Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

goldenen vielteiligen byzantinischen Gürtelgarnituren im spa­ten 6. undfrühen 7. Jh. hergestellt wurden" (uo. 124-125). Garam az akalani és kievi leletekkel kapcsolatos téziseiben Werner itt részletesen vagy éppen szószerint idézett megállapí­tásaira hivatkozott, mindkét leletet Werner munkájából rep­rodukálta. Csak éppen a Wernertől és a többi hozzászólótól hangsúlyozott keltező adatok helyett, Tótipusztához kötötte őket. Természetesen a mezőkomáromi övdíszt is akalani meg­felelői keltezik. Tótipusztának, Dunapentelének csak jóval később lesz köze ehhez a sok évtizeddel korábbi avar-bizánci világhoz. 19 A Szentendre-fejezet új bevezető része kéziratom másodszori lezárása után született. Története a következő. A Magyaror­szág Régészeti Topográfiája 7. kötete: Pest megye régészeti topográfiája XIII/1. kötet. A budai és szentendrei járás kézi­ratának lektoraként (1981. március) nem tudtam beletörődni abba a lemondó nyilatkozatba, hogy a híres szentendrei avar sírok lelőhelyét többé már nem lehet meghatározni. Nem lehet, mivel a MNM szűkszavú bejegyzése: „t. képpen a Nagy-Kürti téglavetőn" kerültek elő, ma már feloldhatatlan, ilyen nevű határrészt vagy cégnevet nem ismer a helytörténet a korabeli Szentendréről, ahol egyébként az 1870-es években 7 kérészéletű téglagyár működött. Saját ásatási tapasztala­tomból tudtam viszont, hogy ennél még régebbi lelőhelyeket is azonosítani lehet, tehát további kutatásra kértem a Szerző­ket. A Topográfiai Osztály vezetője, egyben a kötet szerkesztője Torma István teljes mértékben átérezve a kérdés tudományos jelentőségét, újabb nagyarányú nyomozásba kezdett s végül annál a férfiúnál bukkant rá a megoldásra, akitől és akinél a 60-as és 70-es évek szinte minden fontos adata ismert vagy lappang: Rómer Flórisnál. Tormát jó ösztöne mellett a sze­rencse és a véletlen segítette, mivel - mint rögtön kiderül ­Rómer valamilyen oknál fogva nyomtatásban nem foglalko­zott a szentendrei leletekkel és ottani saját kutatásaival. A Nemzeti Múzeum Adattárának rendezetlen iratai között akadt rá Torma Rómernek az éppen új vallás- és közoktatás­ügyi miniszterhez, Trefort Ágostonhoz írott jelentésének saját kezű fogalmazványára valamint szentendrei kutatásai­val kapcsolatos különböző költségelszámolásainak piszkoza­tára. Ezen a nyomon elindulva az OMF-nél őrzött Rómer­jegyzőkönyvek XXXIII. kötetének 113-114. lapján „Nagy Kör (Sic!) Sz Endreer Ziegelei" cím alatt megtalálta Rómer helyszíni feljegyzéseit, rajzait, a szentendrei téglagyárakra vonatkozó adatait, az avar sírok előkerülési helyének vázla­tát s egyéb az ügyre nézve használható feljegyzéseit. Mivel Rómer feljegyezte és lerajzolta a nagy-kürti téglagyárak fir­máit és betűjeleit is, Torma és munkatársai Tettamanti Sarol­ta és Dinnyés István a kikövetkeztethető helyszínen össze­gyűjtötték a múltszázadi téglatöredékeket s ezeken nemcsak a Rófher-jegyzőkönyv betűjeleit találták meg (kivétel nél­kül!), de segítségükkel rábukkantak a több, mint egy évszá­zada megszűnt téglagyárak egykori helyére is. A további részletekről az MRT szóbanforgó kötetében fognak beszá­molni, magam hálásan köszönöm Torma Istvánnak az itt felhasznált adatokat, amelyek új megvilágításba helyezik az oly sokszor „nem hitelesnek" becsmérelt szentendrei sírok „ismeretlen" lelőkörülményeit. - Egyebekben a Szentendré­ről írottakat csak bevezetik és alátámasztják, eredményeim lényegén nem kellett változtatnom. Még annyit, hogy a „Nagy Kör" oldalak nincsenek áthúzva Rómer jegyzőkönyvében, amivel önmaga tanúsítja, hogy nem írt a leletről. Ez pedig egyenesen bámulatos az Archaeo­logiai Értesítő serény tollú szerkesztőjétől az Archaeologiai Közlemények leletkataszter rovatának akkori írójától, hiszen Rómer inkább kétszer írt egy-egy jelentős leletről, semmint hallgatott volna róla. A különös, szinte ingerült hallgatásnak komoly oka lehetett. A leletekre minden bizonnyal főigazga­tója Pulszky Ferenc tartott igényt -, úgy is fogalmazhatnánk, hogy Ozora-Pusztatótival együtt elvette Rómertől a szent­endrei leleteket is. Mentsége, hogy jól felhasználta őket. Rómer helyszíni feljegyzései azonban feledésbe merültek, kivált azok a megfigyelések, amelyeket fel sem jegyzett. 