Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Bálint Csanád: Régészeti jegyzetek a VI—VII. századi avarok keleti kapcsolatairól

azonban addig is megjegyzésre kívánkozik. Nyilvánvaló, hogy a jövendő kutatásoknak a tárgyalt fegyver időrendileg első, biztos használati idejétől visszafelé haladva kell megindulniuk. Azidőben pedig - tehát 670 körül - Irán északi, sztyeppéi szomszédai már több, mint egy évszázada a türkök voltak. A két nép szomszédságából azonban nem születhetett meg azonnal az új harci eszköz; ezt a kézenfekvő meggondolások mellett egyebek is sejtetik. Amikor ui. a türkök a VI. sz. közepén megjelentek Irán határán, akkoriban még biztosan nekik sem volt szablyájuk. Ezt a VI—VII. sz.-i belső-ázsiai adatok már említett hiánya mellett az is bizonyítja, hogy a türkökkel együtt élt, majd az előlük menekülő (kora) avarok vitathatatlanul csak kardot használtak. Mindez azt jelenti, hogy a szablya csakis jóval az 550-es évek után, de mindenképpen 670 előtt születhetett meg. A szablya kialakulása szempontjából számbajöhető iráni-nomád kulturális érintkezések színtere a földrajzi körülmények folytán két helyen kereshető. Szogdia volt az egyik, mely az Irán és a türk birodalom közti határterületre esett s amelynek közismert az É, ill. D felé való iráni, ill. nomád kulturális hatásokat közvetítő szerepe.

35 Kérdés azonban, hogy mennyire áll ez a kardjaink - így feltehetőleg a jövendő szablyák esetére. A városaiban feltárt VI—

VIII. sz.-i freskók ui. az említett kevés kivételtől eltekintve azt mutatják, hogy Szogdiában és Tocharisztánban elsősorban olyan kardtípust (aránytalanul hosszú pengéjű és markolatú, hegyes végű) használtak, melyet más országokban kevésbé ismertek.

36 A szamanidáknál és Iránban magában csak a X. sz.-ban tűnt fel a szablya.

37 Ezért egy másik, a közvetítő szerepét betöltő területre is gondolhatunk: a Kaukázus vidékére, azaz Kazáriára, melyen keresztül az iráni és sztyeppéi műveltségek közötti, s a bennünket most közvetlenül érdeklő kulturális kapcsolat szintén lebonyolódhatott. Tudjuk, hogy a Kaukázus É-i lábánál jelentek meg 557ben a Bizáncba bebocsáttatást kérő avarok,

38 kiknek egy része a történeti adatok tanúsága szerint ott is maradt.

39 Ez a vidék az első, 589-es sikertelen támadás

40 után, a 620-as évektől kezdve a türköknek és kazár vazallusaiknak Irán majd az arabok elleni felvonulási területévé változott,

41 ill. a VII. sz. közepétől kezdve arab kézen volt. Figyelemre méltó, hogy a már tárgyalt iráni kardok - és övgarnitúrák (Id. III. fej.) - némelyikének lelőhelye a türkök-kazárok közvetlen szomszédságába esik.

42 A Kaukázus vidéke mellett szóló szempontoknál a kora avarok analógiái között híres É-kaukázusi Kamunta

43 és más hasonló jellegű lelőhelyek viszonylag közelsége mellett nem lebecsülendő szempont, hogy Azerbajdzsánban került elő a VI—VII. sz.-i avarok egyik legértékesebb keleti párhuzama. Az Üé tepén kibontott, szokatlanul hatalmas méretű sírban többek között préselt, ill. granulált díszítésű övgarnitúra, P-függesztős egyélű kard és I. Justinus (518-527) átfúrt pénze volt. Közlőjük az eltemetés korát - a Kaukázuson túlra vezetett kazár támadásokkal kapcsolatba hozva - valószínűleg helyesen tette a 630-as évekre.

