Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)
Fettich Nándor: A bánhalmi avar leletekről
csak ezt a szerelési módot hozták át ide, hanem az apró bevert körökkel való díszítést is. Ezek az apró technikai fogások nem kivételes, izolált jelenségek az avar bronzöntés kezdetén, hanem magában a bánhalmi 1. sír övgarnitúrájában más darabokon is megtalálhatók. A hat darab csüngős és egy csüngő nélkülinek készült griffalakos öweret (1. kép 3) kerete és griffalakja szintén az öntés után, mindegyik darabra külön-külön bevert apró köröcskékkel van díszítve. Az 1. kép 6, 6a alatti kisszíjvég szintén a nagyszíjvég szerelési módját mutatja (szorító lemezkéje elpusztult). Egyébként az 1. kép 6, 6a alatti kisszíjvég volt az övgarnitúra eredeti kisszíjvége. Erre mutat nemcsak a szerelés technikai kezdetlegessége, hanem az a körülmény is, hogy a szerelésnél lévő másik oldalon a keresztben álló kis S alakú mintát a két hal példájára megkettőzték. Használat közben az eredetileg három, vagy négy példányban lévő ilyen primitív montírozású kisszíjvég ezen egy darabnak kivételével elveszett. Az 1. kép 5 alatti kisszíjvég már későbbi pótlás abból az időből, amikor a szerelést mindkét lapján zárt köpűvel oldották meg. Az 1. kép 4 alatti csüngős veret nem egyéb, mint álcsat. Csüngőtagján az ovális karika kerete még felismerhető. De nyílása már az eredeti arany álcsaton sem volt, hanem a nyílásokat egy-egy aranyrekeszbe foglalt kő, vagy színes üvegbetét töltötte ki (Tépe, Bocsa, Maloje Perescsepino). E rekeszek utánzása itt jól felismerhető. Az álcsat vereti része az eredeti mintaképnek, arany álcsatoknak még a felerősítési (szerelési) technikáját is hűen megőrizte. Ugyanis nincsenek lyukak rajta a felerősítő szeg számára (mint a többi övveretnél rendszeresen), hanem a fülek, melyek segítségével az álcsatot az övre felfűzték, a sima hátlapra voltak felforrasztva. A gyöngysorkeretes, rekeszeket utánzó csüngőtaghoz hasonlóan a hosszú, keskeny vereti rész is arany eredeti mintaképre utal. Sodort aranydrót-keretben ellentétes sodrású aranydrótok és ezek között aranygömböcsök sorozata alkották a vereti rész díszítését az eredeti mintaképen. A bánhalmi álcsat tisztán mutatja a filigrános arany álcsatoknak bronzban való utánzását. Közvetlen mintaképe a kagáni kincsek között lehetett jelen, mint használaton kívüli kopott, esetleg megrongálódott öreg darab. E példány után mintázták meg - nyilván először fejedelmi aranyöntvény számára - az új álcsatot, később pedig ennek bronz öntvénymásolatát. Hogy a bánhalmi nagyszíjvég két hal-ábrázolása közvetlenül a perzsa ezüsttálak hal-ábrázolásaira megy-e vissza, nem tudjuk eldönteni. A filigránutánzatos bánhalmi álcsat jelenléte a garnitúrában mindenesetre elgondolkodtató. A bánhalmi 2. sír övgamitúrája (2. kép 1-4) már a teljesen kialakult VIII. századi művészetet mutatja. A szíj szerelése a bronz szíjvéghez már nem a korábbi primitív megoldás szerint történt, hanem mindkét oldalán zárt köpűvel (1, 1a). Az állatküzdelmi jelenet (1) és griff-alak (2, 4), utóbbi erősen hangsúlyozott mellső combjával, a steppei állatstílust utánozza. Fölmerülhet még az a kérdés, hogy az az 1. kép 7, 7a alatti forgóveret állatmintája nem tekinthető-e a pávasárkány leegyszerűsített változatának. Valószínűbb azonban, hogy nem ebből a képtípusból, hanem a nyitott szájú, négylábú ragadozó állatalak motívumából való leegyszerűsítés (Arch. Hung. XXI, ll.t.4.). Visszatérve a bánhalmi pávasárkányhoz, mint hadijelvény tehát visszavezethető a zászlórudon hordott ősi sárkányos hadijelvényekre. Elképzelhető - sőt valószínű - hogy az avarok hadijelvényeiken állatok és köztük a pávasárkány képmásait vitték magukkal és mutatták az ellenség felé a harcban, ha Toursi Gergely, akiről még lesz szó, fantasztikus képekről beszél: Cumque confligere debent, isti magicis artibus instructi, diversas eis fantasias ostendunt et eos valde superant (ed.R.Buchner, Berlin, 1956, 232. sk.). A rakamazi, zempléni, egri, sarkadi, stb. honfoglalás kori korongok tanúsága szerint a totemősök képmásait nemcsak hadijelvényként használták, hanem ruházati fölszereléseken is - nyilván szintén mágikus célból. A bánhalmi szíjvégen is ilyenféle lehetett a totemős segítő kíséretében felvonuló mitikus hősök ábrázolása. Az egy bánhalmi pávasárkány kevés adat ahhoz, hogy tiszta képet alkothassunk magunknak arról a folyamatról, hogy antik és perzsa hadijelvények utánzásából hogyan születtek meg az avaroknál a hadijelvények. Biztosnak látszik azonban, hogy a pávasárkány az avaroknál már túljutott az egyszerű átvétel fokán és nem akármilyen harcosok segítő kísérője: mitikus hősöket segít. De hogy ezek a mitikus hősök mit jeleznek, azt nem tudjuk. A nagyszentmiklósi kincs és egyes avar szíjvégek mitológiai jeleneteivel való összefüggésük a párducalak révén, amelyen lovagolnak, mint totemős-ábrázolásnak és a vele kapcsolatos mitikus jelenetnek, mint ábrázolásnak funkciója tehát nem több, de nem is kevesebb, mint a rakamazi és rokon magyar korongok totemős-ábrázolásának {Csallány D.: Acta Arch., X. 324). De itt nagyon kell vigyáznunk, hogy túl messzire ne menjünk, mert ez a megállapítás többet nem jelent, legföljebb csak annyit, hogy a ruházati fölszereléseken egyebek mellett (mint például állatküzdelmi jelenet: 2. kép 1) a totemős ábrázolása is előfordulhat. 2. A bronz övdíszítmények öntési technikájáról Az első publikálók az öntési technikáról azt írták, hogy arról ma még biztosat nem tudunk (i.m. 169.). Egyébként e kérdésben László Gyula legutóbbi megállapításaira támaszkodnak, amelyekről alább lesz szó. A technológiai körülmények ismerete rendkívül fontos a népvándorlás kori régiségeknek történeti kútforrásként való felhasználásánál. Mint a bánhalmi 1. sír álcsatjának (1. kép 4) tárgyalásánál láttuk, technikai fogások ismerete néptörténeti összefüggéseket lehet megállapítani. Ezért az avaroknál alkalmazott bronzöntési technika kérdésének tisztázása is tudományunk elsőrendű feladatai közé tartozik. A technikai körülmények tisztázásával a bánhalmi leletek megítélése is új megvilágításba fog kerülni. Az avar bronzöntés technikájáról Huszka József nyomán Bronzeguss und Nomadenkunst, Prága, 1929. c. könyvemben foglalkoztam. A pozitív segéd128