyelettel viseltetik e növény iránt, melynek gyökere a nagy éhségkor sokakat mentett meg az éhhaláltól. Nem is olly rossz eledel, íze hasonlít a káposzta torzsához, s nagy táperővel bír. A gyermekeknek most is kedves mezei nyalánksága." „Orbán Balázs leírása nyomán jártam Mezőmadarason — írja GUNDA Béla (1966) — ahol a falu Feketék és Kisvölgy nevű határában még találni Crambe tataria bokrokat (tátorján, rom. hodolan), s a környékbeliek emlékeztek arra, hogy a pásztorok fogyasztották a gyökértörzsét. A kolozsvári Szénafüveken termő Crambe tataria (hodolan) kedvenc eledele volt a közelben lakó fejérdi románoknak. A húsos gyökértörzset ették. Gyakran haza is vitték, de frissebben kellett elfogyasztani, mert gyorsan romlott. Sokat fogyasztottak el belőle a pásztorok. A leggondosabb utánjárással sem sikerült többet megtudnom a növény fogyasztásáról." GUNDA B. több cikkében (1939, 1966, 1987) foglalkozott a tátorján kérdésével, sőt a Hortobágyról (Bagota puszta) közölt adata a legújabb növényhatározóba is bekerült. A tátorjánnak a táplálkozásban betöltött szerepét erősíti meg KITAIBEL P. is. Útjai során (Iter Magnovaradiense — 1798, és Iter Bereghiense — 1803) számos löszterületről feljegyzi a tátorjánt. így a Mezőföldről (Enying — Kálóz), a Hernád mentéről (Gesztely), a Tisza mentén (Rakamaz, Tiszafüred), Jászság (Jászberény), Nagykunság (Törökszentmiklós), valamint Vezseny, Tiszaföldvár, Szarvas, Békéscsaba, Mezőhegyes térségéből. ír a tátorján felhasználásáról is: „...gyökereit (Jászberényben) eszik, akárcsak a doni kozákok a Crambe orientalis-ét. (Az Alföldön) kiássák a gyökereit, felakasztják és három hét után lisztet szitálnak belőle, melyet főzésre használnak. Leveleinek olyan az íze, mint a káposztáé, de annál édesebb és kevésbé csípős. Az oroszoknál és a tatároknál Tatran-nak nevezik." 1798-ban a következőket jegyzi fel: „néhány tő Crambe íataria Sebeők, majd a szántóföldek mentén egyre többet látni, s itt (Török-Szent-Miklós) már egészen sok van belőle. Ezt a növényt erre tátorjánnak nevezik és nyersen eszik. Amikor még gyenge és édes az íze, majdnem olyan, mint a káposzta torzsáé." A KITAIBEL által felsorolt számos Alföldi lelőhelyről fokozatosan kipusztult a növény. A Természettudományi Múzeum herbáriumába Kisújszállásról került be az utolsó alföldről származó példány. Ezt JERMY Gusztáv gyűjtötte 1859-ben. DIÓSZEGI S. 1813-ban azt írja, hogy „szükség idején meg lehet enni, eggyel 20 ember is beéri egy nap." Legkorábban táplálék növényként SZENTMÁRTON I BODÓ J. (1636) szépirodalmi munkájában találunk adatot: „Taíorian gyüekérből is sok pogácsát suettek." RAPAICS R. (1938) adatokat közöl a tátorján beltartalmi értékéről. „Legújabban gyökerét elemezték is és kimutatták, hogy anyagának 60% víz, 40% száraz anyag, a táplálóanyagok közül pedig fehérjetartalma 4,5%, zsírtartalma 0,2%, keményítő tartalma pedig 16,8%, tehát értékesebb a burgonyánál." JÁVORKA S. 1932-ben ismerteti a Crambe tataria balatonkenesei állományát, „ez a szakemberek előtt eddig a mai Magyarországon egyedül ismert termőhely" — írja. Felhívással fordul a „tisztelt tagtársakhoz, ha valakinek tudomása lenne különösen a tátorján tiszamenti létezéséről, nagy köszönettel vesszük, ha erről tudósítanak bennünket." Jó néhány évnek kellett eltelnie azonban, amíg újabb Crambe populációt írtak le hazánkban. 1964ben LAKATOS E. bukkan rá a Megyaszói tátorjánosra a Hernád partján, 1981-ben MAGLOCKY és munkatársai közölnek adatokat a vácdukai előfordulásról. Hazánk legnagyobb tátorjánosa a Mezőföldön, az un. Gyűrűsi völgyrendszer térségében található. Az Alföldön jelenleg csak itt terem, mert egyéb síksági lelőhelyeiről már rég kipusztult. A paksi— seregélyesi löszplató eróziónak kitett, gazdag löszformációkkal tarkított térszínén a szántóföldi művelés nem semmisíthette meg a löszpuszták maradványait, köztük a tátorjánost sem. A tájegység természetvédelmi kérdéseivel részletesen foglalkozik KALOTÁS ZS. (1989) és FARKAS S. (1990 és 1994). 14