Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei
sebb avarkori emlékét tárgyalta (Fettich 1935 és 1937,62, XXVI. t. 4; Marosi-Fettich 1936. 61 és 36j). Később még tovább ment, a „kunágotai" szíjelosztó mindmáig legjobb párhuzamát találta meg az oroszországi (ő ukrajnainak vélte) „saraji" - helyesen: Zarajsk 9 - leletek közt. Ennek alapján úgy vélte, hogy az öntött szíjelosztó „Ukrajnából" származik, sőt korát is a „saraji" lelethez igazította (VII. század) (Fettich 1942, 37-39, 41. t. 15, „Saraj", 16, Kunágota). Az 1940-es évek elejétől fogva a szíjelosztó minden korábbinál szorosabban kezdett kötődni Kunágotához, László Gyula híres lószerszám rekonstrukcióin az avarkori szügyelő helyreállításának döntő bizonyítékává válik. 1873-ban Pulszky még összevetette a kunágotai „nemtelenebb keverékű ezüst edényeket" az ozorai „kincsnek" a „kunágotaival szorosan összefüggő... nemtelenebb keverékű ezüstedényeivel" (Pulszky 1873, 8 és 9), másrészt az ozorai leletet a kunágotaival „azon számos szíjvégek által, melyek egészen a kunágotaiakhoz hasonlítanak, mind a mellett, hogy egy egész századdal későbbiek" (uo. 9). A kunágotai arany szíjvégek rendeltetését tehát felismerte. A már az első beszámolókban és a leltárban külön tételként szereplő, a kardtól megfigyelés nélkül elvált kardfüggesztő fülek (2. „Vastagabb arany boglár... zöld üveggel, 2 db") (3. t. 7-8) rendeltetését viszont Pulszky Ferenc sem ismerte fel: „két háromormú boglár.. .három zöld üveggyönggyel" (uo.). Pulszky Károly, „Szíjvég, 2 drb"-ként szerepelteti (Pulszky 1884, 93, Nr. 3). Hampel sem jött rá mik volnának ezek, nála „tőrhüvely (?) díszítésére szolgáló lemez" illetve „dísztag"-ként szerepelnek (Hampel 1894, 53). Később mégis Pulszky Ferenc sejti meg, mire szolgálhattak: „Két dísztárgyat, talán kardhüvelyről, egy régibb műemlékből vágtak ki s zöld üvegpasztával ékítettek" (Pulszky 1897, 90), - ez azonban még csak találgatás. Igazi szerepükre és rendeltetésükre Fettich Nándor talált rá 1924-ben (Fettich 1924, 5-6 s különösen 9, VIII. t. 1-2), ami ma is elismerésre méltó teljesítmény, hiszen Kecel, Bocsa, Csengéié egyértelmű kard leletei akkor még nem léteztek. A nyomravezető a MNM „ismeretlen lelőhelyű" aranylemez töredéke volt, maga is csupán csonk, amelyről csak később fog kiderülni, hogy a keceli kard függesztőivel csaknem megegyező kardfüggesztő része. Erről a kardfüggesztőről nemrég kimutattam, hogy az OrnJank 66. számú Alpár lelőhelyű darabjával azonos. (Cumania VII, 1982, 25 és 98). A kunágotai leletről 1884-ből részletes nyomtatott katalógus maradt ránk (Pulszky 1884, 93-94). A XIII. szekrény 1-17. tétele - leszámítva a már régen hiányzó fülbevalópárt, valamint a 15. tételt, amely nem más, mint az imént részletesen megtárgyalt kereszt alakú szíjelosztó „gyarapodás", - tételről-tételre, darabról-darabra megegyezik az 1858. évi leltári állaggal. Az ezüst edények ez alkalommal sem voltak kiállítva, Pulszky Ferenc karpereceit pedig időközben valaki sikeresen „kigyomlálta" a leletek közül. Pulszky Károly katalógusában szerepel az első rajzban közölt kunágotai lelet, a VI. szekrény 182. tételén kiállított 8 gyűrű közül az egyik. Nyilván meglepetés kutatásunk számára, hogy a főbb kunágotai leleteket először a „lelet atyja", Pulszky Ferenc publikálta „Régészeti