Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei
tétlen, miért nem tartotta említésre méltónak az érmet, az ezüst edényeket és a kardot 6 . A lelettel kapcsolatos további értesüléseket a MNM Régiségtárának Naplója jegyezte fel kivételes részletességgel. A sírt „Kunágota pusztán, Csanád megyében, 1857-ben 7 Balázs János kertész ásta ki. A rozsdás kardot el nem küldöttek. Fele a földesúré, bécsi banké, fele a tálalóé. Brüll Aradon becsülte 224 forintra. A földes úr bécsi bank a maga részéről elengedte, a kertész kielégíttetett". Rómertól tudjuk majd meg, hogy a lelet a (sajnos ismeretlen, de kinyomozható nevű) „bécsi bank ajándéka"-ként került a Nemzeti Múzeumba, ennek nyomán az is sejthető, hogy a kertész is a banktól kapta meg a találót megillető 112 forintot. Rejtély, hogy a lelet hol kóválygott majd 23 hónapon át, de nyilván a hosszadalmas hivatalos huzavona miatt. A talált kincsekről ugyanis hivatalos közleményt kellett megjelentetni a k.k. Wiener Zeitung „Amtsblatt" mellékletében s egy évig várni kellett az esetleg jelentkező jogos tulajdonosra. Ezért került leletünk csak a következő év végén a Nemzeti Múzeumba. A kunágotai leleteket a Nemzeti Múzeumban 1858. december 7-én, egy nyugodt keddi napon, a 69/1858 főszámon 14 tételben vette leltárba Érdy János - az az Érdy, aki ugyanazon esztendőben „A verebi pogány sír"ról írott, máig felbecsülhetetlen értékű dolgozatával másodszor, véglegesen megteremtette honfoglalás kori régészetünket s tette magát régészetünkben halhatatlanná. A napló pontos és szemléletes, mivel a leltározó életében először látott ilyen leleteket, úgy írta le őket, hogy nehézség nélkül rájuk lehessen ismerni. Hiába, mivel a Hampel Alterthümerjével dolgozó modern kutatás - tételesen ki fogom mutatni - egyetlen alkalommal sem fordult segítségért a leltárnaplóhoz. Az első múzeumi híradás a kunágotai leletről abból az alkalomból készült, hogy az ezüst korsót még restaurálatlan vagy csak félig restaurált állapotban kiállították egy alkalmi kiállításon. A Rómer Flóris kezeírásában fennmaradt kiállítási lajstromból vagy katalógus tervezetből értesülünk, hogy a 7. szekrényben a „Illdik sorban volt az „1. sz. a. nagyobb részt összezúzott ezüst korsó, töredékeivel, tal.: Csanád megyében Kunágota pusztán, ajándék a bécsi bank mint földes úr" (MNM Adattára. A kézirattöredéket Kiss Attila szívességéből ismerem). A közelmúltban sok-sok évi lappangás után előkerült 1867. évi párizsi és 1875. évi grazi kiállítási katalógusok - mindkettő Rómer munkája - tanúsága szerint a kézirat nem ennek a két kiállításnak a katalógus fogalmazványa. Az egyetlen fennmaradó lehetőség Rómer harmadik, saját szavai szerint „igen érdekes régészeti kiállítása", amelyet 1865-ben Pozsonyban rendezett a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlése alkalmából. Ennek a kiállításnak a katalógusára, „okadatolt névjegyzékére" röviddel később rendszeresen hivatkozik (Rómer 1866, 15 skk), egyelőre azonban nincs nyoma, hogy nyomtatásban is megjelent volna, talán kézzel sokszorosították. A kézirat töredék minden bizonnyal az 1865. évi pozsonyi kiállítási jegyzék eredeti fogalmazványának egyik részlete (Rómer pozsonyi szerepléséről és kiállításáról Száraz Antal = Hampel József, ArchÉrt 10, 1890. 