Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Szabó László: Népi természetismeret

tók az összegyűjtött ismeretanyagba maguk viszik bele: akár úgy, mint a kor követelményei szerint a magyar mitológiát összefoglalni és ősi állapotában rekonstruálni igyekvő IPOLYI A. vagy KANDRA K., akár úgy, hogy mint KÁLMÁNY L, SOLYMOSSY S. és BERZE NAGY J., hogy egy-egy kérdéskört kívánnak csupán ősi állapotában visszaállítani, akár a gondolkodás vagy jelképszerűséq oldaláról közelítve, mint KARÁCSONY S. és LÜKO G., akár úgy mint néphit monográfiáink vagy a különböző foglalkozásokat leíró munkáink teszik, hogy a tudomány számára áttekinthető és könnyen kezelhető, egyértelmű rendszert alkossanak. Hogy a magyarság népi tudásanyagából mennyire hiányzott a természettudományos rendszerezettséget még csak megközelíteni is igyekvő szemlélet, az leginkább érzékelhető a magyar tudományos nyelv kialakítását, fogalmi rendszerét megteremteni igyekvő tudósok vallomásaiban. APÁCZAI CSERE J. 1653-ban írt Magyar Encyclopaedia című munkájának előszavában leírja azt a roppant nehézséget, amellyel „a tudomány számára teljesen ismeretlen magyar nyelvre" áttette a latin segítségével a „jobb hírű szerzők" munkáit, s amely munka közben látnia kellett riasztó látványként a magyar nyelv nagyfokú szegénységét és sivárságát a fogalomalkotás és tudományosság tekintetében. Hasonlóan szól DIÓSZEGI S. a Füvészkönyv írásakor 1813-ban: tehát jóval később és az Encyclopaedia után egy kisebb tudományterülettel küszködve, miközben a népnyelvhez fordul segítségért, hogy magyarítson. A növény név, mint terminustechnikus nem ismeretes még, helyette a plánta szerepel művében, noha magyarít. Sokat küszködik a kialakított és kialakítandó új növények neminevének megalkotásával, mert ilyenek nincsenek, s ő egy nyelvészeti szempontból azonos tőről származtatott szóval szeretné az összetartozást kifejezni (tátkanaf vagy kanafáj, ahol magyarázata szerint a tát- és az -áj ugyanazt, a nyitottságot, nyílást fejezi ki: pl. Ajak, Ajazó, Ajtó, stb.). (APÁCZAI CSERE 1977; DIÓSZEGI 1813) Az ismeretek halmazszerűsége, s nem rendszerszerűsége, a nép természetismerete és a természettudomány lényege között e példán át talán nyilvánvalóvá válik. A rendszerszerűség a felismert belső összefüggésekre épül, s maga a rendszer kiveti magából mindazt, ami lényegével ellenkezik, okszerűen nem kapcsolható hozzá. A halmazszerűen létező népi tudásanyag azonban egészen más természetű. Éppen mert szigorú, belső összefüggésekre és oksági viszonyokra épülő rendezőelve nincsen képes egészen ellentmondó, egymással tudományos szempontból szöges ellentétben álló ismeretanyag befogadására. Ezért kerülhetnek egymás mellé minden további nélkül pl. az újkori, szervezett mezőgazdasági tanfolyamokon elsajátított agrotechnikai ismeretek, s a hagyományos eljárások: a jó terméseredményt befolyásoló többszöri szántás, trágyázás, trágyakezelés illetve a vetőzsák feldobása, a szántásba behelyezett tojás vagy a vetés megkezdése előtti fohászkodás. így tűnik természetesnek olyan nyilatkozat, éppen az új ismeretszerzés és gyakorlat bevezetése után „Mostanában nem volt a tyúkhoz szerencsém, most megpróbálom babonásan, ahogy régen csináltam. Hátha most sikerül" (Zagyvarékas) (CS. PÓCS). Az egyház üldözte, tiltotta a boszorkányban való hitet, sőt ki is prédikálták azokat, akik ilyenben hittek, ilyen cselekményeket végrehajtottak. Mégis megfigyelhető, hogy éppen őket jellemzi az, hogy az egyházi felfogással szöges ellentétben álló „tudományuk és gyakorlatuk" - mint pl. egy jászdózsai tudományt örökítő családnál - „egyre jobban a vallási fanatizmus irányába fajul el". Az ilyen személyek a leghívebb templomjárók, s egyben a házi ajtatossagokat szervező személyek is (GULYÁS 1976). A kéziratos és nyomtatott méhészkönyvek élő példái annak, hogy régi hagyományaink a Kárpát-medencében miként ötvöződtek nemcsak az antik világ hagyományaival, hanem az újabb angol, német nyelvterületről származó gazdasági szakkönyvek terjesztette ismeretekkel is. E kötetben békésen megfér egymással a helyes gyakorlat és a téves elképzelés, babonás cselekmények sora (Schram 1961; Balassa M. I. 1970; Szabadfalvi 1983). A népi tudásanyag halmazszerű természete határtalan tágításra, bővítésre ad lehetőséget. Ám mert belső összefüggéseket nem tart lényegesnek, sőt az egyre halmozódó ismeretanyag a nyilvánvaló összefüggéseket is elfeledheti, nem ad lehetőséget a tapasztalatok elvszerű rögzítésére, a felismert összefüggések megfogalmazására és továbbörökítésére. VAJKAI A. ezt úgy fogalmazza meg, hogy „...a szintézisben elakad a nép képessége, a nagy igazságok felismerésében elfullad... a nagy összefüggéseket nem látja, nem is érdekli". Nem állapít meg olyan törvényszerűségeket, hogy annak alapján újabb és újabb konstrukciókat megoldásokat hozzon létre. Nem a kerék elvét ismeri, s alkalmazza ezt különböző járműveken, a csigán hanem különböző szekér és kocsi tulajdonságait, talicskát, illetve kerekeskutat, vendégoldal csigát tart számon, s a közöttük levő összefüggések, elvi azonosságok nem érdeklik, nem tárulnak fel előtte. Ezermesterek, tanult mesteremberek helyileg egy-egy szerszámot, újabban gépet ismerve működésüket, használatuk célját számtalan helyen, kis körben tökéletesítettek: a jászjákóhalmi vagy jászalsószentgyörgyi és kunszentmártoni ekék (állíthatóság, könnyűség, újabb ekefej felszerelése az egyes ekére); a tiszakécskei permetező; vagy a Tiszántúlon ismeretes különböző ekére szerelhető kukoricapergető, mákvető gép, s számos paraszti találmány (Kosa 1973) - mint ezt a tökéletes ítőkkel, továbbfejlesztőkkel való beszélgetés megerősítette - sohasem valamely elv felismeréséből és alkalmazásából fakadt, hanem az addig ismert munkaeszköz tökéletes ismeretében, a megoldandó feladat gyakorlatán alapul. A már ismert és működő munkaeszközt egy-egy olyan apróbb, a munkafolyamatot befolyásoló vonással egészítették ki, amely könnyítette, egyszerűsítette, célszerűbbé tette az eszköz működését. Nem feltalálókkal, hanem újítókkal állunk tehát szemben, ha mai nyelven akarjuk megfogalmazni a dolgot. Az így tökéletesített munkaeszközök rendszerint kis körben terjednek el, mert új sajátosságaik túlontúl a helyi adottságokhoz igazodnak, a napi gyakorlatot szolgálják, s más viszonyok között esetleg nincs meg a lehetőség az ilyen előnyök kiaknázására. Szembeötlő ez olyankor, amikor - mint a felvidéki ara436