Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

tapasztalta, hogy ott csak a hosszúfülű kengyelpár van benaplózva. Az itt tárgyalt második szentendrei lelet nyilván elkerülte figyelmét, ezért kengyelünket (az 1871. évi szentendrei lelet szemszögéből nézve helyesen és joggal) újraleltározta a Népvándorláskori Gyűjtemény 61, 159, 2. tételén, ahol ma is megtalálható. Hurkosfülű kengyelünk szentendrei származása a reális magyarázat arra, hogyan s miért keveredett lassanlassan az 1871. évi lelethez. Először még külön tartották (lásd az 1884. évi Ötvösmű-kiállítás katalógusát), majd határozottan az alaplelethez csapták. 1894-ben Hampel publikációjával a helyzet véglegessé vált s azóta sok-sok fejtörést okozott. Ma már alig okozna, - hála az avar kutatások örvendetes előrehaladásának. A korábban szokásosaknál kisebb méretű, háromszögletesedő alakú hurkosfülű kengyelek először középavar szablyás lovassírokban tűnnek fel (Kiskassa, Székesfehérvár-Őrhalom, Iváncsa stb.) s nehezen téveszthetők össze a korai avarok „alma-profilú", nagyobb méretű hurkosfülű kengyeleivel. A legtöbb bajt mégis a legfontosabb leletek, az érmek okozták (Leltár I. 1-2). Az Éremtár, a már említett múlt századi gyakorlatnak megfelelően, ezúttal is zavart okozott, a bizánci gyűjteményben a 840. és 886. számon az eredeti régiségtári naplószám feltüntetésével találhatók az „igazi" szentendrei érmek. Mindkettő durva hiba: triens helyett „barbár utánzatnak" vélt 4,40 g-os valódi I. Iustinus solidus, amely nyilván valamelyik gepida leletből származik, hiszen függesztés céljára át van fúrva, Fokas solidusának pedig más típusa. Alapos zavart okoznának, ha valaki azt hinné, hogy ezek az eredeti

