Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Örsi Julianna: A Nagykunság mint néprajzi csoport

ÖRSI JULIANNA: A NAGYKUNSÁG MINT NÉPRAJZI CSOPORT (Karcag és környezete kapcsolatrendszerének vizsgálata) a) Történeti tudat Karcag lakói kun eredetűnek vallják magukat. Elődeiktől örökölt származástudatukat erősíti az iskola, a helyben is ismert történeti irodalom, az újság, a földrajzi nevek. Eredettudatuk ma is szilárd, bár közjogi helyzetük immár száz éve megváltozott, ami kedvezett kistáji kultúrájuk alföldi magyar kultúrává nivellálódásához. A lakosság összetétele is változott. Különösen az 1950-es években több törzsökös család elköltözött. A beköltözésnek sincs meg az évszázados akadálya. Az idegen származású családoknak is átadják eredettudatukat. „Komáromban születtem, de úgy hallottam, hogy kunok laknak itt." A nagykun településekhez kötött csoporttudat - amelynek gazdasági előnye volt az itt lakó katolikus családok származástudatát elhomályosította. Előfordul, hogy közülük is néhányan kunnak tartják magukat, ez alatt azonban a Kunságban lakót kell értenünk. A környező nem kun települések is csak kunokról, kunsági emberről beszélnek Karcag esetében. A városból más községbe települő család is kun melléknevet kap. „Amikor Fegyvernekre elköltöztünk, minket is csak úgy hittak, hogy kunok, pedig katolikus karcagiak vagyunk." Ez az eset magyarázatát adja, miért olyan gyakori a Kun családnév a Nagykunságot körülvevő szomszédos településeken. Ez a családnév csak idegenben keletkezhetett. Ha a Nagykunságban is találkozunk vele - márpedig van -, akkor ezen családok elődei bár valóban kun származásúak, de hosszabb-rövidebb ideig kívül éltek a Nagykunságon. A máig is ható egységes kun-tudat elsősorban a külvilágnak szól. E tudat fenntartása minden itteni lakosnak évszázadokon át - a kunok Magyarországra való betelepülésétől kezdve - érdeke volt, hiszen kiváltságuk nem személyhez, hanem területhez kötött volt. A kiváltságok megtartása az egész közösség számára fontos volt, ezért akadályozták idegenek beköltözését, amely a lakosság összetételének változását idézte elő. A külső erők támogatásával itt letelepülőket a törzsökös lakosság több generáción át jőve vénynek tekintette. Törzsökös karcagi családoknak a református redemptus utódokat tekintik: Csőreg, Szabó, Kovács, Főző, Kun, Örsi, Hajdú, Olajos, Mándoki, Karászi, Erdei, Debreceni, Varga, Sándor, Kis, Nagy, Szilágyi, Láposi, Vadai, Fekete, Fehér, Soós, Kangur stb. Ezeket azonosítják a kunokkal. Találkozunk azzal a véleménnyel is, hogy „a kunok beolvadtak a magyarokhoz". Ebből a történelmi tényből és a múlt századi helytörténeti irodalom hatására (legutoljára Szentesi Tóth Kálmán a kun miatyánkról elmélkedve kételkedett abban, hogy kun nyelv létezett: „A régi tudósok és írók szerint a kun és magyar nyelv lényegében egy volt"

1

) előfordul az a nézet is, hogy Karcagon kunmagyarok élnek. A lakosság összetétele a karcagiak szerint: kunok, magyarok és cigányok. Tudnak néhány sváb család múlt század végi beköltözéséről (Metzinger, Branstatter). E század elején a városban reformátusok, katolikusok, zsidók, görögök, baptisták éltek. „A város többsége református volt, 1/5-e volt katolikus és körülbelül 20 görög élt Karcagon." Az 1869-es népszámláláskor 1705 római katolikust, 43 görög k. n. egy. vallásút, 20 ágostai evangélikust, 12 377 helvét evangélikust (reformátust), 4 unitáriust és 337 zsidót írtak össze.

2 Származástudatuk része a kun embertípus meghatározása: „alacsony vagy közepes nagyságú, zömök termetű, széles, piros pozsgás arcú, gesztenyebarna hajú bajuszos emberek." „A valódi kun ember a bajuszával díszes." A legújabb antropológiai eredmények ezzel azonosak.

3 A karcagi nők 155,83 cm, a férfiak 168 cm magasak. A fejük, járomívük széles. Mind a férfiakra, mind a nőkre a középmagas arc a jellemző. A barna szemszín a leggyakoribb, hajuk barna-fekete. „Karcagon négy típusnak, a turanidnak, a pamirinak, az elő-ázsiainak és az orientálóidnak van jelentősebb szerepe a népesség összetételében."

4 A tudomány és a nép kun embertípus meghatározása fedi egymást. Jelen esetben ki kell zárnunk azt a lehetőséget, hogy a szakirodalomból terjedt el a kun embertípus meghatározása, mivel a gyűjtés az antropológiai felmérés előtt történt és a megjelent tanulmány sem hozzáférhető Karcagon. így ez a meghatározás közvetlen tapasztalati úton történik. Adatközlőink gyakran azonosulnak a kun emberrel: „Ehun vagyok én, ni, egynek!" A fentiekben leírt módon jellemzik a kunokat az itt lakó katolikusok és a környező községek lakói is. A kunok jellemző tulajdonságai közé sorolják, hogy izmosak, erősek. „Szilajságukról, bátorságukról ismerték őket. Heves, lobbanékony vérmérsékletű lovas nemzet. A katonaságnál is kiválnak." „Harciasságuk miatt hősöknek ismerték a kunokat." E véleményt az a történelmi tény fogalmazta meg az emberekben, hogy a kunok beköltözésüktől fogva katonáskodással szolgálták az uralkodót. Csak példaként említjük, hogy a „Kunok alkották Kun László szűkebb katonai kíséretét, a nyögérséget."

5 Még a 18. században is 1000 lovas katona kiállítására kötelezték magukat a jászkunok. Elsősorban környezetük tartja a kunokat önfejűnek, konoknak, nem barátkozónak. A kun nyelvről csak a kun miatyánk kapcsán és a legújabb nyelvészeti kutatások közreadásával tudnak a karcagiak.

6 Kun eredetű szavakat azonban tájnyelvükben és földrajzi neveikben őriznek. A 16. századig 347