Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)
Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma
tartani. A pógárok nem engedték meg. Csak baromfit, azt is zárva, meg hát ugye hízónak valót. A felszabadulás után már megengedték. Volt egy istállónk, ahol jószágot tudtunk tartani, lehajtotta édesapám vagy édesanyám a pásztorhoz, ós le kellett érte menni este, nehogy kárba menjen valahova." A mozsgói Alsó-Szőlőhegyen megengedték a tehóntartást. A cselédek hozzá is voltak szokva, hogy saját tehenük legyen, mert ezt az uradalom is mindenütt lehetővé tette. Itt sokkal arányosabb gazdaságokat alakíthattak ki. Az Alsó-Szőlőhegyen élő Kiss családnak 1200 négyszögöl szőlője volt. Ebből 1000 négyszögölnyi volt betelepített szőlő ós közte gyümölcsfák voltak, tehát kétszintes művelést folytattak. 100-150 négyszögöl zöldségfélének, krumplinak volt fenntartva. Ez a család igényeit kielégítette. A szőlő nem volt nagy értékű, ós több fajta volt: gévai, cájber, noha, rizling, mézes. A noha egynegyed részét alkotta az egész szőlőterületnek. A piros és fehér szőlőt külön válogatták, de vörös bort nem készítettek. Közepes időjárás esetén 300-400 liter bort szüreteltek, s csak ritkán adtak el belőle. 30 A gyümölcsöt sem vitték piacra, hanem pálinkát főztek belőle, nyersen elfogyasztották és aszalták. Az állatállomány egy anyadisznóból, szaporulatából, egy tehénből ós húsz-harminc baromfiból állt. Mindez a család fenntartását szolgálta. Függetlenül attól, hogy az Alsó-Szőlőhegyen megengedték a nagyjószág tartását is, nem mindenki tartott tehenet. Nehéz volt a takarmányt biztosítani. "Úgy hordtak nekik egy kis füvet, batyuztak, meg erre-arra az utak mellé vitték őket. Az úgy loppal ment. Akkor még kiadták az utakat is bérbe kaszálni. Nekünk is volt két kilométer az országút mellett. Meg aztán beszerezték maguknak. Elmentek akármerre, a világ szélire, kaszálót azért mindenhun kaptak." Ez a gazdaság nem jelentett többet, mint az iparosok szőlője és jószágtartása. A családnak mégis biztonságot adott. A szőlőbeliek egy része megpróbált földbérlethez jutni. Úgy mondják, hogy az első világháború előtt jobban lehetett földet bérelni: az egyház, a pógárok inkább kiadták a földet. A két világháború között azonban inkább felesbe adták. Egyesek szerint a földbérlet nem is volt kifizetődő, mert rendszerint igen kihasznált, trágyázatlan földet adtak ki, s egy magyar hold hat-hét mázsánál nem adott többet. Mire valaki rendbehozta volna a bérelt darabot, megvonták a bérletet, s a feljavított föld a pógárnak termett. A feliben kivett föld lehetővé tette, hogy a szőlőbeli ember lovat is tartson, télen fuvarozzon, s ezzel megteremtse a lehetőséget falubeli ház építésére. A legnagyobb jövedelem a szabad munkavállalásból eredt. A szőlőbeliek gyermekei úgy 12 éves kortól kezdték meg a komolyabb munkát. Mivel a cselódsorból emelkedtek fel, nem tartották megalázónak, ha a gyermekek az uradalomban kapnak biztos, fólcselódi állapotot jelentő munkahelyet. Az úgynevezett hónapszámosokat az uradalom munkavezetője szegődtette, járta a szőlőt, figyelte, hogy kiérett már a munkára. "Kovács Jancsi bácsi volt az uradalom részéről megbízva, hogy szedjen össze embereket. Járta a házakat, hogy te most elgyühetsz, mert te arra való vagy, hogy te tudol kapálgatni, meg ez az. Én olyan fürge gyerek voltam, nem ijedtem meg a kapálástól, én voltam az első a cukorrépa egyelósben, meg minden. Aztán így anyám beíratott. Rögtön hónapszámos lettem 12 éves koromtól. Volt kettő, aki nem vált be, ugye: Jancsi bácsi azt a kettőt hazaküldte, de rá egy évre azért a másik kettőt is behozta." A lányokat külön toborozták, s nekik más munkavezetőjük volt. A hónapszámosok az uradalomban aludtak közös szálláson, öt órakor, mikor a nap felkelt, már kint kellett lenni a földön, és napszállta után "tíz perccel is még kellett a cukorrépát egyelgetni". Fél nyolckor früstök volt, egy órakor egy órányi ebédidő, öt óra körül egy fél óra uzsonna. Aki közel lakott, annak anyja, nagyanyja vitte le az ebédet, mások tarisznyából étkeztek. A hónapszámosok munkája igen változatos volt: a kapálás, répaegyelés, aszatolás fő munkának számított, de voltak, akiket minden elképzelhető egyéb munkára felhasználtak. A mozsgói Kiss József a húszas évek elején - mert ügyes gyereknek bizonyult - sokféle munkát végzett, s majdnem bekerült a cseléd hierarchiába. "Engem elrángattak a pusztába kétökrösnek, meg szamarasnak. Tejet hordtam a bognároknak, kovácsoknak, meg asztalosoknak ide föl a faluba, a két kis szamárral. Befogtam a szamarat egy járgányba, és a csiraistállóba vizet köllött húzni. Mikor este begyüttek a csirák, akkor be kellett a vizes tartályokat hordani, szecskát nekik elejbek, amíg fejtek. Később csirásbujtár lettem, a csirással őriztük a teheneket. Három évig csináltam." "Az uradalomban mindenre fel tudták használni a gyereket. Répát egyelni vagy kapálni, kukoricát vetni vagy kapálni. Befogták az embert többször olyanra, hogy kihajtották a borjúk mellé, odatették, és menjen ki, legeltesse meg őket. Vagy ide dobták vagy oda. Elment halászni. Nádat vagy sást szedni, vizet hordani, ha nagyon kicsi volt. Ha volt 20-40 ember, hordta nekik a vizet." Sok344
