Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Egri Mária: Chiovini Ferenc (1899-1981)

EGRI MÁRIA: CHIOVINI Kevés művész mondhatja el magáról, hogy fél évszázadon keresztül kutatta, kereste egyazon vidék festői igazságát, s ötven év után is ugyanazzal a megilletődöttséggel áll a mindig változni képes természet előtt. S ahogy az ezerszínű nyár, a párás hajnalok, déli ragyogások, lilásvörös naplementék újra és újra bűvöletbe ejtik, úgy őrzik szelíd tűzzel a vásznára idézett hangulatok az Alföld ismert ízeit. „Eddig figyeltem, most összegzek" - nyilatkozta a közel nyolcvan éves festőművész, aki élete utolsó esztendeiben festői útjának csúcsaihoz érkezett. A színek harmonikus összecsengése, egy-egy felvillanó fehér, vörös vagy mélykék, a szürkék alól tüzelő pirosak, sárgák, a felhők közül visszafénylo árnyalatok izgalmasan élővé, mozgalmassá teszik a legkisebb részleteket is. A kontúrok oldottak, fények, árnyékok éltetik a formákat. Az a festői bravúr, ami az elmúlt évtizedekben csak a legjobb Chiovini-képeken sűrűsödött, utolsó képein teljes gazdagságával jelentkezik a meglepő frissességgel, könnyedséggel készített vásznakon. „A realitások iránti érzékenységem tanított e föld, e táj szeretetére - nyilatkozza az Élet és Irodalom kritikusának 1962-ben - hisz itt a valóság jellegéhez nem tartozik a külső színesség, a meglepő, felharsanó részletek. Amit látok, azt reálisan érzékelem. A valóságélmény rögződik bennem és ezt próbálom képben visszaadni. Nem a dekoratív kolorizmus eszközeivel, hanem a belső megérzés, a lírai hatások fűtöttségével. Ennek a tájnak, ennek a vidéknek rejtett szépségei vannak, amit csak az érez, aki át tudja adni magát sajátos varázsának. Szeretem ezt a vidéket, a horizontális látást úgy igénylem, mint a lélegzetvételt. Talán sorsszerű adottságom: bárhol járok a világban, azokat a vidékeket kedvelem, amelyek hangulatilag közel állnak ehhez a tájhoz..." A művészi szándék eleven valósággá érett, Chiovini ecsetjén az Alföld lírája szólal meg. Realizmusa valójában hűség a látott, átérzett látvány igazságához. Természetszerűen érdekli a környezet változó arca, alapvetően más társadalmi rendszerünkből, a gazdasági-technikai fejlődésből eredő látható változások. Ott találhattuk palettájával a Tisza II. Vízlépcső monumentális építkezésénél, a mezőhéki, palotási állami gazdaságok tavaszi-nyári munkálatainál, festett traktorost, gépészt, állatgondozót. Mégis szíve akkor dobog gyorsabban, ha kútágas körül heverő marhákat, vágtató méneseket, végtelen utakon poroszkáló rakott szekereket lát. „Egyrészt nem olyan gyors a fejlődés, hogy egyik napról a másikra megváltozzék a vidék képe, másrészt... kedvem szerint a tájban, az emberek életéből azt választom témául, amely gyermekkorom óta állandó." - vallja. Az első tapasztaFERENC lások, a világra eszmélés felejthetetlen emlékei a közeli Besenyszöghöz fűzik. A „horizontális látást" bölcsőjében kapta útravalóul, mint ahogy a tanyák fehér falai, piacozók zsivajos derűje, vetéstáblák ringó ritmusa gyermekkorától tartja boldog rabságban képzeletét. Mi sem volt természetesebb hát, hogy amikor bontakozó művészi képességeinek engedve elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, a magyar művészek akkori Mekkáját, Itáliát megjárva a szolnoki művésztelepet választotta otthonául. 1925-ben kérte felvételét „Tűz" című olajképével a telep tagjai közé, s 1926-tól már a művésztelep vendégtagjaként alkot. A történelmi jelentőségű mű kalandos tengerentúli utazás után került néhány éve dr. Bíró Zoltán ajándékaként a Damjanich Múzeum gyűjteményébe. 1. Önarckép 1956 Olaj, vászon 50x40 cm J. j. I.: „Chiovini F. 956" DM tul. 461