Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Füvessy Anikó: A tiszafüredi fazekasság a XIX. század végéig

A fazekasok számának növekedése a 70-es évek elejétől figyelhető meg, a századfordulóig 18-23 fazekas dolgozik egyidejűleg a faluban. A fazekastermékek iránti ugrásszerű kereslet tehát a 60-as években jelentkezik, melyet a fazekasok számának növekedése csak késve (a 70-es évektől) követhetett. így Tiszafüreden éppen arra az időszakra lett irreálisan magas a fazekasok létszáma - a XIX. század végére, a XX. század elejére -, amikor a cserépedények iránti kereslet már országosan csökkent. A múlt század utolsó negyedére a hagyományos tiszafüredi fazekasdinasztiák is felbomlottak. Ez azonban még ekkoriban nem a fazekasok számának csökkenésében nyilvánult meg. A cserépedény-készítés népszerű foglalkozás, biztos anyagi helyzetű kovácsok, de főleg csizmadiák adják fiaikat fazekasinasnak. A felbomlást éppen az a folyamat tükrözi, hogy a mesterségben az utánpótlást zömében nem a hagyományos fazekascsaládok nyújtják, hanem a kellő gyökérrel, hagyományhoz való kötődéssel nem rendelkezők. A XIX. század utolsó évtizedében mindössze hat olyan fazekas dolgozott Tiszafüreden, aki hagyományos fazekascsaládból származott. Király Gábor, Ballá György, Vig József, Mezei György, Tóth Imre, Márki István, Kiss József, Dózsa András, Bari János, de még a tehetséges Simon István is mind-mind olyan új fazekasok, akiknek családja esetleg csak házasodás révén került a hagyományos fazekasdinasztiákkal kapcsolatba. Mire ezek a fazekasok mesterségükben beértek, már más megélhetési lehetőség után kellett nézniük a cserépedény-kereslet csökkenése miatt. Ebben az időszakban nemcsak a hagyományos fazekasdinasztiák bomlottak fel, hanem - részben ezzel összefüggésben, részben pedig az új színezés és díszítéstechnika következtében JEGYZETEK: 1 Morvay J., 1955. 34.; Kresz M., 1961. 159. 2 Viski Károly: Tiszafüredi cserépedények. Néprajzi Emlékek 2. Bp., 1932. A magyar népi kerámiaközpontok közül elsőként Tiszafüredet mutatták be. A Néprajzi Múzeum gyűjteményében is innen van a legtöbb és legváltozatosabb mintájú anyag. A füredi kerámiát már a múlt század végén egy sorozat tányér képviselte, a 20-as évektől pedig Györffy István gyűjtése és kereskedőktől történő vásárolás útján gazdagodott a gyűjtemény. Értékes, évszámos darabjainak nagy része az 50-es évek elején magángyűjteményből került a Néprajzi Múzeumba (v. ö.: Kresz M., 1961. 156-158.) 3 Domanovszky Gy.: Népi fazekasság. Bp., 1942; Domanovszky Gy.: Mezőcsáti kerámia. Bp., 1953.; Domanovszky Gy.: Magyar népi kerámia. Bp., 1968.; Kresz M.: Fazekas, tálas, korsós. Ethn. LXXI. (1960) 297-379.; Kresz M.: Újonnan szerzett mezőcsáti cserépedények. NÉ. XLII. (1960) 161-181.; Kresz M.: Magyar népi cserépedények. NÉ. XLIII. (1961) 141-171.; Kresz M.: A Kerámiagyűjtemény.. . NÉ. XLV. (1963) 136-143.; (In.: Szolnoki L.: A Néprajzi Múzeum 1962. évi tárgygyűjtése. NÉ. XLV. (1963) 91-153.); Kresz M.: A kerámia gyűjtemény gyarapodása. NÉ. LI. (1969)78-90.; Kresz M: Emberkorsók. Adatok. .. NÉ. LIII. (1971) 5-32. 4 Morvay J.: A cserépedény a mezőkövesdiek kultúrájában. NÉ. XXXVI. (1955) 31-65. 5 Domanovszky Gy.: 1968. 30. 6 Kresz M., 1960/a. 346. 7 Domanovszky Gy., 1968. 41-42. 8 Domanovszky Gy., 1953. 33. 9 Néprajzi Múzeum, lelt. sz.: 51.31.378. 10 Domanovszky Gy., 1953. 33.; Domanovszky Gy., 1968. 41. 11 Ifjú Nagy Mihály ekkor ismert készítményei: 1845-ös és 1846-os kancsó, 1846-os tál, 1846-os butella, 1847-es miskakancsó és egy felirat nélküli, szarvasos díszítésű bokály. 12 Domanovszky Gy., 1953. 33. 13 Domanovszky Gy., 1953. 33. 14 Domanovszky Gy., 1968. 40-41. 15 Kresz M., 1969. 87-88. 16 Kresz M., 1960/a. 346. 17 Kresz M., 1963. 