Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Fettich Nándor: A bánhalmi avar leletekről

ció XVII. tábláján 4 alatt lehet látni. E veretet azért fosztották meg a csüngőjétől, mert csüngője a forgóveret mozgását (csavarását) akadályozta volna. E garnitúra készítését tehát már bizonyos gyakorlatnak kellett megelőznie. A bánhalmi övgarnitúrát tulajdonosa évtizedekig viselhette. Mellékszíjai leszakadtak egy híján (1. kép 6, 6a), újakkal pótoltatta az elveszetteket, ezek is leszakadtak egy híján (1. kép 5); griff-alakos övveretei közül is egynek a csüngője elveszett (i.m. XVII.t. 2). A bronzöntési technika tisztázása révén kitűnt, hogy nem a mai értelembe vett övdíszekről van szó, hanem a sorozatgyártást nem tűrő mágikus öv, irodalmilag is följegyzett jelképeiről. A jelkép pedig funkciót jelöl. Ez tehát az értelme a bánhalmi bronzoknak. 3. Időrendi kérdések Láttuk, hogy a bánhalmi bronzok az avar bronzöntés korai idejéből származnak. Arról is volt szó, hogy az 1. sír öve évtizedekig lehetett használatban, mire a temetkezéssel a földbe került. De mikor volt ez a korai idő? Hampel József ismeretes osztályozása (1905) szerint a szóbanforgó bronzöntvényeket magában foglaló II. emlékcsoport a hun kortól a IX. század nagy részéig tartó évszázadokra terjed. Ezután többféle kísérlet történt az ún. griffes-indás emlékcsoport időrendjének pontosabb meghatározására. Alföldi András azt tartotta, hogy ezt az avarok hozták magukkal Belső-Ázsiából (Eurasia Sept. Ant. IX. 1934. 285. skk.), és egyidejűleg a velük szövetséges kutrigurok a bizánci arany-ezüst-művesség alapján egy lemezes-préseléses technikájú fémművességet is felvirágoztattak a Kárpát-medencében és hogy ez a kétféle fémművesség párhuzamosan haladt egymás mellett. Hampel még azt gondolta, hogy a hunok hagyatékát a korai griffes-indás bronzöntvények között kell keresni (Győr). Bronzeguss und Nomadenkunst, Prága, 1929 c. könyvemben ezzel a téves nézettel én is azonosítottam magamat. Alföldi azonban kimutatta ennek tarthatatlanságát és egyúttal a hunok hagyatékát Posta Béla nyomdokain haladva szerencsés kézzel körülhatárolta (Arch. Hung. IX. 1932.). Ebből kiindulva behatóbban foglalkoztam az avar emlékanyaggal és rájöttem, hogy a griffes-indás emlékcsoport nem Belső-Ázsiából származik, hanem a Kárpát-medencében keletkezett az avar kor közepénél nem korábban (Arch. Hung. XVIII, 1936; Fettich N.: Győr a népvándorlás korban, Győr, 1943.45.sk

.). Csallány Dezső ezt a kronológiát szívesen magáévá tette (Fólia Arch. I-II. 1934., 152.). László Gyula a griffes-indás bronzöntvények keletkezését keleten képzelte és azt gondolta (a Káma-vidéki rokon emlékek alapján), hogy egy hullámmal kerültek a Kárpát-medencébe még a 679. körüli katasztrófa előtt (Arch. Hung. XXXIV. 1955. 292. p.). Egyébként szerinte 679. körül újabb keleti hullám is érkezett ide: ezek a keleti avarok és bulgárok. Ekkor az álcsatok műhelyének mesterei új uraknak kezdtek dolgozni (i.m. 176., 192. sk.). A szovjetunióbeli és még keletibb rokon jellegű emlékek történeti kiértékelése azonban nem ez lehet . Keleti előfordulásuk részint az avar bronzöntés kihatásának eredményei, részint pedig helyi fejlődés bizonyítékai s ilyen esetekben csak mint parallel jelenségek értékelhetők. Jan Eisner a Pozsony-Bratislava melletti Devinská Nova Ves-i-dévényújfalüsi nagy temető s vele a griffes-indás emlékcsoport idejét kb. 625-800 közötti időre tette (Devinská Nova Ves, Bratislava, 1952. 410. sk.). Csallány Dezső több újabb munkájában az avar kultúrának s vele együtt a griffes-indás garnitúráknak a IX-X. századokban való töretlen továbbélése tételét állította föl azon az alapon, hogy egyes honfoglaló magyar ezüst övdíszeken a griffes-indás bronzöntvények mintáit lehet felismerni, továbbá kezdetleges, hurkosfülű kengyelnek honfoglalás kori előfordulása alapján {Csallány D..AX. századi avar továbbélés problémája, Szabolcs-Szatmári Szemle, 1956. 45. 46. sk. - A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957. 125-130.). Ebből a „felismerésből" származó új kronológiája oly népszerűségre tett szert, hogy Györffy György több munkájában az egész griffes-indás emlékcsoportot a honfoglaló magyarság hagyatékába vette be és ezen új kronológia alapján a nagyszentmiklósi kincsnek is új magyarázatokat adott. Általában nem tűnt föl, hogy a griffes-indás temetők jellegzetes leletanyaga soha nem fordul elő, (még kivételképpen sem) honfoglalás kori temetők sírjaiban és fordítva. Egyedül Csallány Dezső látta ezt a tényállást és ezt - hogy tételét megmentse - a magyaroknak az avar lakosságtól való elzárkózásával magyarázta. Az ilyen „elzárkózás" azonban teljesen idegen a pusztai népek életétől, főleg, amikor mint hódítók jelennek meg új területen. De más ellentmondás is van itt. Ha a magyarok annyira elzárkóztak az avaroktól, hogy a sírleletek százaiban legcsekélyebb érintkezésnek sem maradhatott nyoma, akkor mégis hogyan történhetett az, hogy avar minták honfoglaló magyar régiségeken megjelenhettek? Mivel ilyenformán a bánhalmi sírleletek is a honfoglaló magyarság hagyatékának minősülhetnének, meg kell vizsgálnunk ezt a kérdéskomplexumot és tisztáznunk kell: avar vagy honfoglaló hagyatékról van-e szó Bánhalmán. A griffes-indás temetők sűrűsége, sírszámainak néha magas volta méltán kelthette azt a gondolatot, hogy 100-150 év kevés ezek létrejöttéhez. A sok bronzöntvényeknek a Kárpát-medencében és szomszédos területeken való gyakori előfordulásaiból - a fémtechnikai lehetőségek ismeretének teljes hiányában - csendesen mindenki természetesnek vette, hogy e bronzöntvények ott keletkeztek a közelben, ahol előkerültek, mintha sorozatgyártás kizárása mellett háziipar keretei között az akkori viszonyokban ilyesmiket elő lehetett volna állítani. Még László Gyula sem gondolta át, pedig neki van érzéke ilyen gyakorlati kérdések iránt, hogy a sokfelé, egymástól többszáz km-nyi távolságokban 100-150 éven át folyó háziipar alkotásainak kellene mutatkozni idővel egymástól eltérő fejlődési irányoknak, sőt jelentős eltéréseknek is, amelyeket különböző képesség, különböző ízlés és különböző igény hoz létre elkerülhetetlenül. Sőt még 132