Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

summásság közösen étkezett. A summásgazda felesége 30-40 embernek főzött naponta, a bejövő munkásokat főtt étellel várta este. Az uradalom a summásoknak előre kiadott bizonyos mennyiségű szalonnát, s heti 2 kg hús is ki volt kötve személyenként. A hónapszámosok már nem voltak ennyire szervezettek, őket a pallér előre megállapított kommencióért maga szegődtette. Nem is egy csapatban dolgoztak, hanem a szükségnek megfelelően osztotta szét őket. Mivel a környékből származtak, mindenki maga kosztolta magát. Az uradalom pallérja a napszámosokat alkalmilag szegődtette. Ők a hónapszámosokkal dolgoztak együtt. Időszakosan vagy állandóan a cselédek köréből kiemelve, a pallér vezetésével dolgoztak a csőszök. A summásokhoz hasonló szigorú szervezetben az aratógazda vezetésével együtt jelentek meg az aratók, akiket - mint már írtuk - az uradalom különböző módon igyekezett magához kötni. Ezt a bonyolultnak látszó hierarchikus szervezetet már gyermekkorban megkezdték végigjárni. "Volt olyan gyerek, ha még egészen fiatal volt is, hogy dolgozott az uradalomban. Ha szorgalmas volt, és azt látta a gazdaság, hogy ez szorgalmas, becsületes, akkor esetleg megbízták valamivel, mással. Mit tudom én, a fogatosok mellett első kocsis lett. Vagy, ha még az iskolai végzettsége is olyan volt, legalább, hogy rendesen tudott írni-olvasni, akkor esetleg lehetett majorgazda is. Vagy csirásgazda. Mert az úgy volt, hogy a csirásgazdáknál általában már kellett ilyen mezőgazdasági szakiskola. Például Szentimrén. Aki elvégezte azt a szakiskolát, megbízható ember volt, meg jó munkás, az lehetett majorgazda is." Ez a cselédség előtt nem volt nagy távlat. Egy-egy fokkal való emelkedés, a fokozatosság elvének tökéletes betartása olyan célt állított ugyan az emberek elé, hogy könnyebben elérhető volt, csupán szorgalmat és az uradalom iránti hűséget kellett mutatni. Különösebb anyagi haszonnal azonban nem járt, nem volt elég ösztönző erő benne. Hiszen a cselédhierarchia csúcsán álló uradalmi iparosnak vagy majorgazdának sem volt sokkal több jövedelme, mint egy átlagos cselédnek. Ez a cselédtársadalmat meglehetősen egységessé tette, s minden származásbeli heterogenitása ellenére egységes tömbbé formálta. A falubeliek mindenütt lenézték a cselédet, aki nem volt a maga ura, egész napját ellenőrizték, csak lopva, a falun keresztülhajtva térhetett be a kocsmába, s lakóhely szerint is teljesen elkülönült. Viseletükben a cselédek a társadalom legalsóbb fokát képviselték. A cselédek gyermekei iskolába menetelükig, egészen a negyvenes évekig nemre való tekintet nélkül egy hátul felvágott kisingben jártak. Az iskolás gyermekek mezítláb, kék gatyában és egy fehér ingben jelentek meg a többiek között. Cselédlánynak, asszonynak egyetlen szegényes ruhája ha volt, s kevés cselédnek telt csizmára. A férfiak ünneplőként és munkában egyaránt munkásbakancsot viseltek a XX. században, munkákon pedig házikészítésű vászonruhákat vagy munkásceigot. Az uradalmi iparosok ünneplője ugyanolyan volt, mint a falubeli iparosoké és ők az uradalomtól kaptak kék vászon munkaruhát. Az uradalom farsangkor cselédbált rendezett, illetve nyáron, aratás végeztével egy olyan aratóbált, ahol summások és aratók is részt vettek. Egyébként szórakozási alkalmuk nem is volt. Néha belátogattak szőlőbeli ismerőseikhez, rokonaikhoz, s ott a höbögőkön maguk is részt vettek. Ugyancsak emiatt, s nem társadalmi kirekesztettségből maradtak el a falusi bálokról, búcsúkról. Ilyenformán kívülrekedtek a falu társas életén. A cselédházakban esténként a fiatalság összejött, főként télidőn, citeraszóra, köcsögdudára táncoltak. 1928-ban Festetich gróf a mai posta melletti magtárépületet a csertői cselédek számára rádióházzá alakíttatta át. Rádiót, könyveket vásárolt cselédei számára, s a mai kultúrházhoz hasonló funkcióban működtette. Ez azonban a ritka kivételek közé tartozott, s hely és anyagiak híján a cselédség társasélete a beszélgetésekre, szomszédolásra korlátozódott elsősorban. A társadalom mint közösség Az úrbérrendezés vizsgált falvainkban a társadalmi rétegek közül csupán a pógárokat és kisházasokat érintette, őket fogta össze a korábbi feudális faluközösség, s az úrbérrendezés után az urbériális testület, amely a szántók, rétek, legelők és erdők felől intézkedett. Ez a testület 1950-ig változatlanul funkcionált, s tagjai számára jelentősebb volt a községi szervezetnél. A XIX. század utolsó évtizedeiben megjelenő szőlőbeli lakosság idegen test volt a hagyományos társadalomban. Őket mégis hozzákapcsolta egy idő múlva a faluhoz a községszervezet. Amikor pedig a hegyközségi törvény alapján létrejönnek a hegyközségek, a falu hivatalos közösségébe saját szervezetükkel illeszkednek bele, csakúgy mint a pógárok és kisházasok a magukéval. Ez szinte a rendi társadalom tör351