44 Itt említendő meg, hogy Keleten az egyik legkorábbi - pénzekkel a VIII. sz. legelejére keltezett szablyalelet (Galiat) szintén e tájról került elő.

45 Természetesen a jövő - remélhetőleg fokozódó kutatásai világíthatják meg, hogy a szablyák kialakulásánál Szogdiának vagy az É-Kaukázusnak - az Irán és a Sztyeppe közti - közvetítőszerepét kell-e előtérbe helyeznünk. Az is a tisztázandó kérdések közé tartozik, hogy a P-kardfülek közép-ázsiai párhuzamai (s pl. az afrasziábi szogdok látható sztyeppéi kapcsolatai) a kora avarok (egy részének) közép-ázsiai eredetével, míg az avar hagyaték É-kaukázusi analógiái az avarok ottani tartózkodásával hozhatók-e kapcsolatba. Összefoglalva: A Louvre-ban őrzött kard egy, külső jegyekkel jól körülírható csoportba tartozik. E kardok határozottan eltérnek a szászánida ábrázolásokon láthatóktól, ugyanakkor kapcsolatokat mutatnak a keleteurópai sztyeppéken használtakkal. Egyes elemeik jellege és fegyvertörténeti meggondolások alapján koruk a VII. sz. második kétharmadára tehető. Iráni jelenlétük feltehetően a türkök szerepével, konkrétan a szogdok és/vagy kazárok közvetítésével magyarázható.

453 II. LÓSZERSZÁM DÍSZEI 1.1964 januárjában, vásárlás útján kerültek a Louvreba.

46 Valamennyi dísz kiváló minőségű aranyból készült és jó megtartású, kopásnyomok szinte egyáltalán nincsenek rajtuk. A technikai részletek kétségkívül mutatják, hogy egyazon műhely termékei. a) Csat. Teste egyenletesre kalapált lap, melynek keretét 2 mm széles, hozzáforrasztott pántszalag adja, felerősítését pedig két, pánthuzalból kiképzett fül szolgálta. A pántszalag révén létrehozott bemélyedésben - a többi dísznél hasonlóképpen - apró, fekete vagy sötétbarna, igen kemény anyag nyomai figyelhetők meg. Ez utóbbiak nyilván a díszek belsejét kitöltő bőr maradványai. A pántfülek - a lószerszám többi, hasonló módon felerősített díszeivel egyezően - gondos munka termékei: felszínükön enyhén domború, középütt kissé kihangsúlyozott gerincű pántok összehajtott, majd elkalapált és/vagy összeforrasztott végeit forrasztották hozzá a díszek hátlapjához. A pántfülek 4 mm-re emelkednek ki a hátlap síkjából, az általuk képzett lyukak sz: 4 mm. Lyukaiknak iránya a csatok hossztengelyére merőleges. A csattest előlapjára körbefutó szalagot forrasztottak, melynek külső oldalán nagyobb, a belsőn kisebb granulált gömbök sorakoznak. A csat feje öntött, előlapján a külső és belső peremén, valamint a hosszú, a csat alapjával azonos szintig elnyúló tövisének végén apró granulált gömbök sorakoznak. 3 db, h: 2,5 cm, test sz: 1,6 cm, fej sz: 1,9 cm, csatkarika belső sz: 1,2 cm vtg: 0,8 cm. b) Szíjvég. A kisszíjvég alakját kiadó laphoz egy, a hátlap peremén körbefutó, 2 mm széles pántszalagot forrasztottak, majd az így keletkezett rekeszt egy másik, igen vékony, egyenetlenül elkalapált lemez odaforrasztásával lezárták. Az utóbbi lemez felső végénél keskeny borda van. Az elő- és hátlap egymástól való távolsága kb. 1 mm vastag szíj befűzését tette lehetővé, melyet az előlap felső pereme közelében bevert, majd a hátlapon elkalapált végű aranyszöggel rögzí90