Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Selmeczi László: Régészeti adatok a jászok szokásaihoz és hiedelemvilágához

közvetett kronológiai támpontok alapján a XV. század középső harmadában. Megépítése cáfolhatatlan bizonysága a négyszállási jászok közötti római rítusú térítés befejeződésének. Már 1980-ban megállapítást nyert, hogy az a templom körüli temető, amelynek régészeti ásatása megkezdődött, a település nyugati végpontján feküdt. A település ettől keletre kb. 1-1,5 km hosszan húzódott, mintegy kettévágta azt a Tárnába folyó Csákó ér. Nógyszállás keleti végpontján egy alacsony halom földje szintén templom körüli temetőt rejtett magában. A későbbi terepbejárások igazolták, hogy ettől a halomtól keletre a Tárnáig egy nem nagy kiterjedésű avar, majd Árpád-kori település feküdt. Ebben a templom körüli temetőben végzett ásatások azt bizonyították, hogy a jászok Négyszálláson is egy, a tatárjáráskor elpusztult Árpád-kori település telkén telepedtek meg. A római kereszténységre a betelepedést követően rövidesen áttérő csoportjuk temetkezés és minden bizonnyal hitéleti célokra is birtokba vette a mécj a XI. században megépült, félköríves apszisú, Árpád-kori egyházmegyei templomot (illetve a templom körüli temető területét), s nem sokkal később, a megromlott templom helyébe a XIII. század végén, a XIV. század első felében, négyszögletes szentélyű templomot emelt, s ebbe, illetve a köré temetkezett, a temető területét pedig fallal vette körül. Négyszállás keleti végpontján lévő temetőben (Négyszállás II.) 568 sírt tártunk fel. Jelenlegi tudásunk szerint kellő alappal feltételezhetjük, hogy a település nyugati végpontján fekvő temetőbe temetkezőket a ferencesek térítették meg, s ferences elvek alapján építették ide a XV. században a templomot is. Korabeli írásos adataink vannak a térítő ferencesek és az egyházmegyei papok viszályára, ugyanis utóbbiak többek között a ferencesek által megtérítetteknek nem engedték meg, hogy a rend templomai köré temetkezzenek. Minden bizonynyal egy ilyen folyamat játszódhatott le Négyszálláson is, ahol a XVI. század folyamán már csak a falu keleti végpontján fekvő egyházmegyei templomot övező temetőt használta a lakosság.

61 A négyszállási jászok új hazájukba érkezésükkor már nem voltak pogányok. A feltárt temetőkben tömeges jelenségként megfigyelt rituális kéztartás a bizánci kereszténységre jellemző. Ezt támasztja alá pl. a két sírból is előkerült bizánci kereszt (Négyszállás I. 161. és 236. sír), a gyűrűkön ábrázolt keresztek (Négyszállás I. 73., 76., 180., 198., 254., 281., 338., 370., 373. ós 429. sírok), vagy a kis korong alakú ru10. kép. VIII—IX. századi keresztény templom — Cir-Ürta (Kovalevskaá után) hadíszeken ábrázolt keresztek (Négyszállás I. 176. és 222. sír) és a nyakba függeszthető, vasból készült keresztek (Négyszállás I. 87. ós 454., Négyszállás II. 305. sír). Jellemző, hogy a négyszállási jászok a temetésnél a római térítés befejeződése után, a XVI. század folyamán végig megtartották a keleti kereszténységre jellemző rituális kéztartást. (12. kép) A keleti kereszténységnek a pogány képzetekkel szembeni toleranciája, vagy a jászok ere235