Madaras László – Tálas László – Szabó László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 9. (1996)

Kürti Béla: Régészeti párhuzamok a Kárpát-medencei avar kori fülkesírok (Stollengräber) keleti eredetéhez

KÜRTI BÉLA RÉGÉSZETI PÁRHUZAMOK A KÁRPÁT-MEDENCEI AVAR KORI FÜLKESÍROK (STOLLENGRÁBER) KELETI EREDETÉHEZ

1 Az avar kori fülkesírok első felismerése, dokumentált feltárása, fotóztatása és rövid (bár magyar nyelvű és rajz nélküli) közzététele Móra Ferenc nevéhez fűződik (Móra 1929. 59—60.).

2 A Maros vidékének fülkesíros temetkezéseit 1939. évi cikkében Csallány Dezső foglalta össze, de ő is illusztráció és részletes leírások nélkül (Csallány D. 1939. 132—134.). Az első rajzot az 1954-ben megjelent régészeti kézikönyv tartalmazta, ez azonban csak egy elvi vázlat volt a különböző sírformákról (Banner—László—Méri—Radnóti 1954. 9. kép 3.). A Békés megyei fülkesíros temetkezésekről Juhász Irén tudósított 1969-ben ugyancsak magyarul és illusztrációk nélkül (Juhász 1969). A kerepesi padmalyos sírok kapcsán Török Gyula 1973-ban vetette fel a padmalyos és fülkesíroknak a keleteurópai késő szarmata körrel való kapcsolatát (Török 1973. 127—132.), gondolatai azonban 1990-ig visszhang nélkül maradtak. Az első igazán részletes leírás (rekonstrukciós rajzzal) a szegvársápoldali síré volt (Bóna 1979), erről azonban akkor még nem lehetett tudni, hogy valójában vízszintes fülkesír (Lőrinczy 1987). A következő részletes leírás Ricz Péteré 1980-ból, ő viszont — sajnos — csak megismétli a Régészeti kézikönyv rajzait, egy aknasír rajzával kiegészítve (Ricz 1980. Abb. 1.). 1983-ban a Szeged-monográfia avar fejezetének írásakor jelen sorok írója szembenézni kényszerült a fülkesírok problematikájával is, elsősorban Szeged-Makkoserdő kapcsán. Akkor még úgy láttam (Kürti 1983. 191—192.), hogy ez a népcsoport önálló megtelepedési területet foglalván el a Tisza mentén, viszonylag kis számban temetkezett fülkesírokba, és leletanyagában nem különbözött jelentősen a kortárs avarságtól. Kerestem a tisztán fülkesíros temetőket, de nem találtam. Nem is találhattam, hiszen ma már világos: a fülkesírokba is temetkező népcsoport alapvető jellegzetessége nem a fülkesírok kizárólagos használata, hanem az, hogy temetőikben fülkesírokba is temetkeztek. Legalább ennyire jellemző e temetőkben a padmalyos sírok jelenléte is (Lőrinczy 1994. 103—105.),

3 valamint a hagyományos aknasírok használata. Az 1984-ben megjelent Hódmezővásárhely történetében B. Nagy Katalin foglalta össze a székkutasi temető, ill. a vásárhelyi határ fülkesírjairól szóló ismereteit (Nagy 1984. 250—252.). Magam a Szeged-monográfia megjelenése után legközelebb 1988-as és 1990-es szovjetunióbeli utamon kerültem kapcsolatba e kérdéssel, amikor az új állandó szegedi régészeti kiállításhoz gyűjtöttem anyagot. Figyelmem ekkor fordult Kazahsztán és Közép-Ázsia, valamint a Fekete-tenger és a Kaukázus északi vidékének régészeti emlékanyaga felé — nem utolsósorban Török Gy. már említett felvetése nyomán. 1990. szeptember 3-án a Szegeden rendezett magyar—szovjet szimpóziumon az avar vándorlás útvonaláról beszélve már röviden felvázoltam azokat az érveimet, melyek segítségével akkor úgy láttam, hogy e temetkezési szokás gyökereit időben a késő szarmata hagyatékban, területileg a Kazahsztántól Moldváig húzódó, valamilyen módon leggyakrabban a szarmataalánokkal kapcsolatba hozott, s egyben az avarság nyugatra menekülésével azonos területen kellene keresnünk. Hangsúlyoztam azt a véleményemet is, Jelen dolgozat az 1994. április 11-i szegedi fülkesíros konferencián tartott felolvasásom jegyzetekkel kiegészített változata, melyet a konferenciakötet szerkesztője „határidőtúllépés" miatt nem fogadott el közlésre. Ezúton is köszönettel tartozom a Szolnoki Múzeum munkatársainak, hogy írásom megjelenését lehetővé tették. Mórát megelőzően az ásató-publikáló sem a bölcskei, sem a nagykamarási sírok esetében nem figyelt fel e különleges temetkezési szokás újdonságára — Szelle 1891. 243.; Banner 1927. 152. Habár nevezett cikk a ComArchHung 1992-es évszámot viselő kötetében jelent meg, a kötet maga valójában 1994 februárjában látott napvilágot. 125