Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

együtt mind a világi, mind az egyházi közigazgatás külön egységként kezelt. Bármilyen hivatalos összeírásra, adatfelvételre vagy intézkedésre került sor, önálló településrészként, s következésképp egységes társadalmi csoportként számoltak velük. Saját szervezetüket a hegyközségbeliek demokratikusabbnak tartották, mint a faluét. "Itt maga a lakosság döntött. Mikor a gazdák a bírót választották meg, akkor ott egyszerűen megmondták, hogy ez lesz a bíró, és akkor arra köllött szavazni. Ott a községi főjegyző, járási főbíró döntött. De itt mán nem volt olyan azért. Itt ki lehetett mondani nekünk, hogy ez nem lesz jó, ez nem kell nekünk. És akkor az lett megválasztva, aki kellett." Minden lakos, függetlenül attól, hogy mekkora földje volt, egy szavazattal rendelkezett, ők választották meg a hegyközségi szervezet élén álló bírót és a csőszt. Lényegében ez a két tisztség volt. A hegyközség csősze az őrzésen kívül kisbírói feladatot látott el, s mindennemű értesítést ő kézbesített. Ugyancsak az ő tiszte volt a harangozás az egyház által megjelölt időben és haláleset alkalmával a hegyen felállított harangon. A hegyközségi bíró közvetlenül a jegyző fennhatósága alá tartozott. Minden faluból érkező utasítás, rendelkezés az ő közvetítésével jutott el a szőlőbeliekhez. A hegyközségi bíró mellett öt választmányi tag állott, akik rendszertelenül, de a szükségnek megfelelően üléseztek. Elvileg kisebb peres ügyekben is igazságot tehetett a hegybíró, de ilyenekre úgyszólván nem emlékeznek. Legfontosabb tevékenysége a szőlő útjainak, legelőinek társadalmi munkával történő karbantartása volt. A közmunkavégzőket ő rendelte ki, s neki kellett panaszt tenni az esetleges tulajdonjog-háborításáról is. Ha nagyobb összejövetelt, bált rendeztek, neki kellett bejelenteni, és ő kért engedélyt a községi hatóságtól. Lényegében a választmány külön feladattal nem is rendelkezett, mert egyik vizsgált községünkben sem volt olyan szövetkezeti jellegű szakcsoport, amely a hegyközség tagjainak kötelező munkát (permetezés, hernyózás, kerítésjavítás) írt volna elő, vagy beszerzést, értékesítést testületileg megszervezett volna (permetló, bor). De Szigetváron, Turbókon, a zsibóti részen ez is a hegyközségi szervezet feladata volt. A hivatalos szervezet mellett minden szőlőhegyen kialakult több olyan közösségi alkalom, amely szorosan összekapcsolta a szőlőbeli társadalmat. Első helyen kell megemlítenünk, hogy a megtelepedőket a házépítésben a leendő szomszédok, közeli szőlőlakók munkával segítették. Ez egyben a szinte családi kapcsolatokkal nem rendelkező jövevények befogadási aktusa is volt. A téli estéken a szomszédolás volt a legfontosabb érintkezési forma, vagy egy-egy háznál kötni, berlinerkendőt készíteni, hímezni, varrni jöttek össze a lányok, asszonyok. Gyakran került sor alkalmi táncra, énekszóra, citerára. A fiatalság szervezett szórakozása volt főként Mozsgón az úgynevezett höbögő. Üresen álló présházat, pincét béreltek ki, ahol citeraszóra falevelet, nyírfakérget két hüvelykujj közé szorítva és fújva ritmikus kíséretet keltettek, s erre táncoltak. A férfiak borozgatni, kártyázni ültek össze, hol egyik, hol másik présházban. Mozsgón pedig mint a legnagyobb hegyközségben, kocsma is volt, ahol a harmincas években tánciskola is nyílt. A Szilvás kocsma színielőadások megtartását is lehetővé tette. A szőlőbeliek közösen jártak be a falvakba, bálok, vasárnapi kocsmalátogatások alkalmával, a templomba igyekvők összevárták egymást, s mindenki mindenkivel jó viszonyban volt, lakodalmakon, temetéseken, névnapokon meglátogatták, megtisztelték egymást. A legkorábban benépesedő mozsgói AlsóSzőlőhegy társadalmának öszeforrottságát a harmincas évek végére már családi, házassági kapcsolatok is jelzik. Szulimánban és Csertőn később indul meg a megtelepedés, s itt lazább, heterogénebb a szőlőbeli társadalom. Almáskeresztúron, mivel az uradalmi major és a falu között nemzetiségi okok miatt semmiféle kapcsolat nem volt, a szőlők sem népesedtek be állandó lakossággal. Cselédek Az uradalmi cselédség valójában 1945-ig nem tartozott hozzá vizsgált falvaink társadalmához. A falubeliek csupán uradalmi munkákon érintkeztek velük. A vidék legmobilisabb társadalmi csoportját alkották, egyik majorból a másikba szegődtek, voltak, akik évente változtatták helyüket. Az uradalmak között ugyanis apróbb szolgáltatásbeli eltérések voltak, s a cselédség, mivel helyhez semmi nem kötötte, a legapróbb kedvezmény reményében hajlandó volt tovább költözni. Úgy tartották, "száz uradalomnál több van, száz évig meg úgysem élünk." Maguk az uradalmak is elfogadták ezt az állapotot, s nemcsak hogy éves szerződést kötöttek cselédeikkel, hanem újonnan szegődtetett embereiket saját kocsijukon költöztették. Mozsgón és vidékén április 24-én, Szent György napkor költöztették és szegődtették a cselédeket. Ezt megelőzte a 347