emlékek az Alföldön" című dolgozatában. Csak röviden írta le a kunágotai leletet „mely egy gazdag arany övből, ezüst pantallérból, nyolc arany gyűrűből, három ezüst edényből és arany ékszerekből áll, melynek korát Justinianus császárnak a kinccsel együtt talált aranyérme határozza meg". A továbbiakban a bizánci aranylemezekről ír, amelyeket „a maguk ízlése szerint idomítottak" (Pulszky 1891/1,158). - A „pantallér" Pulszkynál inkább hevedert vagy valamiféle övet jelent, semmint kantárzatot. A munka illusztrálására Dörre Tivadar készített csendéletszerű ábrákat, a 149. lap fejezetképén bakodpusztai, perjámosi, mezőberényi és kunágotai leletek szerepelnek, úgy elrendezve, mint egy múltszázadi ékszerüzlet kirakata. Kunágotáról a legfontosabb a két ezüst edény, a füles magas korsó és a talp nélkül rajzolt kehely ábrája, az övet a nagyszíjvég, az egyik kettős pajzs alakú veret és a tamgadíszes karikacsüngős bújtató, a lószerszámot 3 db lóhere alakú rojtos ezüst veret és 2 db félgömbalakú ezüstveret jelképezi. A bizánci stílusú leleteket a külön ékszerként ábrázolt egyik kardfüggesztő, valamint egy rekonstruált, illetve kiegészített hosszú préselt domborműves szalag képviseli. A rajzok igen nívósak. Az ábrán ezúttal nincs dátum, de a kötet bevezetőjéből megtudjuk, hogy az első kötetek metszetei 1884/85-re már készen voltak s mivel sok-sok rajzról volt szó, feltehetőleg a 80-as évek első felében folyamatosan készültek. A szövegben tévesen említett „három", a rajzon viszont helyesen ábrázolt két ezüst edény kérdésére még többször visszatérünk. Itt csak annyit, hogy Pulszky tévedését az ezüstedények kiállítási módja okozta. 1878-tól a vitrin alján a kunágotai és szentendrei leletek alá voltak téve. Ekkor keveredtek össze, mint Hampel Kalauzai tanúsítják: „Az előtérben álló három ezüst edény a kunágotai lelethez tartozik" (Hampel 1881, 19; 1883, 18 és 1885, 19). A végleges keveredést, amely — mint látjuk - a 80-as években következett be, valószínűleg megelőzte a Dörreféle ábra készítése, Pulszky 1891-ben megjelent szövege nyilván jóval később készült s már a tévedést vetíti előre. Leletünk tehát negyedszázadon átjárta a kiállítások rögös útjait, így nem csodálható, hogy amikor az 1890es évek elején végleges közlésre lerajzolták, fantasztikus kotyvalékká vált. A hampeli közlés (Hampel 1894, 52-55, 49-51. t. ezt veszi át szórói-szóra Hampel 1905, II. 339-343, III. 260-262. t.) kulcs és minta Hampelhez, - bár ennél sokkal jobb és sokkal rosszabb példa is van. Módszere: a kiállítási szekrényből, tablóról vagy a raktári dobozból kiemelte a lerajzolásra szánt tárgyakat, ezeket a rajzoló külön-külön ábrákon híven lerajzolta. A lerajzolt leleteket Hampel vagy munkatársai táblákra rendezték, esetünkben 3 táblára (a továbbiakban 1. tábla = 1894/1905 49/260. t., 2. tábla = 50/261. t, 3. tábla = 51/262. t.) A rajzok nyomán Hampel mindazt leírta, ami a táblákon látható volt 10 . Lelőkörülményekről, leltárról nem esik szó, csak elvétve említi a rajzokon nem szereplő leleteket és a lelettípusok darabszámát, méretekről nem is beszélve. A 33 lerajzolt „kunágotai" tárgy közé - a leltárral összevetve - 9 vadidegen keveredett, ami 29,7, közel 30%. Köztük egyenesen meghökkentő a 3. t. 8-9. számon két hegyesvégű őskori karperec. Amennyiben ezek azonosak 92
