Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

resztmarkolatos kard a tolnanémedi töredék. Tokján ezüst borítás részletei maradtak meg, a hozzá tartozó szíjvégek pedig 6-7. századi kelet-európai áttört mintájukkal és jó ezüst anyagokkal kitűnően illeszkednek a korai avar emlékanyagba (Nagy G., ArchÉrt 21, 1901, 314-318, I—II. kép, Hampel 1905, II. 751-752, 1. kép). E keresztvasa miatt rendszerint „leszablyázott" és későre keltezett korai sírlelettel (vö. Bóna 1980, 31, 138. j.) itt nincs helyünk foglalkozni. 44 A jutási 166. ötvössír keltezése az avarkori régészetben vakvágányra futott s legjobb úton halad a kisiklás felé. Már az alap-publikáció a 116. sír bizánci pénzmellékletes temetkezésével keltezte a 166. ötvössírt is. A különleges viseletű és mellékletű 116. gazdag női síregyüttesben egy Fokastól felülveretett bizánci bronzpénz került elő. Korábban Mauricius Tiberius bronzérméje felülveretének tartották (Jónás Elemér meghatározása a publikáció számára, ezt vette át Csallány 1943, 166, Csallány 1952, 239 s végül Huszár 1955. ellenében is Csallány 1956, 235. Huszár 1955, 81, 217. számon adott új, helyesebb, meghatározása talán azért volt népszerűtlen, mivel Huszár a pénznek csak Fokas-kori állapotával foglalkozott, amit a császár uralkodási éveivel (- 602-610 -) keltezett s ezzel „kivonta" a pénzből a korábbi időkkel való manipulálás lehetőségeit) - valójában valamelyik Iustinus vagy I. Iustinianus agyonhasznált CONSTANTINOPOLIS-i follisa az alapja. Ezeket az ősrégi pénzeket Fokas az ellene kitört felkelés idején, röviddel bukása előtt, 608/609-ben verette felül Nicomediaban (DOC II. 1., 178, 59a típus). A fenti dátum után valamikor az avarokhoz került, felülvert állapotában is használt és kopott follis magát a 116. sírt is csak nagyon tágan keltezi, valamikor a 7. század első harmadára-felére. Fokas érmét tehát nem lehet a szentendrei verdefényes Fokas solidussal közös nevezőre hozni és Szentendréhez hasonlóan a jutási 116. sírt is „a VII. század elejére" keltezni (Kovrig, I. ArchÉrt 87, 1960, 163). A 116. sír egyébként sem keltezheti a 166. sírt amint azt az eredeti publikáció sugallja (Rhé-Fettich 1931, 57-58). A Fokas-pénz bűvös keltező köre alá vont sírok ugyanis a temetőnek nem azonos részén („auf einem Teil"), nem is azonos szélén („am Rand") s nem is valamely meghatározott sorában („in jener Reihe") kerültek elő, hanem a nagy temető különböző Ny-i (az idesorolt 47, 52, 204. sírok) és K-i (az idesorolt 116, 130 és 166. sírok) sírcsoportjaiban. A 116. és a 166. sír között vagy 15-16 más sír foglalt helyet - ezt azonban csak a Fettich 1964,2. képén végre láthatóan közölt térképen lehetett jól ellenőrizni - mi sem igazolja, hogy valami közvetett vagy közvetlen kapcsolat lett volna közöttük. A „sugallt" kapcsolat azonban gyorsan népszerűvé vált. Csallány 1943, 42. már nem a bizánci exagiummal próbálja keltezni a 166. sírt, hanem a 116. sír Fokas-érmével, amelynek segítségével magát a súlyt is „átkeltezte" a VII. század első felére. Utoljára már egyenesen „összevonta" a két sírt: Csallány 1956, 235. Fettich 1964 „revíziója" nem sokat segített a helyzeten. A 116. sírt ugyanis a 196. longobard női sírral együtt (amelynek 568. előtti langobard voltát természetesen tagadja) „a nyugatról, germán területről származó" állítólagos betelepülők csoportjába sorolta és ezeket a „germán sírokat" keltezte Fokas-érmével a 7. század első felére (Fettich 1964, 81). A 166. sír új, „revideált" meghatározása ugyan avar „az avarkor első feléből, különösen annak korábbi évtizedeiből" (uo. 100-101), csakhogy az avar betelepülés hulláma szerinte a germán betelepülő hullám és a szláv betelepülő hullám közti „második réteggel" esne egyidőbe, amiről már nem lehet tudni, melyik évszázad lenne. Nem mivel a „germán rétegbe" sorolt 116. sírt, Fokas érme ellenerő, utóbb mégis, szláv-hatásokat mutató karpereceire hivatkozva, „nem teheti a 7. század utolsó harmadánál korábbra" (uo. 90-92). Kár volt ilyesmiken meditálni, mivel a 116. sírnak nem kell a 166. sírt kelteznie, miért is kellene? A zűrzavaros jutási keltezéseket és elméleteket jól összefoglalta Németh Péter, MRT 2. Bp 1969, 252. 