Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Szabó László: Népi természetismeret

J. leírta (1981) a kincskutatás, ásványok felderítése (termésarany, vasszar, surulópor, feketegyémánt, pirit) reális ismereteken nyugszik, módszeresen derítették fel régebbi időben és hasznosították. Jóllehet keletkezéséről, s általában a földalatti világról hiedelmekben gazdag és téves elképzeléseik vannak, az nem akadályozta a népet a hasznosításban, a lelőhelyek feltárásában. Ugyanakkor az alföldi kincskeresők, mint ezt MÓDY GY. bemutatta, nem ásványok után, hanem gazdag népvándorlás kori vagy korábbi sírok után kutatnak, „szondázzák" azaz fúrják meg a dombokat (1979). A talajismeret a napi munkák során mutatkozik meg, s különböző talajnevek (sárga agyag, szürke agyag, fekete agyag, kék agyag, sáros agyag, sovány agyag, kövér agyag) jelzik egy-egy településen, hogy milyen állapotokat ismernek egy talajfajtán belül, s ezt melyik határrészen lehet bányászni, mire lehet felhasználni. A sárga és szürke agyag egyaránt jó falépítésre, mázolásra már csak a sárgát használják fel, a kék agyag - amely a folyóparton a homok alatt vastagabb rétegben található a Tisza mentén, használhatatlan, gyermekek játszanak vele, s hasonló a szennyezett, sáros agyag is, amely a réti földeken a felszín közelében van. A mezőtúri fazekasok az egész környéket ismerték, s az agyag bányászat szempontjából minden alkalmas lelőhelyet számon tartottak, sőt tudták azt is, hogy régebbi mesterek - esetleg jobb, finomabb korongozású edényeket - milyen lelőhelyű agyagból készítettek, sajnálkoztak a lelőhely kimerülésén. A nagyhatárú alföldi településeken (Vásárhely, Mezőtúr, Karcag, Kecskemét, Nagykőrös) földművelést azért nehéz gyűjteni, mert valamennyi határrészen gazdálkodó embert végig kell kérdezni. Szabadszálláson á Feketében, Csintóban kötött, jóltermő talaj van, amelyen a református helyi gazdák évszázadokon át földművelést folytattak, s nagy homoki legelőiket a jövevény katolikusoknak eladva (Aranyegyháza) meglepetéssel tapasztalták, hogy ott egy új gazdagság forrása van, s a homokon is lehet termelni gyümölcsöt, szőlőt. Gazdálkodásuk egésze, régi módja azonban alkalmatlan volt e terület hasznosítására. Kiskunmajsán hétféle homokot különböztetnek meg azok, akik rajta élnek és gazdálkodnak, s mindeniknek más-más a rendeltetése. Az ásványok kitermelésének egyik leginkább leírt módja az aranyászat a Duna, a Mura és az Aranyosvölgyében. (Uzsoki 1959/a, b; 1961; 1966; Timaffy 1961; Tóth 1981; N. László 1981; a, b, c, 1983; Golub 1904; ORBÁN 1982.) Mivel értékes fémről van szó, már igen korán állami ellenőrzés alatt állt, s kifinomodott technikája is ennek köszönhető. Nemcsak a rögök kimosása, de higannyal való tisztítása fizikai, kémiai ismereteket - legalábbis gyakorlati szinten - feltételez. A kitermelt kövek, különböző kőbányák megnyitása, közösségi használata, az erre épülő mesterségek kitűnő anyagismeretről, de hegyvidéken széles körű népi gyakorlatról is tanúskodnak. A Zempléni-hegységben rokonokkal ki-ki maga termelte ki az építkezéshez szükséges követ, fuvarozta haza és dolgozta fel. Nem specialistái voltak, hanem általános ismeretek közé tartozott a kőfejtés, a kő kiválasztása különböző célokra. A specialisták a könnyebben faragható tufából vályúkat, csirkeitatókat, boroshordó alá tehető kisebb kádakat készítettek a vidéken, illetve a bükki kőfaragók könnyen faragható homokkövet bányásztak, s szobrokat, feszületeket, kapufélfákat csináltak exportra (VIGA 1985). De dunabogdányi, Balatonfelvidéki, illetve Duna-Tisza közi kőbányászatról is pontos ismereteink vannak, s tudjuk, hogy kőzetismeret, a kitermelés technikája is régi hagyományokon nyugszik (BAKÓ 1972; I. Sándor 1973; Hála 1983; Sztrinkó 1982). Tálasi I. hívta fel a figyelmet a népi fürdők számbavételére, kutatására (1946). Tudjuk, hogy Erdélyben a gazdag borvízforrások, kénes fürdők régóta ismertek és nem egy közülük éppen „kincskeresés" közben vált ismertté (pl. Hargitafürdő), (ORBÁN 1982; Bányai 1981). Ezek után azonban reális hasznosítása következett be. Hogy milyen áron és úton azt nem tudjuk, de gyógyítóhatását kihasználták. Az alföldi meleg és hideg gyógyhatású fürdőkkel is éltek. A bárándi Farkasvölgyi, a tiszasülyi Kolop fürdők igen látogatottak voltak, de valójában hivatalosan csak később kezdték meg működésüket. A debreceni Sámsoni útra kifolyó gyógyvizet és iszapját a városszéliek, sámsoniak még az ötvenes évek elején is hasznosították; az árokban ülve iszappakolást végeztek, itták a vizét. Szolnok megye területén, s a megyén kívül is egész sor gyógyfürdőt tarthatunk számon, mint keresett népi gyógyhelyeket. Közöttük a Tiszasüly-Kolopfürdőt is, amelynek radioaktív iszapját pakolásra használták. (SZMNA II.) A víz nyerése sírkútból, ásott kútból vagy hegyvidéken patakokból illetve az építkezés helyének megválasztása (talajvízmentes szint illetve feltöltés, a záró agyagig való leásás szigetelés miatt) mind a vízjárás pontos ismeretén, az elhelyezkedő vízzáró rétegek tulajdonságainak figyelembevételével történik, s rendkívül természetismeretről tanúskodik (TÁLAS11936; N. Bartha 1947; Györffy L. 1967; Bárdi 1973). Ugyanígy a különböző talajrétegek és a vízjárás ismerete határozta meg a vermek egyedi vagy csoportos elhelyezését is, s mint IKVAI N. Berettyószentmártonban talajtani vizsgálatokkal is kimutatta, a határ erre legalkalmasabb részét és talaját választották ki (1958). A feltörő gázokról már korántsem ennyire reálisak a képzetek, s hasznosításukat sem tudták megoldani, ezért tüzes ember, tüzes mérnök, lidérc, bolygó lélek hiedelemköre fűződik hozzá, s mocsaras vidékeken (Kisbalaton, Sárrét, Ecsedi láp) a néphit egyik legszilárdabb részét alkotják. Az élővilág. Növény- és állatismeret Túl a meséken, mondákon és az ember közelében reálisan megjelenő növény-, állat- és rovarvilág is számtalan hiedelmet, irreális elemet, növénynek, állatnak, rovarnak tulajdonított csodás erőt éltet. így a zárakat kinyitó vasfű, a sebet begyógyító és holtat elevenné tevő élőhaló fű vagy forrasztófű vagy a szerencsét hozó négylevelű lóhere éppen úgy irreális képzeteket testesít meg, mint a kígyó és általában a hüllők, vagy a rovarok közül a méhek, a hangyák, vagy a legyek, amelyeknek szerencsét hozó vagy káros hatása 445