Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

hogy az 1889 előtti állapotot őrző fénykép (Venturi 1902, 65. kép) éppen Hampeltől leírt oldaláról ábrázolja. A fényképen jól látható, hogy a korong ugyanolyan mint a bócsai korsófenék. Az ozorai lelet kapcsán részletesen írok majd erről a mindenkor az ozorai leletegyüttessel maradt kerek korsófenékről, itt annyit, nem tudni honnan vette (több ugyanott írt más tévedéssel együtt) Pulszky Ferenc, hogy a szóbanforgó korong egy rézfülű üvegkorsó fedele lett volna (Pulszky 1897, 101), ilyen tárgy ugyanis az avar korban és a korai középkorban nem létezik. Kár, hogy Garam Éva nemrég felélesztette Pulszky fantáziadús vélekedését (Garam 1976, 143, 64. j.). Az ozorai kancsóval kapcsolatban tudjuk, hogy fel nem ismert, illetve félre ismert fenekét nem használták fel a helyreállításkor (vö. az Ozora fejezetben), nagyon valószínű, hogy ugyanerre a sorsra jutott a kunágotai korsófenék is, amelyet ideoda hányódásai közepette mégiscsak Hampel ábrája őrzött meg számunkra. Hivatkozott munkájában Garam Éva megkísérelte a kunágotai leletet a középavar sírok közé vagy legalábbis időben közvetlen közelébe keltezni (ld. fejezetünk befejező részét és a 18. j-t). Az általa középavarnak tekintett sírleletek összeállításában szemmel láthatóan jelentős szerepet szánt a fémedényeknek, t. között a kunágotai és ozorai ezüstkancsók rokonságának. Nincs arra helyünk, hogy ezeknek a VI-IX. századi „egyenkancsóknak" a formai konzervativizmusát megtárgyaljuk s arra sem, hogy a két szóbanforgó kancsón Garamtól felfedezett rovás-jelek nem jelenthetnek közvetlen kapcsolatot közöttük, mivel hasonló személyjegyek (tamgák) a VI-XI. század között a steppevilágban bárhol, s szinte bármin előfordulhatnak. Garam helyesen látja a kunágotai árkolt díszű kehely és a bócsai hasonló kancsó (s természetesen a bócsai arany kehely) rokonságát (Garam 1976, 145) azonban egyrészt Bocsát indokolatlanul későinek tartja (kevéssé óvatosan, ha Bocsa, Tépe, Szentendre és a Jankovich-aranyak Fettichtől és Lászlótól mesterien kielemzett közvetlen összefüggéseire gondolunk), másrészt magát a kunágotai leletet is úgyszólván a tótipusztai sír kortársának tekinti (Garam 1976, 145, 66. j.). Témánknál maradva, nyilván azért, mivel Bócsán kívül más, biztos és publikált, korai avar sírleletből nem ismert eddig a kutatás a kunágotaihoz hasonló ezüstkancsót. Pedig van egy. A sajnos mindmáig közöletlen Tolna megyei szárazai lelet (előzetes jelentései: ArchÉrt 26, 1906, 80, bővebben: MNM Jelentései az 1906. évről (1907) 80) vitán felül korai avar. Ezüst lószerszám díszei: 16 db 2,5 cm átmérőjű, ólombetétes félgömbalakú, 8 db 1 cm átmérőjű ólombetétes félgömbalakú és 6 db lóhere alakú rojtos vereté (RN 63, 1906, 74-89, 90-97, 110-115) formára és szerkezetre ugyanolyan, mint a kunágotai lószerszámok. Nagygömb-csüngős ezüst fülbevalókat (RN 63, 1906, 72-73), préselt ezüst szíjvégekkel díszített övet (RN 63, 1906, 64-71) viselt, bronz bújtatóval (RN 63, 1906, 139), - nagyszíjvége és övcsatja sajnos nem került múzeumba. Fegyvere hosszú kard volt, amelyből 85 cm-nyi töredék jutott múzeumba, ezüst tokborítás nyomaival, P-alakú ezüst(?)-bronz(?) függesztő fülekkel (RN 63, 55 és 116), megvolt a kardfüggesztő szíj két bronzcsatja is (RN 63,1906, 135-136). Préselt bronzpitykékkel díszített tegezövén (RN 63, 1906, 124) hordta a bronz csattal (RN 63, 1906, 137) felerősített tegezt, amelyből 8-10 nyílcsúcs volt a múzeumban (RN 63,1906,60, 61-62). Lószerszámához tartozott még egy faragott agancs zablapálca (RN 63, 1906. 