Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Gulyás Katalin: A jászsági kézművesek 1828-ban

Mindhárom kerületre vonatkozóan azt valószínűsíti, hogy "...a helyi ipar színvonala a jobbágyfalvakét lényegesen meghaladta ugyan, ám a hasonló nagyságrendű mezővárosokétól már rendszerint elmaradt." Megállapításával csak részben érthetünk egyet: az általa példaként felhozott, jóval városiasabb, fontos piacközpont Gyöngyöshöz képest valóban szembetűnő az elmaradás, azonban a hasonló nagyságrendű alföldi mezővárosokkal összevetve a Jászkunság települései nagyjából velük azonos szinten álltak a mennyiségi mutatókat (iparűzők száma, szakmák száma) tekintve.

15 Számításba kell vennünk viszont, hogy a kerületek kézműiparának fejlettségi szintjét számos sajátos, csak itt jellemző vonás befolyásolta: földrajzi tényezők (mezőgazdasági jellegű vidék, természetben fellelhető ipari nyersanyagok szinte teljes hiánya, területi széttagoltság, jelentősebb forgalmi központok hiánya, nagy távolsága), a jászkunok kiváltságai, gazdálkodásuk és társadalmuk sajátos szerkezete, a polgárosodó paraszti lakos ág kézműipari termékek iránti Igénye.

16 E sajátosságok következménye, hogy a Jászkun kerület adózó lakosságának valós társadalmi tagozódását (redemptus-irredemptus-zsellér) nem fedték az országos összeírás köijogi állapotot kifejező kategóriái. A birtokos réteget, a redemptusokat, mint nem jobbágyi státusú személyeket a cívis (polgár) megnevezés alatt írták össze. Az inquilinusok csoportjába azok kerültek, akik saját házzal rendelkeztek (irredemptusok, zsellérek), míg subinquilinusnak azok számítottak, akik semmiféle ingatlan vagyonnal nem rendelkeztek. E szempontok szerint minősítették az összeírok a kézműveseket, akik az egyes településeken a következőképp oszlottak meg az országos összeírás közjogi besorolása alapján. Település összes nemes % cívis % inqui% sub% isme% iparos linus inqui linus retlen 1. Alsószentgyörgy 80 2 27,6 53 66,2 5 6,2 2. Apáti 136 1 0,7 39 28,6 94 69,1 2 1,4 — — 3. Árokszállás 104 2 1,9 30 28,8 69 66,3 3 2,8 — — 4. Berény 334 1 0,2 8 24,2 241 72,1 11 3,2 — — 5. Dósa 23 — — 8 34,8 15 65,2 — — — — 6. Felsőszentgyörgy 17 — — 1 5,8 16 94,2 — — — — 7. Fényszaru 51 — — 8 15,7 39 76,5 4 7,8 — — 8. Jákóhalma 52 — — 13 25,0 33 63,4 — — 6 24,0 9. Kisér 51 — — 9 17,7 41 80,3 1 2,0 — — 10. Ladány 72 — — 18 25,0 53 73,6 1 1,4 — — 11. Mihálytelek 30 — — 8 26,7 22 73,3 1 3,3 — — Mindenütt az inquilinusok közé sorolták az iparűzők többségét: azaz a jászsági kézművesek zöme a redempció után beköltözött zsellérek, s a redempció idején földet nem váltott irredemptusok utódai közül kerülhetett ki, egy kis részük pedig az időközben elszegényedett redemptus családok leszármazottja volt. A kézművesek jóval kisebb hányadát írták össze "cívis"kónt, vagyis földet birtokló redemptuskent. Elenyésző volt a saját házzal nem rendelkező iparosok aránya: a lakás és a műhely bérbevétele a kisebb településeken ismeretlen, s a népesebb mezővárosokban is meglehetősen ritka volt. Az egész Jász kerületben mindössze 4 nemeslevéllel rendelkező mesterembert vettek számba,

17 zsidó iparost viszont egyet sem, hiszen 1848 előtt zsidók nem kaphattak lakhatási engedélyt a Jászkun kerületben.

18 EPERJESSY G. szerint az iparilag legkevésbé fejlett településeken az egész éven át dolgozó iparűzők számaránya általában 4-6% volt 1828ban, a szakmák száma pedig 14-20, a viszonylag iparosodottabb mezővárosokban az állandóan dolgozó iparosok aránya a bejegyzett családfőkön belül már 10-20% közötti, a szakmák száma pedig 30-40.

19 A jász települések tehát az előbbi csoportba tartoztak, számos, tipikusan mezőgazdasági jellegű alföldi faluval és mezővárossal együtt. 279