Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Endes Mihály: A Nagykunság gerinces faunájáról

•:••:•: V. I. kép: Homokbucka és a mélyedésében kialakult mocsárrét. (A szerző felvétele) sét egy, esetenként két párban. Sajnos a legutóbbi években bekövetkezettzavarás (nádvágás, „megfigyelés") miatt a madarak több alkalommal a környező gabonaföldekre fészkeltek, ami rendkívüli erőfeszítéseket követelt a sikeres fiókanevelés "biztosítása érdekében. Az emlősök közül leggyakrabban a törpe egér fészkével találkozhatunk, de e tájra jellemző a pirókegér is. A természetvédelmi intézkedések halaszthatatlan sürgősségére való tekintettel lépések történtek a zavartalanság és megőrzés biztosítására. Tavak, csatornák A Nagykunság területén nagyobb természetes állövizet nem találunk. A hajdani vízivilágot ma a halastavak idézik. A Tiszaszentimrei, Bánhalmai, Kolbaszéki, Telekhalmi, Kecskeri és Bócsai, Magyarkai, Pusztaecsegi és a Túrkevei tavak, ül. tórendszerek szerepelnek a sorban. Vizüket kivétel nélkül csatornák útján a Tiszából kapják. Növényzetük csekély parti gyékény és nádszegélyből, helyenként pedig kis nádszigetekből áll. A gátakon néhol kevés fűz és nyárfa található. E csoportba sorolhatók továbbá a helységek szélén sokfelé látható, egykor vályogtermelő kubikgödrök, a kacsanevelő árasztások és időszakonként a vízborította rizsföldek is. A tavak élővilága szempontjából rendkívül zavaró az intenzív halászat, az ezzel járó lecsapolás, majd feltöltés és a növényzet irtása minden évszakban. Ugyanez mondható el a nagymértékben űzött vadászatról is. Mindezek ellenére az állatvilág számára itt a legnagyobb a táplálékkínálat és ez a gerinces fauna fajgazdagságában is megmutatkozik. E szempontból külön kell hangsúlyozni a Kecskeri tó szerepét. A rövidesen természetvédelmi területté váló hajdani Tisza folyás élővilágának változatossága és nagy tömegei miatt (halak, madarak) ma is kiemelkedik a többi, teljesen mesterségesen megépített halastó közül. Szép, vegyes gémtelepe azonban a fűzfák kipusztulása miatt megszűnt (3. kép). A táj két jelentős „folyója" a Tiszafüredi és a . Nagykunsági főcsatorna. Az utóbbi gravitációs úton, az előbbi pedig nagyteljesítményű szivattyúk segítségével hozza be a Tisza vizét. A szivattyúk azonban nagymértékben limitálják a bejutó halak méreteit, sőt fajait is (felszínközeliek ritkábbak). Általánosságban elmondhatjuk, hogy a csatornák élőhely jellege egymáshoz viszonyítva, de akár egyetlen egyet is figyelemmel kísérve - rendkívül változó. Igen eltérő a vízmélység, a folyási sebesség és ennek számos függvénye, pl. 0

2 telítettség, tisztaság foka, végeredményben pedig a biocönozis növény és állatfajai (ellenség, táplálék, szaporodási feltételek, telelési lehetőség) is. Emiatt a halfauna - főként az érzékeny, frissvízi fajok: pl. rózsás márna, balkáni csík, bucók, selymes durbincs - évről évre kipusztulnak, majd újra és újra bekerülnek. Érthető tehát, hogy a Nagykunság vizeit a nagy tűrőképességű, eurytop fajok jellemzik, bár a tavakban egy-egy ritkaság szaporodás nélkül is évekig elélhet. A halak közül legszélesebb elterjedésük és egyedi dominanciájuk alapján felsorolható fajok a következők: veresszárnyú koncér, pirosszemű kelé, szélhajtó küsz, szivárványos ökle, ezüst kárász. Jellemző (karakter) fajok a halványfoltú küllő, törpeharcsa, naphal. Leggyakoribb kétéltű fajok: kecskebéka, kacagó béka. Jellemző a tarajos gőte. A madárvilágot főként a vízi életmódhoz alkalmazkodott, specializálódott, ún. sztenotop fajok alkotják. Számos csoport tartozik ide: vöcsökfélék, gémfélék, récefélék, darufélék, táplálkozó lilefélék és szalonkafélék (cankók, partfutók), sirályfélék (szerkők, csérek), nádi énekesek. Jellemző faj a barna rétihéja, a barkós cinege és a kékbegy. Ősszel és tavasszal jelennek meg az ivó és pihenő nagy lilik csapatok, őket követve pedig a rétisas. Csatornák mellett telel át a jégmadár. Az emlősfajok száma nem nagy. Igen elterjedt a pézsmapocok, sokfelé találkozhatunk a hermelin egy-egy példányával. A vidra télen jelenik meg és elhagyott rókabarlangokban ver tanyát. 288