Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Wirth István: A Jászkunság eladásának és visszaváltásának egyetemes történeti háttere

WIRTH ISTVÁN: A JÁSZKUNSÁG ELADÁSÁNAK ÉS VISSZAVÁLTÁSÁNAK EGYETEMES TÖRTÉNETI HÁTTERE Egy, viszonylag kisebb területi egység törtéhetének feldolgozásánál elengedhetetlen fontosságú, hogy vizsgálódásainkat kiterjesszük az egész, „körülvevő" struktúra változásaira. Meg kell ismernünk a kisebb területi egységek különös funkcióit, e funkciók jelentőségét hazánk és Európa történetében. A Jászkunság történetével foglalkozó kutatások általában elhanyagolják azt, hogy e terület nagyobb korszak-fordulóit szorosabb egységben mutassák be az egyetemes történeti folyamatokkal. Röviden vázolom, milyen szerepet töltött be, és mekkora jelentőséggel ez a terület a XVIII. század első felében, másrészt melyek voltak azok a főbb politika- és diplomácia-történeti események, melyek áttételesen bár, de mégis meghatározóak voltak fejlődésére. A XVIII. század első éveiben került sor a Jászkunság „elzálogosítására" (ma már tudjuk, hogy az elzálogosítás terminus helytelen, ténylegesen eladás történt)

1 A török uralom alól épphogy felszabadult Magyarország a Habsburg birodalom részét alkotta, hiszen még az 1687. évi országgyűlésen a magyar nemesség lemondott a szabad királyválasztás jogáról. Magyarország gyakorlatilag egy - Európa jelentős részére kiterjedő - birodalom perifériális részét képezte, jelentős nagyságú, de ritkán lakott területével, s elmaradott gazdasági életével. A bécsi udvar a török, majd a spanyol örökösödési háború időszakában csak hadszíntérként és jövedelmi forrásként kezelte. A török kiűzése után az udvar hozzálátott új jövedelemforrásai kiaknázásához. A birodalom vezetését az államháztartás súlyos helyzete kényszerítette a „fegyver jogán szerzett" területek (értve alatta a törököktől visszahódított területeket) gyors kiárusítására. A felmerülő jogi kérdések tisztázására külön bizottságot, „neoacquistica commissio"-t (új szerzeményi bizottságot) hoztak létre. Az állam kiadásai annyira túllépték a bevételeket, hogy ezen a legkörültekintőbb pénzügyi reform sem segíthetett. A hadi kiadások 1700 körül elérték az évi 14 millió forintot. A következő esztendőkban a Rajna mellett, Itáliában, Spanyolországban harcoló császári csapatok fenntartásának évi költsége eléri a 20, sőt egyes években a 25 milliót. Ezzel szemben a birodalom kamarai bevételei legfeljebb 7-8 millióra emelkedtek, túlnyomórészt az udvartartás költségeit fedezték, csak kb. 1 millió maradt egyéb célokra. Az évente kivetett hadi adóból csak 4-5 millió forint folyt be.2 A bécsi vezető körök még mindig kitartottak irreális célkitűzéseik mellett, melyek a német császári és a spanyol királyi korona egyesítésére irányultak. II. Károly halálával, mivel ő volt az utolsó tagja a spanyol Habsburg-ágnak, a koronára az osztrák Habsburg-család támasztott igényt. Ugyanakkor XIV. Lajos unokáját, a későbbi V. Fülöpöt szánta a megüresedett trónra. Az örökség megszerzéséért hatalmas háború vette kezdetét (1701-1714), mindkét fél mozgósította minden erejét. A Habsburg-család a német birodalmon belül Poroszországgal lépett szövetségre. III. Frigyes nyolcezer fős katonai támogatásáért 1701-ben királyi címet kapott. Ezenkívül Ausztria az európai egyensúlyra vigyázó tengeri hatalmakra, Angliára és Németalföldre számított.

