Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Zsoldos István: Tagosítás és határhasználat Kisújszálláson (1845-1855)

Gáspár és társaik perüket minden fórumon elvesztették, 1858-ban a semmítő szék elutasította őket. 1859. okt. 19-én 23.663 sz. határozattal a Helytartótanács, s még ez évben a főkapitány is igyekezett meggyőzni őket követelésük alaptalanságáról. Ezek után 1862-ig elhallgattak, de ekkor ismét a Helytartótanácshoz folyamodtak, mely ekkor is elutasította követelésüket." Voltak gr. Ráday, majd gr. Szapáry főkapitánynál, „voltak a múlt évtizedben saját bevallások szerint személyesen hatszor Ő Felségénél, a királynál, többizben Albrecht főherceg ő fenségénél, de mindig sikertelenül, jelenben pedig azt állítják, hogy legközelebb Deák Ferenc nagy hazánkfiától nyertek biztató szót, sőt az ajánlott nekik ügyvédet, saját rokonát," ... „Mivel hogy sokat utazgatnak és sok pénzbe kerül ez a sok pereskedés is... zsarolják polgártársaikat. Bár semmit sem végeznek, mégis arról beszélnek nagy szájjal, hogy milyen kedvező Ígéretekkel bocsátották el őket... hogy mégis mentsék is magukat, eredménytelenségüket, azt mondják: az urak miatt nem boldogulnak, a városi elöljárók gátolják és hiúsítják meg törekvésüket stb.... Jónás Gáspár és Rásó István a zavarosban halászni akaró ámítók és izgatók, kiknek veszélyes üzelmeikért rég el kellett volna nyerni méltó megfenyíttetésüket..."25 A tagosítás Kisújszálláson 1851-ben csak részleges volt és jórészben a földek átcsoportosítását jelentette. Ezt bizonyítja Palugyay Imre által a határhasználatra vonatkozó táblázatos kimutatás 1851. évről, s ugyancsak az ezzel megegyező, 1865. évi hasonló jellegű másik kimutatás is, mely szerint „az elosztatlan állapotban levő közföldek területe kerek számmal 16 000 kat... holdra megy". Ebből a területből különböző célokra használt, vagy éppen használhatatlan területek, dűlőutak, marhahajtó utak, „székes" területek és más, legeltetésre alkalmatlan területek kivételével is marad közlegeltetés céljára 12 000 kat. hold.

26 A közföldeket, legelőket a birtokosság nem mindig közösen használja, hanem alkalomadtán a város adósságainak fedezésére „alkalmas városi egyénednek hosszabb-rövidebb időre bérbe adja. Egy 1864. évi tanácsülési jegyzőkönyv is erre utal, mely szerint a gyűlésben az az általános többséggel elfogadott vélemény alakult ki, hogy „saját adósságunkat a magunknak redemptió arányában kiosztandó földek mérsékelt haszonbéréből fizessük ki...

27 nagyon kényes volt egy ilyen gazdasági tevékenység keresztülvitele, mert mindenképpen a közösség sérelmével járt együtt, de az előző évi hallatlan aszály miatt - ami óriási adósságot rótt a városra - valami megoldást kellett találni. Éppen ezért egy tekintélyes bizottságot jelölt ki a tanács, melyet jól körülhatárolt instrukciókkal látott el a hasznosítás mikéntjének kidolgozására s még ezután is kötelezve őket, „... hogy a tervezetnek a technikai kivitelre vonatkozó szabályai" felolvasásával a tanácsülést is tájékoztassa és jegyzőkönyvileg is örökítse meg a kialakult véleményt.

