Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Selmeczi László: A magyarországi „jászkunok" és a tételes vallások

Bár 1227 után Havasalföldre és Dél-Moldvára a magyar királyság terjesztette ki joghatóságát, az említett föld azonban Bizánc érdekszférájába is beletartozott, így a domonkosok térítőmunkáját Bizánc, NI. a bolgár cár is igyekezett a maga módján ellensúlyozni, s emellett még számolnunk kell a keresztény eretnekségek és az iszlám hatásával is

13

. A kun püspökség feladata a fentebb vázolt körülmények között nem lehetett más, mint a térítés folytatása. A kunok politikai hajlandósága, azaz a megtért fejedelem támogatása nem bizonyult elégségesnek. A Domonkos-rendieknek nem egy bántalmat kellett elszenvedniük nemcsak a pogányok, hanem az alig megkeresztelkedettek részéről is. Ezzel együtt is azonban lassanként megalakultak a gyülekezetek, s a barátok már anélkül is kimehettek a kunok közé prédikálni, hogy az életükért kellett volna rettegniük

14

. A Domonkos-rendi feljegyzések arra utalnak, hogy a megkeresztelkedett Barc és vezértársa Membrok fejedelmi udvara volt a gócpont, ahonnan a térítők kiindulhattak, s térítésük eredményességét szinte teljes mértékben a kun vezérek népük feletti uralma biztosította

15

. A kunok a domonkosok térítő tevékenységét is nehezen tűrték, a Bélától való feudális függés megnyilvánulásait pedig még annyira sem. Már a megkeresztelkedést követő első esztendőkben a túlságos elnyomatás ellen panaszkodtak, ami őket hűbéruruk részéről érte. Ugyanis a megkeresztelkedést követően azonnal elkezdték behajtani a püspöknek járó tizedet, amelynek egynegyede az egyházmegyei papoké volt és ezenkívül Béla herceg a saját részére is szedett adót

16

. A kunok a pápánál jártak közbe helyzetük könnyítéséért,

17 a gyakorlatban pedig az alig felvett római rítusú keresztény hit elhagyásával kívántak az adófizetés alól kibújni. 1234-ben Teodorik, a milkói püspök, értesítette a pápát, hogy „...úgy a magyarok, mint a szászok és más igazhívők, akik hozzájuk (a szakadárokhoz) átmennek és ott letelepednek, ezekkel egy néppé olvadnak s azért a szentségeket a görög szertartású szakadár püspököktől veszik fel".

18 IX. Gergely pápa 1234. november 14-én arról tudósította Béla herceget, hogy a katolikusok a kun püspökség területén a hithagyás veszélyének vannak kitéve, és kérte, hogy a szóbanforgó szakadár püspökökkel szemben megfelelő intézkedéseket tegyen

19

. A havasalföldi kunok keresztény hitre való térítését, teljes feudalizálódásukat a tatárok újabb támadása akadályozta meg. A tatárok 1237-ben kerültek olyan helyzetbe, hogy az 1224-ben félbeszakadt nyugati hódító hadjárataikat folytathatták. A Dzsingisz kán unokája Batu vezette, Európára támadó sereg előbb a baskir-magyarokat és a volgai bolgár államot hódította meg, majd 1238 folyamán egymás után vette be és pusztította el az orosz városokat. A tatárok Kijev mellől délre, a Volga torkolat közelében táborozó kun seregek ellen fordultak és véres csatában megverték őket

2

o. A másodszor is vereséget szenvedett kunok fejedelmének, Kötönynek nem maradt más választása, mint a nyugatra történő menekülés. A vereséget követően követeket küldött IV. Béla királyhoz és bebocsátást kért Magyarországra népével együtt. Béla, nem törődve a főurak ellenzésével, behívta a kunokat, akik 1239 húsvétján a Radnai-hágón át költöztek be az országba

21

. Ennek a népmozgásnak a következtében a kun püspökség alá tartozó „kunság" nagymértékben meggyöngült és ki volt szolgáltatva a tatár támadásnak

22

. Kötöny kunjainak Magyarországra való beköltözése hasonló feltételek között ment végbe, mint Barc népének meghódolása. IV. Béla Kötöny hódolata, azaz hűbéressé válása, valamint az egész nép megkeresztelkedése ellenében biztosította a menekülteket régi szabadságuk és szokásjogaik tiszteletben tartásáról

23

. A kunok Magyarországra való betelepedésétől 1241-ig, a tatárjárásig, a keresztény térítés nem érhetett el számottevő eredményeket. A tatárok Magyarország ellen való támadása, témánk szűk szempontjait figyelembe véve, a Budán őriztetett Kötöny és legközelebbi hívei lemészárlásához, a kunoknak az országból történt kivonulásához és a milkói kun püspökség teljes pusztulásához vezetett. Az országba a tatárok kivonulása után 1242-ben visszatért IV. Béla szinte azonnal visszahívta a kunokat, akik 1246-tól 1278-ig tíz esetben vettek részt külföldi hadjáratban

24

. A politikai erőviszonyok megváltozása a tatárjárás következtében megváltoztatta a magyar királyság és a kunok viszonyát, amelyet ékesen bizonyít IV. Béla már 1245-ben királlyá koronázott István (a későbbi V. István) fiának az egyik magyar földre telepedett kun vezér, a „nagyfejedelem", Erzsébet nevű, keresztény hitre tért leányával megkötött házassága

25

. Erzsébet szüleit a kunok hűségének biztosítására 1254 tavaszán a budai nagykáptalanon kereszteltette meg a király

26

. A kunok újbóli betelepedésének és István házasságának célját IV. Béla IV. Ince pápához írott levelében a következőképpen fogalmazta meg: „Befogadtuk a kunokat is országunkba, és sajnos most pogányokkal védelmeztetjük országunkat, pogányokkal tiportatjuk le az egyház ellenségeit. Sőt a kereszténység érdekében elsőszülött fiúnkat kun leánnyal házasítottuk össze, hogy ezzel elkerüljük a még rosszabbat, és alkalmat teremtsünk őket keresztvíz alá édesgetni, mint azt már többükkel megtettük.

27 A kunok keresztény hitre térítése a tatárjárást követően igen lassan haladt, s legnagyobb eredménye az volt, hogy a kunok a térítő szerzeteseket békésen fogadták. IV. Béla, Ottó passaui püspökhöz írott leveléből arra következtethetünk, hogy a domonkosok mellett más szerzetesek, feltehetően az egyházmegyei papok is, részt vettek a térítésben

28

. A kunok gazdasági rendszere és társadalma a Magyarországra való beköltözés után súlyos válságba került. A szűkös legelőterület az alaposan lecsappant állatállomány eltartására sem volt elegendő. A földművelésre való áttérésnek pedig alapvetően a feudális rendbe történő beilleszkedéstől, a szabadság elvesztésétől, a szolgasorba jutástól való félelem állta útját

29

. Ideig-óráig a nomád kun társadalom életét zsákmányszerző hadjáratokkal meg lehetett hosszabbítani, melyek következtében foglyok sokaságát hajtották el elsősorban földművelő munkaerőnek, anyagi javak tömegét rabolták el felhasználás és csereértékesítés végett. Ezt a megoldást a XIII. századi Magyarország 208