? Az évekig tartó háború rengeteg pénzt emésztett fel. Az udvar, hogy hitelezőit, kiknek fizetni nem tudott, el ne veszítse, a felvett pénzösszeg fejében magyarországi birtokokat adott. így például Eszterházy Pál nádor 77 800 forintjáért Nemthit és Felső-Lendvát kapta, 1692-ben Bercsényi Miklós így szerezte meg 150000 frt-ért Ungvárt, 1711-ben Strattman Eleonóra, gróf Batthyány Ádám özvegye 80000 frt erejéig kapott birtokokat.

4 Ilyen és ehhez hasonló pénzügyi manipulációk közepette került sor a Jászkunság áruba bocsájtására is. Az 1699. év nyarán határozták el véglegesen az eladást. Június 26-án az udvari kamara utasította a kamarai adminisztrátort, tegyen jelentést, hogy merre fekszenek, milyen terjedelműek, és mely helységek tartoznak, mekkora népességgel a jász és a kun kerületekhez. Megbízták Pentz János Kristóf (egri kamarai prefektus) német tisztviselőt az összeírás elkészítésével. Az általa készített összeírás alapján a három kerületet összesen ötszázezer forintra becsülték, és ezért az összegért eladták a német lovagrendnek (ordo Teutonicis). Az eladott területeken a német lovagrend jogairól szóló okirat az I. Lipót császár és a német lovagrend között létrejött adásvételi szerződés, amelyet adománylevél alakban adtak ki 1702. március 22-én. „Adománylevél az udvari kamara értesítésére a Jászok és Kunok eladásáról a szent német lovagrendnek.

5

" Az adomány, vagyis az eladás indoklásául megemlíti a rend régi érdemeit, de maga az adománylevél szövege is utal a valós okra, kimondva, hogy „dehát nemcsak azért, (ti. az érdemekért), hanem csakugyan bizonyos ötszázezer rhénes forintnyi pénzösszegért" kapta Lipót császár kedves atyjafia és rendje az adományt. A jászkunok az őket ért sérelmek miatt már a Rákóczi szabadságharc első évében csatlakoztak a kurucokhoz. 1703. október 11-én II. Rákóczi Ferenc mozgósító levelet küldött a jászokhoz, kérte őket, hogy csatlakozzanak teljes számban a császári csapatok és a rácok elleni harchoz. A bécsi udvar, ebben a számára válságos időben, csak jelentéktelen katonai erőket állomásoztatott Magyarországon. A kuruc seregek lekötését a szerb határőrző katonaság fokozott igénybevételével oldotta meg. Az európai diplomácia a magyarországi kuruc fölkelést a spanyol örökösödési háború mellék-hadszíntereként tartotta számon. A szabadságharc bukása után a szatmári béke pontjai közé is fölvették a Hármaskerület ügyét. Az 1711. április 29-én keletkezett szöveg-tervezetben az ötödik ponthoz kerülő záradék így szól a Jászkunságról: „Amennyiben a jászok, kunok és hajdúvárosok kiváltságain sérelem esett, azokat a legközelebbi országgyűlés orvosolni fogja."

6 1714. március 7-én a Rastattban kötött békével lezárult a nagy európai háború. A Habsburg-birodalom súlypontja a Dunához tolódik, habár erről a tényről uralkodói sokáig nem vesznek tudomást. III. Károly 1715. évi 34. tc-je már rendelkezik a Hármaskerület visszaváltásának módjáról. Az eladási okmány gyakorta használta az örök időkre szóló adomány kifejezést, tizenhárom évvel később pedig ugyanezen jogügyletet már mint zálogba adást igyekszik feltüntetni. A kétféle megoldás közti különbség tükrözi a bécsi udvar és a magyar rendek közötti viszony változását. Míg az 1690-es években az udvar egyes tanácsadói még a nemesi adómentesség megtépázására is törekedtek, addig a XVIII. század második évtizedének végén már érlelődött az udvar és a magyar rendek közötti tartós érdekszövetség gondolata. Az ötszázezer forint megtérítésének módját a következőképpen rendeli: 149