22 szentendrei leletek! Mint elöljáróban említettem, Rómer még a helyszínen lerajzolta Fokas érmének mindkét lapját a feliratokkal együtt. Mind az éremkép, mindpedig a felirat azonos az 1894-ben publikált éremmel. Különösen perdöntő jelentőségű a Rev. felirat A V S MI végződése, mivel ilyen jelzésű Fokas-solidus soha nem volt s ma sincs az Éremtárban! Az eredeti aranyak mindig együttmaradtak a leletekkel, ma is együtt vannak. Huszár Lajos a Népvándorláskori Gyűjteményből közölte őket (Huszár 1955, 96, 423-424 számok). Sohasem volt vitatott Fokas érme. A legújabb kutatásokból tudjuk, hogy 607-610 között vert teljes súlyú (4,45 g), kitűnő solidus (DOC II/l. lOj 6 típus), kopás, használat legcsekélyebb nyoma nélkül. Meg merem kockáztatni, hogy a fenti négy év valamelyikében jutott avar kézbe s kevéssel utána obolusként a szentendrei 3. sírba (7. t. 3-3a). Annál több baj volt a másik éremmel. Nem volt elég a Pulszkytól kezdve öröklődő rossz meghatározás, Hampel még pénztípusát is eltévesztette „felsolidusnak" írja (Hampel 1894, 56, 1905. II. 344). Általánosságban véve „I. Iustinus"-érméhez kétféleképpen viszonyult a kutatás. Vagy habozás és kétely minden jele nélkül átvette és idézte (pl. Jankó J., ArchErt 44, 1930, 139 és Poll 1934, 56, 59, sőt datált vele, pl. Sós 1957, 320), avagy a keltezésnél nem vette figyelembe, még csak nem is említette (pl. Alföldi 1926, 14 és László 1942, 758), ami hallgatólagos kritikának vagy kételynek is felfogható. Korszakunkban érmünk „I. Iustinus" meghatározását Csallány Dezső lavinaszerű összeállításai szilárdították meg (Csallány 1943, 166, Csallány 1952, 239, 246, Csallány 1956, 240), holott numizmatikai összeállításokban nem szabadna tévedni. Manapság az összeállítások nyomán egyenesen divattá vált a Fokas-solidus ragyogó datáló ereje ellen kijátszani „I. Iustinust". Bakay Kornél a kérdésnek szentelt fölényes kritikájában így írt: „Vegyük példaként a szentendrei sírt (sic!), ahol egy Justinus (sic!) és egy Phokas érem került elő. Ha a Justinus érmet egy évszázadig megőrizték, miért szabad feltennünk, hogy a Phokas érem a VII. század elején földbe került" (Bakay 1973, 85). Z. Cilinská kissé különös „tárgyilagosságát" jellemzi ez a mondat: „Die áltesten Münzen aus den slawischawarischen Gráberfelder stammen aus der Regierungszeit Kaiser Justin I. (518-527)" (Cilinská 1972, 73, Uő, 1973, 23), - rövid történelmi töprengés után rá kellene jönnie, hogy lehetetlenséget állít. Kitűnően jöttek afilius ante patrem Környe-elmélethez az „Ohrringe.. .datiert mit Münzen von Justin I. und Phokas - aus Szentendre" (Salamon-Erdélyi 1971, 38), vagyis Környén is - Szentendrén is „egyidőben" kezdtek volna temetkezni az avarok előtti avarok. Mindezek Pulszky, Nagy Géza, Hampel és Csallány tévedésére alapozott fantáziaszülemények. Szentendrén minden kétséget kizáróan II. Iustinus (565-578) alig kopott tremissise került elő (1,50 g), vagyis az avarokkal egyidőben uralkodó császár pénze (DOC I. 13 típus) (5. t. 7-7a). A két Iustinus triensei hasonlítanak egymásra, a múlt században még nem voltak biztosan szétválaszthatok. Mindez numizmatikailag menti múltszázadi elődeink tévedését. A modern numizmatika mulasztását azonban nem menti. Huszár Lajos az 50-es években nem vizsgálta meg érmünket, kétely nélkül átvette-átidézte Hampel 60 évvel korábbi téves meghatározását (Huszár 1955,96, Nr. 423. Meghatározása: Sabatier I. 160, Nr 4 azonos Hampel 1894, 56, Hampel 1905 II. 344-el, oly annyira, hogy a császárt ő is I. Justinus Thrax-nak nevezi és hozzá Hampel lapszámait citálja). Ami egyenesen érthetetlen, hiszen Huszár pl. az ozorai érmet a BMC alapján újból meghatározta: Történelmileg semmi sem mentheti a tévedést. Nem tudom elképzelni, hogyan gondolhatták a múlt század történészei és régészei, hogy egy avar sírban az 518-527 között uralkodó I. Iustinus s nem az avarok kortársának, a velük hadakozó és tárgyaló II. Iustinusnak a pénzéről van szo, ' - még csak fel sem vetődött, hogy Iustinusból kettő volt! - Hogy a mai elméletkészítők miért kapaszkodnak e nyilvánvalóan téves adatba, az annál világosabb. .. A szentendrei 3 sír 110 éves legújabbkori története vihar egy pohár vízben. Az által keletkezett, hogy a helyszíni feljegyzéseket nem közölték, a leltári adatokat pedig nem ellenőrizték. A naplóban rögzített adatok helyett az egyre bővülő és gazdagodó „leletegyütteshez" fűztek gondolatokat. Még mai irodalmunk sem nyúlt vissza a „prehampeli" irodalomhoz, sőt Szentendre esetében helyenként még Hampelhez sem. Arra a különös álláspontra helyezkedett, hogy a „teljes" leletegyüttest az a kép ábrázolja, amelyen a legtöbb tárgy látható.

23 A két érem (hogy II. Iustinus triense az 1. vagy 2. 103