20 A Régiségtári Napló 288,1871 tételének a megszerzés módjá­ra nézve őszinte bejegyzése szerint: „Vétel. Ezen tárgyak a Téglavető és Mészégető Társaságtól vétettek, okt. 25-én, 100 o. é. forinton" - A minisztertől kiutalt 1700 o. é. forint azonban nem múzeumi vásárlás céljaira szolgált, arra a Nemzeti Múzeumnak külön hitele volt, illetve akkortájt ­mint Rómer a pár nappal korábban bekerült ozorai leletek kapcsán elpanaszolta - éppen nem volt. Rómer a vásárlást eltussolandó 1872. március 18-ról kelt elszámolásában dodo­nai homállyal fogalmazott: (3. tétel) „Október 25-én a rész­vénytársulatnak fizettem a munkások díjjazása fejében ki­adott 100 Ft" (ot). Maga is érezvén, hogy itt valami nincs egészen rendben, külön papíron kommentárt fogalmazott a tételhez, kérdés vájjon elküldte-e(?): „A mellékelt kiadásra nézve méltóztassék még ezeket felvilá­gosításul kegyesen elfogadni. A 100 ft mely a részvénytársu­latnak kifizettetett, azon előlegből lett fizetve, melyet a mun­kásoktól megveendő tárgyakra kértem. Minthogy a leletet magát legcsekélyebb áron a gyárosok irányában 300 ftra tet­tük - archaeologiai szempontból pedig legalább 5-600 ftot ér, mit bizonyosan kérendettek az idevaló régiség árúsok, ha a kincset megvásárlani fizettünk volna; az érte a munkások­nak adott megváltási díj igen jutányosnak fog tetszeni". - Ezt a mellébeszélés iskolapéldájaként tanítani kellene, hiszen Ró­mer magán feljegyzéseiből és a Régiségtári Naplóból világo­san kitűnik az igazság: a Téglavető és Mészégető Társaság minden alkalommal azonnal rátette a kezét a leletekre (- ez a szerencse! -) tehát Rómer a Társaságtól vásárolta meg őket s nem a munkásoktól. Nem is olyan nagyon olcsón, mint „felvilágosításában" a miniszterrel elhitetni igyekszik. Az aug. 23-24-én végzett ásatások nov. 8. kelettel (?!) elszámolt állítólagos munkabérének tanúsága szerint mintha a leves többe került volna, mint a hús: (4. tétel) „Nov. 8. Kiemelt föld munkabére 214 ft 99 k". Jól figyeljünk: nem a munkások munkabére, hanem a „kie­melt föld" (?) munkabére a tétel különös elnevezése. Ha ugyanis Rómer két napon át mondjuk 20-20 munkással dolgozott volna (sokkal valószínűbb azonban, hogy csak a felével dolgozott), a munkabér (napszám) a korabeli viszo­nyok mellett nem rúgott volna többre összesen 80-100 o. é. forintnál. Valószínűbb azonban, hogy csak a felébe került az ásatás. Rómer jelentésében és nov. 8-ról keltezett elszámolá­sában egy folyamatos nagyobb ásatás látszatát kelti, így tudta a vételárat a különböző „munkabérekből" kigazdálkodni. S hogy a turpisság ki ne derüljön, saját útiköltségeit és napidí­ját jóval korábban (1872. márc. 8-án) elszámolta. Abból ugyanis kiderül, hogy aug. 24-én járt utoljára Szentendrén. Summa summarum, alapos a gyanú, hogy a gyárosok nem voltak olyan gavallérok, ahogyan Rómer a miniszternek (akit mellesleg a régiségárusok mummusával is ijesztget) be­adta. Nem sokkal olcsóbban adhatták el a leleteket a Nemze­ti Múzeumnak, amennyire árukat Rómer „a gyárosok irá­nyában. . .tette". Mégpedig hosszas tárgyalások, alkudozá­sok, huza-vona után csak okt. 25-én. Az eset legalább annyi­ra „haladó hagyománya" régészetünknek, mint maga a hite­lesítő ásatás. 21 Elsietett tanulmányozásra vall az alábbi jellemzés: „a rendkí­vül hiányos szentendrei leletek, amelyekből a női sírok re­mekművű ékszerei, fülbevalók és gyűrűk mellett a férfisírok­ból csak vastárgyak maradtak meg" -, mindez jobbadán tévedés (A kunbábonyi avar fejedelem, Budapest-Kecskemét 1971, 10). 129

Next

/
Thumbnails
Contents