Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

L. Menyhért László: Borbereki Kovács Zoltán művészete 1948-ig

1936-ban a Nemzeti Szalonban mutatkoztak be a szolnoki művészek. A sajtóban, a kolónia kiállításáról írva a kritikusok külön kiemelik Borbereki szobrainak sommázott megfogalmazásmódját, statikáját és festményeinek szociális hangsúlyát. Ezen a seregszemlén tehát a művész plasztikái mellett még festményeit is kiállította, vagy inkább úgy mondhatjuk: a képek mellett már szoboranyaggal is jelentkezett. Szintén 1936-ban a Szolnokon készült „Besenyszögi hősi emlékmű" terve szerepelt a Velencei Biennákén, és ekkor mintázta a „Tehenes ivókút" figuráját mely együtt nyert nagydíjat a „Kubikossal" a párizsi világkiállításon. A Magyar Nemzeti Galéria épületének előcsarnokában méltó helyen reprezentálja ma ez a kompozíció a két világháború közti szobrászat élvonalát. A horizontális jellegű plasztika; a tehén - vagy inkább erdélyi bivaly - és a hátán ülő meztelen fiúalak egybeforró alakja kedves, de cseppet sem édeskés hangulatú. A sima felületkezeléssel mintázott formák a felület felé vonzzák a kezet, az embernek kedve lenne megsimítani a szobrot és csak később villan a krónikás eszébe, hogy Borbereki néhány késői alkotását „tapintható szobor"-ként jellemezte. S talán valószínű, hogy korai alkotásainál is gondolt rá: nem baj ha a közönség nem csak szemmel, hanem kezével is „nézi" a plasztikai formát. Még 1934. szeptemberében elkészítette Szolnok nagy szülöttének, Verseghy Ferencnek a tudós-napköltőnek a büsztjét, melyet a költő volt szülőházának a közelében, a Tisza-parti francia parkban állítottak fel. Figyelme egyre inkább a köztéri plasztika és az épületdíszítő szobrászat felé fordul, bár az ebben az időszakban alkotott portréi arról tanúskodnak, hogy jellem ábrázoló képessége és a jellegzetes vonások hű viszszaadásának készsége, az időszak legnagyobb portrészobrászai közé emelik. S teszi ezt olyanformán, hogy képmásai mentesek az öncélú részletformáktól és a „hivatalos - akadémikus" korabeli szobrászok olcsó és édeskés hangulatteremtésétől. Olyan kiváló portrék tanúskodnak erről, - a már említett Aba-Novák és Pettenkoffen arcmáson kívül mint Kohner Adolfnak a szolnoki Művészeti Egyesület elnökének, a lelkes műpártolónak és mecénásnak a büsztje, vagy a Szapáry szobor. Portréi során mégis, kiemelkedő jelentőségű a Magyar Nemzeti Galériában őrzött Önarcképe. Megejtő szépségűek aktjai, törékeny termetű, kecses nőfigurái. Takarékos mozgásukkal, a letisztult formákkal, a sallangmentes modellállással Medgyessy nőalakjaira emlékeztetnek. Bronzba öntés előtt általában agyagból mintázott, de a Szolnoki Damjanich Múzeum őriz terrakotta és patinázott gipsz figurát is a művésztől. Kisplasztikái munkásságának egyik legjobb darabja a Magyar Nemzeti Galériában őrzött „Fésülködő nő" című kisbronza. A második világháborúban nagyon sok munkája elpusztult. Lappangó helyről került elő „Halas kútfigura" című munkája melyet a szolnoki Múzeum Bizományi Áruházból vásárolt meg 1956ban. Papi Lajos szobrászművész kútmedencéjére állítva, ma a szolnoki Tisza Szálló gyógyfürdője előtt látha-