Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

helyett a II. (10.) sír aranylapocskája. A leltárban az utóbbi helyesen a II. (10.) sírhoz van beragasztva s nem az I. (7.) vagy IV. (12.) sír mellé -. A hibát ugyanis még tetézték is. A nagyobb baj ugyanis az volt, hogy a 21. ábrát a IV. (12.) női sír szövegébe tördelték. Hekler ugyan egy szóval sem említi a 21. ábra leleteit a IV. (12.) sír leírásában (láttuk: a naplóban sem), ám egy jótékony kéz mégis odabiggyesztette a IV. (12.) sír leírása s egyben az egész dolgozat legvégére: „(21. ábra)". Vak is látja, hogy helyet csináltak egy szöveg és utalás nélküli ábrának. Az egész nem nagy ügy. Az I (7.) sír egyik ábrája rossz helyre került, az ábrákon belül pedig összekevertek két semmitmondónak látszó kis kerek foltot. A leltár alapján - nem beszélve Hekler 1908, 1 német nyelvű jelentéséről - a tévedés egykettőre kideríthető lett volna, mivel a naplóban csak két kerek aranylapocska szerepel helyes sír együttesben, az egyik a mellé ragasztott ábra, a másik a méret és leírás segítségével könnyen azonosítható. Fettich azonban nem ezt tette, hanem támadott, az I. (7.) sír „revíziója" merő vádaskodás. így kezdi: „A térrajz, a 7. sír aranydíszítéses szablyájának, a 7. sírhoz tartozó éremutánzatnak... a képe hiányzik" (Marosi-Fettich 1936, 10). Az utóbbi - láttuk - nem hiányzik. Alább rátromfol: „az arany érem (sic!) fekvését nem tudjuk; az AÉ 1909. a sírban való előfordulását még csak nem is említi" (uo. 13). Ez sajnos igaz. A bírálók eddig szokták olvasni és idézni Fettichet, holott a szöveg folytatódik: „Idetartozása azonban kétségtelen: egyrészt mindig a sírleletek közt volt a múzeumban, másrészt az ásatások után közvetlenül készült gondos múzeumi napló is a 7. sír leletei közt említi" (uo.) - az idekapcsolódó 9. jegyzet­ben szóról szóra idézi a naplóból a fentebb már bemuta­tott leírást. - Ennek alapján nem volt valami nehéz Fet­tichnek sem a pénzutánzatot az I. (7.) sír együttesében (15. t.) közölni. Még sokkal könnyebb lett volna, ha Hekler 1908. évi fentebb szószerint idézett, német jelentését is figyelembe veszi! Annál jobban belezavarodott a másik éremutánzat hovatartozásába. Ezt írja: „Az AÉ 1909, 105. o. 21. ábra 3 alatti kerek lemezről sem a jelentés, sem a múzeumi leltár nem szól. Talán olyan arany lap akar ez lenni, mint a IV. t. 6 alatti. A leletek között sem találtam, lehetséges, hogy a rajz tévedésen alapult" (uo. 17). ­Ahány állítás, annyi tévedés: a kis kerek lemezt - láttuk - Hekler magyar nyelvű sírleírása ezúttal említi is - közli is, ugyanaz a rajz a naplóban jó helyen van beragasztva, maga a lapocska nem „olyan", mint a IV. t. 6 alatti, hanem azonos vele, tehát a leletek közt megtalálható volt. Bizonyság rá, hogy Fettich a II. (10.) sír leletei közt, jó helyen közölte (uo. 14). Ez alkalommal azt is megírta, hogy „Az arany fülbevaló és a pénzt utánzó aranylapocs­ka az emberi koponya mellett feküdt" - csak éppen elfelejtette Hekler szövegét idézőjelbe tenni vagy legalább azt megemlíteni, hogy ezt az adatot Heklernek az Ar­chaeologiai Értesítőben megjelent dolgozatából meríti (16. t). Ezzel megtörtént a baj, hiszen Fettich az érem­utánzatokról sikeresen „bebizonyította", hogy Hekler nem említette őket. A jelentés technikai zavarát nem oszlatta el a napló segítségével, hanem tovább növelte, így lett két aranylemezből