Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)
Szabó J. Győző: A Mátra-vidéki avar kori temetők állatcsontleleteinek néhány tanulsága
Szabó János Győző: A MÁTRA-VIDÉKI AVARKORI TEMETŐK ÁLLATCSONT LELETEINEK NÉHÁNY TANULSÁGA Heves megye az egykori avarok országa északkeleti peremének része. Ennek a perifériális területnek mostohán nyilvántartott avarkori emlékanyagáról lesz szó, a sírokban eltemetett háziállatok darabjairól, 1 itt természetesen csak régészeti vonatkozásokban. Közelebbről a Mátra DNY-i lábánál elterülő két szomszédos falu, Gyöngyöspata és Nagyréde avarkori temetőinek állatcsont anyagát ismertetem. Gyöngyöspata-Előmály avarkori temetője csaknem egészében megmenthető volt, 195 sírt tárhattunk fel. 2 NagyrédeRagyogópart temetőjének csak a DK-i részét ismerhettük eddig meg, mintegy 30 sírt. 3 E temetők zoológiai anyagának a meghatározásait Bökönyi Sándor baráti, áldozatos munkájának köszönhetem. 4 A szóbanforgó sírszám összességében is elenyészően kevés a Közép-Dunamedence eddig feltárt és közzétett avarkori sírjainak számához képest. Hogy az állatcsont anyagukkal most mégis külön foglalkozom, az nem valamilyen különleges leletnek tudható be, hanem az avarkori kutatás sajátos hiány-jelenségének. Hiszen a gyöngyöspatai temető 195 sírja közül 144-ben került napvilágra állatcsont és 131 sír anyaga egzakt módon volt meghatározható. Egy viszonylag kis temetőn belül ilyen mennyiségű informatív anyag sajnos ma még nagyon számottevő. 5 Tájékoztatómban nem törekedhetek szélesebb körű összehasonlításokra. Viszont a jobb megértés okából szükségesnek látszik, hogy összefoglalólag emlékeztessek a régészeti vonatkozású avarkori állatcsontkutatás legfőbb eredményeire és hipotéziseire. Bökönyi Sándornak egy 1963-ban megjelent tanulmányában azt az alapvető megállapítását olvashatjuk, hog\... „az avarok a Kárpát-medencébe kerülve megszűntek nomádok lenni. Erre az egyes temetőkben igen gyakori sertés- és tyúk.ftsönt mellékletek utalnak." 6 Bökönyi arra is rámutatott, hogy mindez csak közvetett bizonyítéknak tekinthető, ugyanis a „temetőkből előkerült csontanyag még a fauna kvalitatív összetételét sem tükrözi hitelesen, hanem csupán a temetkezési rítust mutatja" 7 . A szerző itt hivatkozott a vadhús csaknem teljes hiányára, holott a feltételezések szerint a vadászat nem jelentéktelen szerepet tölthetett be, amelyre a különféle nyílhegy típusok is utalnak. 8 Bökönyi később, a sopronkőhidai temető állatcsontjainak a feldolgozása kapcsán a szárnyas csontoktól az ételáldozat jelleget is elvitatta. Hiszen a temetőben 36 teljes vázat találtak. A 12 esetben előforduló nagyon hiányos váz Bökönyi feltételezése szerint a nem megfelelő begyűjtés vagy elporladás eredménye. A csirke (kakas, tyúk), azaz a Gallus D. tehát nem útravaló eledelként került a sírba, hanem babonás okból, a rossz szellemeket volt hivatva elriasztani. Ezt az elképzelést erősítheti az a körülmény is, hogy a tyúk és a kakas vázak mindig a koporsón kívül, sok esetben magasabb szinten kerültek elő. Másrészt az 5 bizonyíthatóan kakasváz férfisírban volt: a kakas az éberség és a harciasság jelképeként itt mágikus funkciót tölthetett be. 9 A szárnyasok hitvilági szerepe a öéprajzi megfigyelések révén tovább bővíthető: a régiek képzeletében a megholt számára kikaparták a túlvilági utat. 10 Másrészt az újabb régészeti kutatások a szárnyasokkal kapcsolatos mágia egész rendszerére vall: Verbász temetőjében Nagy Sándor igen idős férfiak sírjában kizárólag öreg kakasokat talált. 