Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

NÉGY LELET A HAMPELI KORSZAKBÓL „MADARAS" A hampeli korszak jellemző története, egy „eltűnt" avar fejedelmi lelet viszontagságairól. 1883 decemberében a Pénzügy Minisztérium megbízásából az Állami Főfémjelző Hivatal átküldött a Magyar Nemzeti Múzeumnak egy aranyleletet, amelyet csak hónapokkal később, 1884. március 30-án vettek leltárba 19, 1884, 1-19 számon. Még soha nem fordult elő, hogy egy 46 arany és további 13 aranyozott tárgyat tartalmazó lelet olyan kevés figyelmet kapott volna, mint ez. Pedig lett volna rá miért felfigyelni, a mai napig az egyetlen korai avar lelet, amelyben a lóhere levél alakú rojtosvégű és a sima félgömb alakú lószerszámdíszek színaranyból vannak (11. t. 8-9). Hampel 1894-ben és 1905-ben fél oldalt és egyetlen táblát szentelt a leletnek: „A MNM a magyar királyi fémbecsülő hivataltól szerezte; 1-11. aranyból" - Ezután következik a táblán (Hampel 1894, 145. t. 1905, III. 272. t.) ábrázolt 11 tárgy rövid leírása, s csupán a 11. tétel szövegébe bújtatva említi, hogy a lelethez még 9 aranyozott bronz szíj vég, 10 apróbb bronzlemez (valójában aranylemez) és két bronzcsat töredék (valójában egyetlen bronzcsat két darabjáról van szó) tartozik (Hampel 1894, 143, 1905, II. 362) (11. t. 1-7, 9, 11-12). Pulszky figyelmét is csak egy 6 soros ismertetés erejéig keltette fel a madarasi lelet, egy megjegyzést is belecsempészett, azt írja, hogy az aranyozott „bronzlemezek", ti. a szíjvégek (11. t. 13-16), régiségárus útján jutottak volna a múzeumba (Pulszky 1897, 92). Utánajárva ennek a lelet publikációiban soha meg nem ismételt híradásnak, kiderült, hogy részben - sajnos - igaz. Mi több, az „alaplelet" benaplózását valószínűleg azért halogatták, mivel Lemberger Mór miskolci ékszerésztől - akivel a múzeum azokban az években szoros kapcsolatban állott - olyan értesítést kaptak, hogy a madarasi leletből hozzá is jutottak darabok. Ezeket - 3 db szalagfonat díszes aranyozott szíjvéget - hozta fel Lemberger március végén, amikor is egyidejűleg, de külön naplótételen (RN 20, 1884, 1-3) vették leltárba a kiegészítő leleteket. De csak az addigi leleteket, mivel azév október 28-án Lemberger a lelethez tartozó további 2 db szíjvéget adott el a múzeumnak (RN 99, 1884, 1). Összetartozásuk vitathatatlan, hiszen a legalább 10-12 db aranyozott bronz szíjvég több, mint fele a Főfémjelzőtől megküldött „alapleletben" szerepelt (RN 19, 1884, 14-19). Annyi azonban kiderül a fentiekből is, meg magából a leletből is, hogy a hatóságoknak csak az aranyak egy részére sikerült idejében rátenni a kezüket. Számos lelet, köztük a kard markolatdíszei, egyik tartófüle stb. szétszóródott, elkallódott. A bizonytalan lelőkörülmények indokolják, ha nem is mentik, Hampel visszafogott publikációját. Az elmaradt publikációt később sem pótolták, a madarasi leletet Fettich Nándor és László Gyula sem írták le, noha a leletek fényképeit mindketten közzétették. Az történt ugyanis, hogy a felfelé kanyargó hivatalos vonaltól elfelejtették megtudakolni, melyik Madarasról van szó, a Kunról-e vagy a Bács-ról.