428-427). Szakirodalmunkban is Rómer említi először a „Kunágota pusztán (talált) arany és ezüst ékszereket", de nem mond róluk közelebbit (Rómer 1866, 120, ahol a magyar kutatásban először és utoljára idézi - név nélkül Kenner 1860. évi beszámolóját = „Archiv. XXIV. 375"). 1870-ben viszont már népvándorláskorinak írja: „Figyelemre méltó a kunágotai (Csanádmegye) aranylemezlelet görög írással. Evvel egy I. Justiniánféle VICTORIA AVGGG hátlapú aranyat is találtak" (Rómer 1870/1, 48). 1873 májusában mintegy kiegészíti ezt a leírást: (Kunágota, Csanád) „sowie die kleineren Gold- und Silbersachen, die von demselben Funde herrühren und die Verwendung von griechischen Kunstgegenstánden auf barbarischen Schmack bezeugen" (Rómer 1873/2, 29 magyar nyelvű változatát = Rómer 1873/1, 25 ld az előző fejezetben). Mindezekben csupán a leletekről van szó s nem a lelőkörülményekről, amelyekről itt közbevetőleg kell szólni. 1867 után az elnyomatás kori osztrák adatok tabuvá váltak a hazai szakirodalomban, a sír előkerülése után 40. esztendővel Pulszky Ferenc már így meditál: „nem tudjuk, hogy egy vagy két sírban találta-e (ti. a kertész) ezen sír kincseit, melynek egy része arany, egy része ezüst" (Pulszky 1897, 90). Mint láttuk, pontosan tudjuk, hogy egyetlen sírban két lóval eltemetett csontvázról volt szó. A kunágotai leletek akkor váltak egy csapásra izgalmassá, amikor 1871. október 16-án az első ozorai leletek, majd pár nappal később, október 25-én a szentendrei sírleletek is bekerültek a Nemzeti Múzeumba. 1873-ban már együtt volt kiállítva a három lelet, anélkül azonban, hogy népi meghatározásuk megtörtént volna. Az esztendő hátralévő részében erre is sor került, nem véletlenül annak a Pulszky Ferencnek az érdeméből, aki rézkorunkat, kelta leleteinket is felismerte, s aki honfoglalóink hagyatékát először foglalta össze. A három lelet mindmáig érvényes - örökérvényű tanulságait Pulszky együttes kiállításukból ismerte fel, s 1874. január 15-én tartott akadémiai értekezésében vonta le: pontosan meghatározta az avarkor első évszázadára jellemző leletek körét (Pulszky 1873, 6). Pulszky a kunágotai lelettel csak nagyjából jött tisztába, ami nem csoda, hiszen zömében töredékekből állt. Korát remek érzékkel és szemmel sejtette meg: „Azon három érmes lelet közül, mely az Avar időkbe esik, első tekintetre is legrégibbnek mondanók a kunágotait, ha nem találtatott volna is ezzel Justinián aranya" (Uo. 7). A lelőkörülményeket nem ismerve tévesen ítélte meg viszont a síregyüttest. Nyilván a kristály csüngő és a 8 aranygyűrű nyomán a lovasharcossal együtt eltemetett nő temetkezési mellékleteire gyanakodott, elképzelését a kiállított leletek közt szereplő, mint írja: „néhány karperecz" is alátámasztani látszott „melyek egyike mind két végén tölcsér alakú. Éppen ily tölcsér alakú két karperecz találtatott a szent-endrei leletnél is, mely általok a kunágotaival rokonságba jő" (Uo. 8). Szavaiból nyilvánvaló, hogy nem nézte meg a leltárkönyvet, amelyből kiderült volna, hogy a kunágotai leletek közt egyáltalán nem voltak karperecek. Az ismeretlen lelőhelyű kürtös végű karperec nyilván a szentendrei karperecek párhuzamaként került a kiállítási vitrinbe, valahogy úgy elhelyezve, hogy Pulszky a kunágotai lelethez tartozónak vélte. Mi90