45 A jegyzetben László Gyula arra a korábbi dolgozatára hivatkozik (Adatok a koronázási jogar régészeti megvilágításához. Szent István Emlékkönyv III. Bp. 1938,533-535) amelyben a most „csont jogargombbá" előléptetett farkasréti botvég rokonsági köréről, koráról és népi hátteréről az ellenkezőjét igazolta: csak avarkori példányokat ismert, sorolt fel és közölt (uo. IV. t. 2 és 535. o. kép). Honfoglaló magyar sírból „egyetlen hasonló darabként" a szabadbattyáni hosszúcsőrü, madárfejű csont botvéget említette -, ez bizony nagyon viszonylagos „hasonlóság". - A jegyzet egyébként korrekt, a hivatkozásban továbbra is „avar párhuzamokról" beszél. 46 Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy régészeti munkák csak ritkán szoktak hírlapi cikkekre hivatkozni, nem tartják elég „tudományosnak". Pedig maga Hekler tudományos munkának tekintette a Pester Lloyd-ban közzétett dolgozatát (amelyhez, hírlapban valóban szokatlan módon, lapalji jegyzetben még irodalmat is adott -) ami egyértelműen kitűnik abból, hogy ezt a cikket felvette évi jelentésében tudományos dolgozatai közé (vö. Jelentés a MNM 1908. évi állapotáról, Bp. 1909, 83) - miközben az ugyanazon napon megjelentetett másik, hasonló című híradását (Neue Freie Presse, 6. Aug. 1908) maga is mellőzte. A Pester Lloyd cikk szerepel Hekler tudományos munkásságának bibliográfiájában (Erdélyi G., ArchÉrt 1940, 119) és horribile dictu Csallány 1956, bibliográfiájában is, 33. No. 390. 47 A német és magyar nyelvű beszámolók közti eltérések távolról sem írhatók csak Hekler gondatlanságának vagy éppen felületességének a rovására, a római portrészobrászat későbbi nagymestere nem volt pontatlan ember. Az idős Hampel, mint szerkesztő, gyakran balkézzel és erősen megcsonkította vidéki „amatőrök" és fővárosi „kezdők" dolgozatait. Nemcsak a fecsegést, anekdotázást és felesleges elkalandozást irtotta - azt joggal tette - hanem a neki nem tetsző, túltengőnek ítélt adatokat is, az ábrákkal pedig - mások esetében a fösvénységig takarékoskodott. Mivel korrektúrát nem küldött, azt csinált, amit akar, vagy amit tudott. A századfordulótól kezdve tele van az Értesítő hibásan szedett, tördelt, felcserélt szövegű ábrákkal és helyreigazításokkal. Csonkításainak mértékét ma már pontosan fel tudjuk mérni, ha összevetjük az ArchÉrt 21, 1908, 120-138. lapokon megjelent „maradványokat" Hild Viktornak a jászalsószentgyörgyi kurgánsír feltárásáról írott eredeti beszámolójával s főleg gazdag és gondos képanyagával (Hild Viktor jegyzeteiből. Kiadta Stanczik Ilona, Szolnok 1975. 103-136, vö. különösen a 136. lapon Hild keserű megjegyzését). Heklernél Hampel beavatkozásáról mindenek előtt a Sabelszablya szó árulkodik. Az \

% (7.) sírból kétségkívül Sábel került elő és nem Schwert. így írja le röviddel később a dunapentelei I. (7.) sír fegyverzetet egy másik „kezdő", Supka Géza is: „Sábel, Pfeile und Köcher" (Neues Pester Journal 1908, Nr. 271. 12. Nov., 9. oldal). Hampel azonban - láttuk az ozorai példán - nehezen tűrte az avarkori III. csoportban a szablyát, a magyar szövegben nyilván ő javította „kardra". Hampelra vall a számára mindenkor indifferens tájolási adat törlése, az I. (7.) sír leírásából az aranylemez (obulus) törlése - elegendőnek ítélte egyszer megemlíteni a rövidebb szövegű II. (10.) sírnál! - a Hekler 1908. szövegében következetes avar meghatározás „avarkori" ül. „régibb középkori" módosítása, s végül, de nem utolsó sorban, az ábrák összekeverése. 48 A dunapentelei I. (7.) sír leleteinek Fettich táblái nyomán kitűnő összeállítását nyújtja egyetlen táblán D. Bialekova, Zur Frage der grauen Keramik. SlovArch 16, 1968, 206, 8. kép. A pénzutánzat hitelességének gyanúja sem merül fel nála, éppen ellenkezőleg: korát és meghatározását Csallány nyomán pontosan idézi (uo. 208 és 224). - A sír újraközlése 133