11 Bökönyi, ill. Török Gyula feltételezései a sopronkőhidai Gallus-vázakkal kapcsolatosan tehát a valóságot tükrözhetik és az állatcsontok megítélésénél új horizontot nyitottak. A szárnyasok mágikus rendeltetése természetesen nem kérdőjelezheti meg azt, hogy Sopronkőhidán is élelemtermelés céljából neveltek csirkét, azaz csak akkor kerülhetett a sírba, ha a falu lakossága maga ilyen jószágot tartott. Egy-egy állatkultusz kibontakozásának az útja szerintünk általában egyenes arányban áll az állat mindennapi életben való szerepének a növekedésével. Ez a tétel különösen evidensnek tűnik, ha a lovasnomádok lókultuszára tekintünk. Mindez azonban csak pozitív értelemben lehet igaz. A sírrítus hiány-jelenségeiből valamely vagy az összes háziállat tartásának gyenge fokára nem következtethetünk. 12 A szokás erősödése vagy elhalványulása pedig etnikai, társadalmi változások függvénye. Szakkörökben köztudott, hogy az avarkor három évszázadában a sírok állatcsont mellékleteinek a gyakorisága szempontjából sajátos hullámzás figyelhető meg. A korai avar korszakban ritka az állatcsont, ill. a halotti tor maradványának a sírba helyezése. Pedig kétségen kívül a korai avar társadalom nagyállattartó, pásztor társadalom volt. A VII. század második felében ugrásszerűen megnőtt az állatcsontos sírok száma, majd a késői avar korban, a VIII. sz. derekától újra csökkenőben, gyengülőben volt ez a szokás. Erről már Erdélyi István írt 1958-ban a jánoshidai temető leközlése kapcsán 13 . Ezt állapíthatta meg Andreas Lippert 1969-ben a zwölfaxingi sírmező publikációjában 14 és legújabban H. Garam Éva is a kiskörei temető monográfiájában 15 . A képhez jól illik, hogy a IX. századi Keszthely-fenékpusztai temetőben az állatcsontos sírok aránya 10% körüli 16 , s ugyanennyi a sopronkőhidai temetőben is, ha az állatmaszkoktól (koponya részektől), mivel hús-eledelt nem jelenthetnek, eltekintünk. 17 Szarvas-Kettőshalmon még alacsonyabb volt az arány 18 , bár itt lokális sajátosság is érvényesülhetett. Hiszen a Szarvashoz közeli Szentes-Kaján temetőjében sem érte el a 10%-ot az állatcsontos sírok aránya 19 , holott e temetőnek csak kis része keltezhető a IX. századra. Hogy itt tájanként, társadalmi csoportonként jelentős különbségekkel számolhatunk, az általánosan megfogalmazható tendencia mellett, azt az alattyáni temető is bizonyítja, amelynek éppen késői részében mutatható ki, Kovrig Ilona megállapítása szerint, az állatrészek sírbahelyezési szokásának a felerősödése. 20 Jelentős arányban fordultak elő ilyen sírok PilismaróiBasaharcon, pedig az egész temető a késő-avarkorba tartozik és szerintünk valószínűleg a IX. században még használták. 21 Ma még nem tudjuk, hogy e szokás elhalványulásának inkább külső okaira gondoljunk-e (pl. egyházi hatások, szomszédnépek befolyása) vagy ez a társadalom-gazdasági változások eredménye, s az is bizonytalan, hogy a helyenkint eltérő kép mögött etnikai háttér sejthető-e. A régészet oldaláról közelítve az etnikai ítéletekben nem lehetünk eléggé óvatosak. Mindazonáltal a koraavarság és a közép-avarkor sírjai között az állatcsontok tekintetében annyira kiáltó a különbség, hogy pusztán ez is elegendő érv azoknak, akik új népcsoportok jelentkezésével számolnak. Az avarkori állatcsont anyagnak nemcsak időrendi vizsgálata vet fel etnikai kérdéseket, hanem a földrajzi, területi szempontú elemzés is. M. Beranova közel másfél évtizede írt tanulmányának alig volt visszhangja hazánk kutatói körében, pedig 65
