Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)
Szentpéteri József: Kisköre avar kori népességének belső rétegződése
alapján nem lehetett közöttük olyan rangbéli különbség, mint amilyenre a férfiaknál következtetni lehetett. A régészet lehetőségeivel körvonalazható társadalmi rétegek elhatárolásánál úgy tűnik, hogy a mindennapjaikhoz kapcsolódó és életmódjukra jellemző tárgyi emlékek, a használati- és munkaeszköz-leletek nem játszhatnak szerepet (5. térkép). A helybeli népességnél rangtól és életkortól, nemtől és jogállástól függetlenül általános gyakorlat volt a legszükségesebb szerszámok túlvilágra küldése. Ez mindenesetre jelzi, hogy a köznép mindenkori szűk vezető rétegét leszámítva a közösség többi tagját nagyobb távolság nem választotta el egymástól a társadalmi ranglétrán. A halottbúcsúztatási szertartás egyes elemei minden bizonnyal pontosan megfeleltek az elhunyt életében elért rangjának, megbecsülésének. Kérdés viszont, hogy az ásatási megfigyelések és régészeti leletek mennyiben tükrözhetik és egyáltalán vissza tudják-e idézni azt a helyzetet, melyet az egyén a közösségben elfoglalt. Ez a módszertani probléma azért fontos jelen esetben, mert rámutat arra, hogy bizonyos jelenségekből nem lehet társadalomtörténeti következtetéseket levonni. Ezzel kapcsolatban hívnám föl az alábbiakra a figyelmet. A temetkezési rítus lényeges mozzanata volt a halottak élelemmel való ellátása, az étel- és italáldozat. A közösség hitvilágával összefüggő régészeti hagyaték erre utaló részét képezik a sírokban talált állatcsontmellékletek és edényféleségek. A Kisköre-Halastó lelőhelyen feltárt 211 temetkezésnek mintegy 1/5 részénél (38 esetben) figyeltek meg állatcsont-mellékletet: 13 férfi, 17 nő, 3 meghatározatlan nemű felnőtt és 5 gyermek sírjában. A felnőtteknél így mindkét nem egyaránt, a gyermekek pedig kisebb mértékben részesültek húsmellékletben. A férfiaknak részben juh-, kecskehúst, a nőknek inkább sertéshúst adtak, ezeken kívül szarvasmarha- és lúdcsontok kerültek elő - tükrözvén az adott lakosság állattenyésztésének formáját és kereteit. Ebből azonban nem szabad feltétlenül az egyén jogállására következtetni, hogy pl. halotti tort csak a módosabbak és családtagjaik számára rendeztek és útravalóul húsmellékletet csak ők kaptak, a közösség többi tagja pedig nem 44 . Valóban vannak olyan temetkezési helyek, ahol egyáltalán nem maradt élelemmellékletre utaló nyom (6. térkép 45 ), de az egyébként bőséges húsmelléklettel ellátott személyek csoportjában is gyakran előfordul olyan sír, melynek feltárásakor nem találtak állatcsontot. Hogy éppen csak a legrangosabb személyekre hivatkozzam, akik egy-egy időszakban feltétlenül vezető szereppel bírtak a közösség életében: a 27., 109., 14., 210., 134., 146., 167. sírok elhunytjai. Ez a megfigyelés nem az állatcsont-mellékletben gazdag sírok jelentőségét csökkenti, hanem arra utal, hogy az egyes temetkezési jelenségekből nem szabad a közösség egészére (vagy fordítva: az egyénre) nézve általánosítani. Az állatcsontokon kívül esetünkben a kerámiamellékletekből, vaspántos favödrökből és az üvegedényleletekből lehetett közvetlenül az élelemadás szokására következtetni. Agyagedény vagy annak töredéke (amely más temetkezési rítust tükröz) 12 esetben került elő, vaspántos favödör biztosan 4 sírból ismeretes, és ide tartozik a már „későavar" korban földbe került üveg ivókürt és talpas pohár a 47. sírból 46 . Étel- és italmellékelés szokására mutató régészeti emléket végül is a sírok egynegyedénél találtak, ezek azonban nem jelenthetik e gyakorlat egészét. Éppen ezért általánosítani belőlük vagy magából a temetkezési rítusból a közösség rétegződésére következtetni véleményem szerint nem lehet. Már csak azért sem, mivel bizonyosan elképzelhető olyan korabeli ételvagy italmelléklet is, melynek nem maradhatott ránk régészeti nyoma: akár a nagytestű állatok feltorolásából származó csont nélküli hús, akár az életmódváltozásra utaló gabona vagy más növényi táplálék formájában - esetleg éppen fa- vagy bőredényben, mint ahogy a 6. sírban talált csontszopóka is bőrtömlőhöz tartozott. A TEMETŐ BETELEPÜLÉSÉNEK MENETE ÉS A KISKÖREI AVAR KÖZÖSSÉG CSOPORTOK SZERINTI FELÉPÍTÉSE A régészeti leletanyag vizsgálata alapján megkísérlem vázolni a helyi népesség társadalmi rétegződésére és belső időrendjére vonatkozó megfigyeléseimet 47 . A vidéket megszálló népesség egyszerre több helyen kezdhette el a temetkezést: előre kijelölt és megközelítően egyenlő nagyságú területeken, meghatározott rend szerint. A csoportok helyét és az egyének csoporton belüli helyzetét valószínűleg az egyes közösségek és személyek származása, elért rangja végeredményben az adott lakóhely, falu életében betöltött szerepe határozta meg. A település vezetője és családjának végső nyugvóhelyét jelölhették ki elsőként, a többi csoport jog és rang szerint már ehhez igazodott 48 . Az első nemzedék két kisebb rangú vezetőjének sírhelyeit úgy rendezték el, hogy azok az egész közösség vezérével azonos „sorba" kerüljenek (Id. 7. térképen szaggatott vonallal!). A legrangosabb család női temetkezőhelye már az első csoportok elhelyezkedését befolyásolta, ezért azok kissé eltolódtak a központi temetkezések mellől. Ilyen módon alakult ki a „két szárny közti középső kettős csoport" alakzat: az I. 1. - I. 1. a és az I. 2., I. 3. csoportok. Ez az alaphelyzet határozta meg a sírmező további növekedésének lehetséges irányait. A következő nemzedékek már ennek megfelelően osztották fel a temető mindenkori széleit. A különváló közösségek (újonnan alapított családok?) saját területet kaptak. Az egymáshoz illeszkedő temetkezési helyek (sírkörök) között éppen csak annyi helyet hagytak szabadon, hogy a családi sírcsoportot zavartalanul meg lehessen közelíteni 49 . A második nagyparcella (II. 1. - II. 2. - II. 3. csoportok) az első alá, DNy-i irányba került, a későbbiek során pedig mindkét hosszanti oldalról új temetkezési sávokat nyitottak (III. A-B). A sírmező növekedésének folyamatát a kutatott terület nagysága miatt csak részben követhetjük nyomon: egyrészt új nagyparcellát jelöltek ki az eddigiek fölött a 148