139-140. A bemutatott butykoskorsó leltári száma: 62.32.1. 18 Kresz M., 1969. 86. 19 Fotóit a Néprajzi Értesítő LI. (1969) kötetében, a 45., 46. és 47. ábrán láthatjuk. 20 Fotója a Néprajzi Értesítő LI. (1969) kötetében, a 47. ábrán. Lelt. sz.: 67.57.1. 21 Fotója a Néprajzi Értesítő LI. (1969) kötetében, a 48. ábrán. Lelt. sz.: 67.171.2. 22 Kresz M., 1969. 87. - a hagyományos stílus és díszítmény is felbomlott. A tiszafüredi fazekasok már nemcsak saját, hanem Gyöngyös, Pásztó és Mezőtúr stílusában is dolgoztak. Kezdetben az írókával nehezebben festhető kék szín, később a többi szín festésekor is áttértek az ecset használatára. írókával már csak az indákat, pettyeket és feliratokat rajzolták a cserépedényekre; nem tudták elődeik művészi színvonalát elérni. Az edények formája, alakjának kimunkáltsága és a zománc minősége egyaránt romlott, a díszítmény elnagyolt lett; mindezek azt eredményezték, hogy kevésbé tetszetős vagy ízléses darabokat állítottak elő. Egyre kevesebb díszedényt készítettek, és díszedény-készítésben való járatlanságuk, gyakorlatlanságuk munkáikon meg is látszottak. Az újítás, kísérletezés - rátétek és világosabb szín alkalmazása - nem tudott gyökeret ereszteni, hagyománnyá válni. A múlt század végére a cserépedény értékesítése is megváltozott. Ez a folyamat a díszedények keresletének csúcspontján vehette kezdetét, s abban nyilvánult meg, hogy a készítő és a használó közé egy újabb személy, a viszonteladó iktatódott. Míg korábban fazekasaink a vásározás, piacolás révén vevőikkel személyes kapcsolatban álltak, ízlésváltozásukat jól ismerhették, s alkalmazkodtak is hozzá, addig a felvásárlói rendszer elterjedésével ezt az eleven kapcsolatot elveszítették, szinte „személytelen" bedolgozókká váltak. Felvásárlóik révén csak áttételesen értesülhettek vásárlóik ízlésváltozásáról, s vásárlóik egy részét elveszítették. Új, polgárosuló ízlést kielégítő darabokat már nem tudtak készíteni. Az anyagban, díszítményben, formában és minőségben egyaránt alacsonyabb színvonalú munkákkal fokozatosan versenyképtelenné váltak. 23 Domanovszky Gy., 1953. 30. Fényképét a 41. képen láthatjuk, lelt. sz.: N. M. 129 517. 24 Domanovszky Gy., 1953. 30. A jelzett miskakancsót a 32. képen mutatja be. 25 Tiszafüredi református egyházi anyakönyv, Születési Anyakönyv (ezután: SZA) 11./134. 26 Halotti Anyakönyv (ezután HA) III./93. 27 SZA III./30. 28 HA ITT/106. 29 SZA 111/21. 30 HA Hl/114. 31 HA III/147. 32 HA III/138. 33 SZA 111/79. 34 HA 111/162. 35 Esketési Anyakönyv (ezután EA) 111/63. 36 Hermán Ottó Múzeum, tört. dok. 58.1.1. 37 HA III/164. 38 HA III/171. 39 SZA 11/96. 40 Református egyházi anyakönyv II/7. 1. „Ugyan zöld cserép Bütykös cir. 9 ittzés, melyet Csatári János Füredi lakos Istenes buzgóságából A~° 1769 ajándékozott." A leltár felvételekor, 1804-ben már nincs meg, mert a bejegyzés így folytatódik: ,,Ezek helyett más 2 nagyobb zöld bütykösök vannak". 41 HA III/171. 42 HA III/124. 1. és III/145. 43 Pál Sára, néhai Pál István cserepes lánya 1861. november 13-án Dobár Mihállyal köt házasságot. 44 Kós János 1854-ben Kalmár József lányának, Zsófiának, 1860-ban Vásári Bálint fiának, Gábornak keresztapja. 45 Kresz M., 1969. 87. A bütykös leltári száma: 68.33.1. 46 Egyetlen készítményén nevezte csak magát tálasmesternek, melyen 1901. július 1-én írtak be a tiszafüredi múzeum vegyes tárgyainak sorába: „Egy nagy díszes kétfülű agyagbödön fedővel, domborúcifrázásokkal... A bödön felirata következő : Emlékül Készült a múzeum részére. Katona Miklós tálasmester saját gyártmánya. Tiszafüreden. 1901. május 18-án készült.'''' Már nem található a múzeum gyűjteményében. (Kiss Pál Múzeum: tört. dok. 71.83.3.) 47 Damjanich Múzeum, lelt. sz.: 61.276.1. 48 SZA 111/74. 49 SZA H/44. 50 EA III, 10. 166