123) és a kengyeltöredékek (RN 63, 1906, 53-54). E minden ízében korai avar lovassírból származik egy 4,7 cmes átmérőjű vékony kerek bronzkorong (RN 63, 1906, 135). Fényképét közli azon a kevéssé jól sikerült fotótáblán Fettich, amelyen a szárazdi lovassír 17 válogatott tárgyát bemutatta (Fettich 1924, 7, X. t. 12), magáról a lemezről azonban nem írt. A szárazdi lemez ugyanolyan, mint a bócsai, ozorai s most talán már mondhatjuk: a kunágotai. Még széle is csorba egy kicsit, körben a peremén pedig csak úgy virít a hajdani felforrasztás nyoma. Nem kétséges hát, hogy már a korai avarok körében el voltak terjedve a közép- és belsőázsiai eredetű, az élők és halottak lakomáin egyaránt fontos szerepet betöltő fémkorsók. Szárazdról sajnos csak egy levált fenékkorong került múzeumba, de bizonyítéknak - ha Kunágota nem volna elegendő(!?) - bőségesen megfelel. 12 Ebből 14 darabot szép, természetes nagyságú fényképtáblán együtt közölt Sós 1957, 322. Táblájára egyedül a 15. darab, az ugyanilyan stílusú, anyagú, technikájú és díszítésű késtok veret nem került rá, amelyet viszont a kunágotai lelet fontos darabjaként Hampel 2. tábláján 8. számon az övveretekkel együtt közölt. Ez a veret Fettich 1924, VIII. t. 15.-számon rejtélyes módon az ismeretlen eredetű csontnyélre került, a nem kunágotai késtokveret korábbi „helyére" (?). A késtokveret 100% biztonsággal kunágotai. 13 A környei 138. sír más jellegű csont nyeléhez, Lászlóra való hivatkozás nélkül, közvetlenül Hampel nyomán említik Salamon-Erdélyi 1971, 57, 231. j. kevéssé meggyőző párhuzamként a „kunágotai csont késmarkolatot." 14 A megjelenések sorrendjében nézve a kiadványokat, felmerülhet az a téves nézet, hogy a kunágotai kardot - legalábbis elméletben vagy képzeletben - először Csallány Dezső rekonstruálta volna a csengelei kard közlése (Csallány 1939, 131, 140,

1.1. 1-2) alkalmával, amikor is többízben tárgyalja Kunágota, Bocsa, Kecel és Csengéié kardjainak közeli rokonságát (uo. 140-141, - az egyes kardokra adott keltezések légbőlkapottak). Csakhogy jegyzetben bevallja, hogy „László Gyula szíves szóbeli közlése alapján" tud a bócsai kard segítségével akkorra már rekonstruált kunágotai kardról (uo. 154, 28. j.), a prioritást egyébként is eldönti László Gyula egy évvel korábbi bejelentése: „a (kunágotai) kard rekonstrukcióját a bócsai avar fejedelmi sírleletről készülő tanulmányomban fogom közölni" (László 1938, 55). - A kunágotai kard helyreállítása koránt sem volt gyors és egyszerű munka. Hét hónappal a bócsai lelet múzeumba kerülése után László még csak a kard szíj tartó füleiről beszél - ezek rendeltetését már régen felismerte a kutatás - a többi veretet még nem vizsgálta (László Gyula, Nomád művészet. Magyar Művészet XI/12, 1935. 362). 15 László Gyula a kard helyreállításakor hátralevő feladatként még a kunágotai „tegezkészlet helyreállítását" ígérte (László 1950, 32). Nyilván a sima aranylemezekkel együtt tartott, soha nem közölt 5 db hosszabb és 5 db rövidebb, hosszanti kannelúrákkal díszített aranypánt töredéket vélte „tegezkeretnek" (ezek a leltárnaplóban szintén a 9. tételen, az „apró arany lemez és töredékek" között szerepelnek) -, a bócsai tegezszáj keretek formája és díszítése nyomán, joggal. Magam, több nehézség miatt, mégsem gondolnám őket tegezvereteknek: 1. Túl kevés van belőlük, a pánttöredékek összesen mintegy 50 cm-nyi hosszúságot tesznek ki, ami csak harmada a bócsai tegezkeretezésnek (nem is számítva a bócsai belső V-alakú díszeket). 2. A kunágotai bordázott pántok vékonyabbak, gyengébbek, mint a bóesai tegezveretek, összesen csak két biztos és egy bizonytalan szögecsnyom látható rajtuk, tehát másként, másféle tárgyra voltak felerősítve. 3. A kunágotai pántok jelenlegi ívelődése egy tegeznél sokkal kisebb méretű tárgyra utal. A felsorolt nehézségekre és ellentmondásokra nyilván László Gyula is felfigyelt, nem véletlen, hogy a tegezrekonstrukciót végül is nem készítette el. 16 A kunágotai lelőkörülmények ismeretében a helyszínen aligha volt mód és lehetőség arra, hogy a találó egy aranynyakláncról sorba lehúzgálja a csüngőket, ha viszont mindezt titokban végezte volna, akkor az egész nyakláncot eltulajdonítja s nem keveri magát gyanúba a nyaklánc nélküli aranyba foglalt kristálycsüngő s a többi csüngődíszek beszolgáltatásával. Mindezt kizárja az arany nyaklánc létezésének lehetőségét. - Az V-VII. századi közép-ázsiai falfestményeken :2?