Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Banner János: A jászsági céhek életéből
Banner János: A JÁSZSÁGI CEHEK ELETÉBŐL A Szolnok Megyei Múzeumi Adattár 3. számában írtam arról, hogy kerültek a jászberényi céhek megmaradt emlékei a Jász Múzeumba: „Ott kezdtem - írtam - ahol Posta Bélával is közölt elgondolásom szerint mindjárt a legkiadósabb eredmény elérését remélhettem: az Ipartestület padlásán. Megbeszélve az elnökkel, megjelentem terepszemlén. Az Ipartestület egyetlen helyiségében sem találtam egyetlen darabot sem az iparos ősök hagyatékából. Nem így a padláson. Nem mondom, hogy elszórva, de jól eldugva kerültek elő egymás után a különböző céhek hol egyszerűbb, hol díszesebb, hol festett, hol politúrozott, sőt berakott díszítésű ládái." „Tele voltak iratokkal és temérdek porral. Nem igen találtam olyan embert, aki meg tudta volna mondani mikor - hány évtizede, - vitték fel a feleslegessé vált, a maga korában nagy tekintélyt jelentő ládákat, a teljes felszereléssel együtt." „A felbontott, kitisztított ládák sok becses adatot mentettek meg a céhek életéből, amelynek társadalmi és gazdasági képe egyformán bontakozott ki, és bevallom le is kötött. Később néhány közlemény lett ebből, ha csak a Jászberényi Újság tárca rovatában is. így támadtak fel halottaikból a régi iparosok, s velük együtt azok a kis mesterségi emlékek is, amelyek jelentős része már rég a múlté volt." 1 A Jászberényi Újság 1918. évi tíz számában megjelent tárcacikkek: Képek a jászsági céhek életéből" 2 címen került az újság, valóban nem nagy nyilvánosságot jelentő olvasói elé. Az csak természetes, hogy sorsát, az elfeledést, nem kerülhette el. Kis vidéki heti lapok tárcáinak közös sorsa ez. Hogy valóban bekövetkezett, akkor jutott tudomásomra, amikor Komáromy József gondosan, és nagy anyagi áldozatokkal szerkesztett kiadványában, A Jászberényi Jászmúzeum Évkönyvében (1938-1943) „A jászberényi céhélet két emléke" címen,3 a szabó céh hívogató táblájának (1769) képét, és a „cipészek és csizmadiák" Mária Teréziától 1764-ben kapott kiváltságlevelének 4 a bevezető és befejező latin nyelvű rész eredeti szövegét, és a 22 articulus magyar nyelvű egykorú fordítását közölte szóhű másolatban. Ebben a cikkben, amely a magyar szöveg - a kornak megfelelő, nehézkes - hivatalos nyelvű közlése ellenére mindenki előtt feltárta a céh, de voltaképpen a XVIII. század jászberényi céheinek rendszabályozott életét, a nélkül, hogy valóban felesleges kommentárokkal kísérte volna, - írja, hogy a jászberényi céhek élete még feldolgozatlan. 5 Ebből is láttam, szükséges, hogy a magam 1918-ban - pillanatokra - előbukkant közleményei hozzáférhető helyen álljanak az érdeklődők rendelkezésére, és ezek újra közlésével ráirányítsam a figyelmet a munka tovább folytatására. Hiszen én nem végeztem teljes értékű munkát. Amit összegyűjtöttem, három részre osztva közöltem, és közlöm, ha megváltoztatott sorrendben, és sok helyen kibővítve, - az újabb irodalmat is figyelembe véve - most is. A XVIII. sz. szervezet életéről Komáromy hivatkozott közlése ad képet. Kiegészíti ezt az én leírásom a csizmadia legények életéről. A XIX. századi életről magam adok leírást és közlöm az enyedi károsultak levelét is - ha jó okom van rá - kellő kihagyásokkal. Herbert János, Jászárokszállás nagyközség monográfiája^ A magyar szépirodalomban legmelegebb szavakkal megörökített egykor Jászberényben dolgozó vándorló szűcs legény, Móra Márton, a kiskunfélegyházi szűcs céh szolgáló mestere fia MÓRA FERENC ,',nemzeti szolgáló mester" emlékének szeretettel ajánlom. c. munkájának a céhekre vonatkozó részét nemcsak ismerem, de ott, ahol szükségem volt rá, fel is használtam. Meggyőzött arról, - amit azelőtt is gondoltam, - hogy a szokások egyezése vagy hasonlósága, közös forrásból, az ipart űző jászsági parasztok népi életéből merített. Hiába voltak tekintélyes, ipart tanult céhes mesterek, a néptől soha se szakadhattak el, hiszen maguk is végeztek paraszti munkát is. Az a néhány könyv, amely az iparosokkal - úgy ahogy - foglalkozik, soha nem említi a céheket. Fényes Elek 7 száraz adatairól 8 nem szólva Palugyait idézem: „Iparos néposztály mindenik községben, legszámosabban Jász-Berényben találtatik, kik csizmadia, takács és szűcs mesterséget őseiktől öröklött haladást a tökély felé nem ismerő modorban űzik; nagy részük sokszor munkátlanul tesped, a nyáron át szöllő műveléssel foglalkozik!"9 Ez a közös sors, ez a kétlakiság az oka a hasonló életmód, hasonló szokások kialakulásának, amit a kötelező vándorlás, a legnagyobb helyhez kötött filiális hozzátartozás nem kis mértékben támogatott. A céhek alakulási évének megállapításánál nagy segítségemre volt Szádeczky Lajosa alapvető munkája annak ellenére, hogy a kisvárosi paraszti céhekre külön nem terjeszkedik ki, csak felsorolja azokat. A céhek lajstroma és a helyszínen gyűjtött alakulástörténeti adatai közt, itt-ott, nehéz az összhangot megteremteni. Ezt a továbbiakban látni fogjuk. Minthogy a lajstrom minden privilegiális levél, a könyv megjelenési idejében meglévő elhelyezéséről is tájékoztat, útbaigazítást is ad arról, hogy a Jászság céheinek megmaradt emlékeit a községi levéltárakon kívül, milyen országos intézményeknél kell keresnie annak, aki a magam szerény adatgyűjtését folytatni kívánja. Remélem, lesz olyan fiatal helytörténész, aki kedvet kap hozzá. JÁSZSÁGI CEHEK A XVIII. SZAZADBAN Az első jászberényi céh alakulása - még ha valóban volt is hasonló a XVI. században 11 - hiteles adattal - említett közlésem megjelenése idején, csak a XVIII. század első feléből volt bizonyítható. Felvetődött az a kérdés, honnan szerezték a céhbe tömörülni szándékozó szabók azt a privilegiális levelet, amelynek alapján, sajátos viszonyaikat is szem előtt tartva, jóváhagyásra felterjesztették papírra vetett artikulusaikat. Most már tudjuk, hogy a jászberényi vargáknak a XVII. század végén - 1695-ben - szerzett kiváltságlevele is szolgálhatott mintául. Ez a céh volt ugyanis az első nemcsak Jászberényben, de az egész Jászságban. A céh megalakulásának első feltétele ugyanis az volt, hogy a szabályszerűen összeállott mesterek valamelyik szomszédos céhes helyen lévő, lehetőleg hasonló mesterséget folytató céhnek privilegiális levelét elkérték, s annak pontjait a helyi viszonyoknak megfelelően átalakították, és rendesen a városi tanács közbejöttével felterjesztették jóváhagyás végett. Az így felterjesztett kiváltságlevél királyi jóváhagyást nyert s annak minden 227