a „kritikai kiadásban" három. László Gyula sírleírásaiba már Fettich tévedése nyomán kerül az I. (7.) II. (10.) és IV. (12.) sírba egy-egy kerek aranylemez, ám ekkor már csak a római pénzre vert I. (7.) aranylemezről ismerte el, hogy pénzutánzat (László, 1955, 271-272). Korábban enyhébben ítélte meg őket. 12 évvel ezelőtt magam sem ellenőriztem a naplót és én is belekeveredtem az I. (7.) II. (10.) és IV. (12.) sírok obulu­saiba (Bóna 1970, 250 és 10. j.). Kétségtelen óvatosság, hogy egy évvel később a sírok részletes ismertetésében már nem szólok róluk (Bóna 1971, 249/33-250/34). Mindez csak a kezdet. Az újabb kritikai irodalom egyik kedvenc érve ugyanis az lesz, hogy Hekler nem szólt éremről vagy pénzutánzatokról. Valóban nem szól­hatott, mivel érmet nem talált, a pénzutánzatokat pedig negyedszázaddal később László Gyula ismerte fel: „A dunapentelei arany éremutánzatok egészen primitív készítmények. Az egyiknek mindkét oldala teljesen sima, a másik úgy készült, hogy későcsászárkori éremre kala­pálták rá". László megállapítását első ízben éppen Fet­tich közli Dunapentele-könyvében (Marosi-Fettich 1936, 53), maga is az általa idézett mondatból meríti azt, hogy az 1908. évi sírokból éremutánzatok kerültek elő s éppen segítségükkel - valamint tótipusztai összefüggések segítségével - keltezi helyesen a dunapentelei sírokat „a VII. század utolsó évtizedeire!" Az érerhutánzatok újabb kormeghatározására Csal­lany Dezső vállalkozott: „Dunapentele-Öreghegy, Bi­zánci aranypénz utánzata az avar temető 7. sírjából (650-680 körül)", - ugyanott a II. (10.) sír éremutánzatá­ról sem a szövegben, sem a táblázatban nem esik szó (Csallany 1952, 236, 245). A bizánci meghatározás szarvashiba (sajnos egyízben magam is elhittem ezt Csal­lánynak, Bóna 1971, 253/37). László Gyula nagyon jól megfigyelte a IV. századi római előképet: „Az egyik olda­lon profilban álló fej, a másikon ülő alak profilban szere­pel. Mindkettő természetesen negatív" (Marosi-Fettich 1936, 53), - ehhez kiegészítésül még a körirat helyenként látható nyomait tehetjük hozzá. Észrevehettük, hogy Csallany már 1952-ben „az avar temető 7. sírjáról" beszélt, e tévedésre a koronát majd avar leletkataszterében teszi fel. Alföldi András, Fettich Nándor és László Gyula soha nem vonták két­ségbe Hekler pontos helyszíni adatát, ti., hogy Rákits Dániel földjén csupán négy koraközépkori sír került elő, kissé átlós sorban egymás mellett. Alföldi hangsúlyozta, hogy a „Leitfunde der 3. Gruppé Hampels in einzelnen Grábern" (Szentendre, Pusztatóti, Kunágota az Alföldi­féle időrendi sorrendben), „oder in kleinen Grábergrup­pen" kerültek elő. Az utóbbival kapcsolatban, mint mo­dellre Hekler Dunapentele-közleményére hivatkozik (Al­földi 1926, 14,4. j.). Sírjaink Hekler nyomán szerepelnek Fettich kritikai munkájában úgy, mint a „négy dunapen­telei vezérsír" (Marosi-Fettich 1936, 10 és 50), Lászlónál pedig „négy dunapentelei fejedelmi sírként" (László 1955, 270). Csallany, aki nyilván nem tanulmányozta Hekler közleményeit, de figyelmesen biztosan nem, és aki nem járt a helyszínen sem, belezavarodott a pentelei adatokba és temetővé duzzasztotta a négy sír lelőhelyét. Hibáztatható emiatt Hekler végleges számozása is, lát­tuk: az avar sírok az 1908. évi egyik nyári római temető­ásatás folyamatos sírszámait kapták, - ezért kezdődnek 123

Next

/
Thumbnails
Contents