36a Mekkora volt a zavar, mi sem mutatja jobban, mint az a különlegesség, hogy Hampel könyveiben a szövegben Jász-NagykunSzolnok-megye, tábláin viszont Pest-megye szerepel (Hampel 1894, 143, 145. L, Hampel 1905, II. 362, III. 272. t.). Pulszky, amikor a leletet először említi, mintha Kun-Madaras felé hajlana, leletünkről ugyanis Mezőberény és Kunágota között szól (Pulszky, 1891/1,157-158). Nagy Géza Pest megye mellett tört lándzsát (Nagy 1897, 83), ám a megye kitűnő régészeti monográfusa, Márton Lajos (Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye őskora, Kny a MVéV kötetéből, Bp é. n. [1911] hallgat a leletről, pedig ő mindent jól ismert. A másik oldalról, Horváth Tibor kevéssé ismert megyei régészeti összefoglalásában (JászNagykun-Szolnok Vármegye őstörténete a régészet megvilágításában, Pécs 1935) szintén nem szerepel Madaras. Fettich Nándor valamennyi munkájában Pest, illetve Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye szerepel leletünk lelőhelyeként, nyilván az ő adata nyomán így került rá a főbb avar és „bolgár" sírleletek elterjedését ábrázoló térképekre (Mavrodinov 1936, 240 és Mavrodinov 1943, 123. kép). László Gyula nem írt megyét, de 1955-ben Madarasként már csak a Bács-Kiskun megyében fekvő községet lehetett említeni. Határozottan Bács-Kiskun megye, sőt bácsalmási járás, a lelőhely Csallány Dezső leletkataszterében (Csallány 1956, 153, 568. szám) aki kezdettől fogva a régi Pest-megyét tartotta helyesnek (Csallány 1933, 28), így szerepel Kovrig Ilona korai avar leletelemző térképein is (ArchÉrt 82, 1955, 35, - A. csoport 20. szám - 2. kép. ua., ActaArch Hung 6, 1955, 170, Abb. 2). Elmondható hát, hogy a kezdeti, bizonytalankodó, Kun-Madaras után századunkban a Bács-Madaras maradt az abszolút győztes. Olyannyira, hogy J. Kovacevic (aki a lelőhely tekintetében nyilván a magyar kutatást követte) históriai-topográfiai térképén, mint az avarok legkorábbi Duna-Tisza közi fejedelmi székhelyét tünteti fel s említi a vele egykorúnak tartott és ábrázolt Tiszán-túli Kunágota mellett (Kovacevic 1977, 43, 19. térkép). A lelet jelentőségét először Fettich Nándor ismerte fel 1924 decemberében tartott előadásában, s ennek nyomán az Aréthuse-ben teljes táblát szentelt neki. 24 tárgy fényképét közli, de akkoriban ő sem ellenőrizte a leltárnaplókat, így került táblájára egy idegen préselt bronz szíjvég (Fettich 1924, VII. t. 19) - nyilván egy kiállítási szomszéd. Ugyanezt a fotótáblát újrarendezve közli az Avarkori műiparról írott könyvében (Fettich 1926, III. t., - ezt átveszi Mavrodinov 1936,210. képe is), amelyben leletünk fogazásos II. stílusú egyik kardpántjáról szép nagyított felvételt is hoz (Fettich 1926, II. t. 16). Fettich szövege nem egészen világos: „E fontos lelet teljes inventáriumát a III. tábla tünteti fel", - mivel, mint írja: „Hampel táblája hiányos". Ez- Hampel közlését illetően - felettébb szolid bírálat, teljességéről azonban Fettichnél sem lehet szó, táblája a tényleges leleteknek még felét sem ábrázolja. Az inventárnak tehát ekkor sem nézett utána. A leleteket röviden értékeli (Fettich 1926, 30-31.). Itt tűnik fel először a későbbi munkáinak szinte tengelyévé váló kettősség: a „keleti avar hozomány" és a „nyugati 115