28 Ez a tanács által kiküldött ún. „düllőző bizottság" a közgyűlés utasítása szerint 5000 kishold földet szemelt ki arra a célra, hogy annak 6 év alatti „mérsékelt" béréből - minden forintos föld után 240 ölért 40 krajcárt fizetve - felgyülemlett adósságait a város rendezni tudja. Azok a birtokosok, akik e bérletre beíratták magukat, minden 5 frtos szántóföldjük után kaptak egy kishold réti földet. Azok a redemptusok, akik nem rendelkeztek tőkefölddel, „a 3 ftos váltságú földön alul birok magukat külön összeirassák, kik is illetőségeiket féldüllőben, vagyis 120 f. ölekben nyerendik ki".

29 Az egy kishold réti föld bérleti díja tehát évi 2 forint, igazán mérsékelt ár. Ez a határozat azt is kimondja, hogy a föld használata senki által sem korlátozható, tehát szántásra, vetésre, vagy éppen legeltetésre tetszése szerint felhasználhatja bérlője. Az eddig csak legeltetésre használt 5000 kishold a Mirhó laposát, a Kisrétet, és ha szükséges még, a Lukácsfenéket foglalja magába.

30 Minthogy a kiszemelt 5000 hold terület között vannak olyan darab földek is, amelyek szántásra egyáltalán nem alkalmasak, azokat ki kell hagyni és külön legelőnek vagy kaszálónak kell kiadni 5 holdas rátákban.

31 Az így egyszeri kaszálásra kiadott terület béréből 935 frt folyt be a birtokosság pénztárába.

32 A gyepi osztályból pedig, amelyet 10 holdas rátákban mértek ki, összesen évi 7255 frt 39 1/4 kr folyt be.

33 Nagyon jellemző a réti osztásra az is, hogy azt egybekötötték a kecskési birtok vételárának befizetésével, amikor kimondották, hogy csak azok részesülhetnek a bérletből, akik a Kecskési puszta vételárába forintos földek után 2 forintjával megszabott kivetést vagy befizették, „vagy már azon tartozásról... Aug. 1 napjáig kötelezvényt állítottak ki".

34 (Kecskést 1862-ben vásárolta a közbirtokosság hitelre. Érdeke volt tehát minden redemptusnak, hogy kötelezettségének eleget tegyen, de rendkívül nehéz kötelezettség ez, ha az előző évi aszályt tekintetbe vesszük.) Ebből az osztásból is azok részesültek tehát elsősorban, akik anyagilag jobban álltak, tehát a nagyobb birtokosok, míg a szegényebb emberek, akiknek családjuk fenntartása is gondot okozott kevéske földjük alapján, azok kimaradtak ebből is. Amikor végre a legelőföldeket nyilas osztás alapján szétmérték, még kimaradt 32 hold és 520 n. öl föld, minthogy ez a terület olyan birtokosok illetősége lett volna, akik kecskési illetőségüket nem tudták kifizetni, vagy nem akarták. „Ezért ez az illetőség nekik ki nem adathatott." Bár „5 szegény sorsú egyén" megjelent és a föld holdjáért 20 frt 01 kr-t felajánlottak, a bizottság azonban ennyiért nem adta oda a földet.

35 A nagyobb gazdák önzésére, harácsoló magatartására nagyon jellemző ez az eljárás is. Hogy ezen „réti osztást" valóban csak átmenetinek szánta a tanács, annak bizonyítéka a képviselőtestület határozatának az a pontja, amely kimondja, hogy: „Épületet állítani, kutat ásatni ez osztálybeli illetményen mindenkinek megengedve van ugyan, azonban a hat év leteltével az épületet onnan elhordani s a kutat betemetni köteles".

36 Valószínű, hogy csak ólakat és kutakat építettek s a bérleti idő letelte után azokat el is bontották, mivel az 1873. évi kimutatásban a legelők területe ismét a régi: 15 649 kh, a réteké pedig 4719 kh-dal szerepel.

37 A tendencia azonban, mely már ekkor a kapitalista fejlődés irányába mutat erőteljesen, Kisújszállást sem kerülhette el. Bár a milléneum évtizedében a közlegelők legnagyobb részét a nagykun városokban felosztották, „a századforduló utáni esztendőben már csak a kisújszállási és a nagykunmadarasi 330