Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Szabó László: A jász öntudat alakváltozásai

Ez a közigazgatási tudat szervezi maga köré ma az egyéb jász. vagy jászkun tudatformákat; a történeti- és etnikai tudatot; a halvány nyomokban élő redemptus és irredemptus réteg tudatot. 6. A JÁSZ TÖRTÉNETI ÉS KULTURÁLIS TUDAT KORA A jászkun kiváltságok elenyészése, a közigazgatási önállóság megszűnése, majd mindezek gazdasági és társadalmi következménye a tényleges beolvadás a magyar társadalomba, az Alföld kultúrájának egészébe, a múltnak adta át valamennyi addigi jász tudatformát, a jász öntudat addig létrejött alakváltozatait. A történelem folyamán eddig mindig volt valami tényleges táplálója a jász tudat egy-egy formájának; különlegesen fontossá tette egyik vagy másik változatát, amely befolyásolta a még élő egyéb alakváltozatokat is. Először adódott a történelem folyamán olyan helyzet a Kerületek megszűnése után, hogy nem jelentett tényleges előnyt a jász (jászkun) állapot, illetve ennek hangsúlyozása. A történelmi múlt, a korábbi kiváltságos állapot, illetve az önálló közigazgatás gyakorlatának hatása azonban nem enyészett el nyomtalanul. A szocialista mezőgazdaság kialakulásáig a Jászság társadalmi szerkezetében elvált környezetétől, mert nem volt nagybirtok; megmutatkozott a községek külső képében a hajdani múlt, mert még a legkisebb település is bizonyos mezővárosias jelleggel rendelkezett; településének szerkezetét az jellemezte, hogy szemben a környező nem jász településekkel, hatalmas tanyavilágot mondhatott magáénak, s gazdálkodását is a tanyás gazdaság (üzemforma) jellemezte; belső társadalmi szerkezetében nagy szerepet kapott a különélő nagycsalád, amely a kapitalista viszonyokhoz idomult, vagyonszerzést kitűnően biztosító családtípus volt; a közügyekben való jártasságuk, a korábbi önálló közigazgatásban szerzett gyakorlat miatt felülmúlta a környezetet; lakossága általában iskolázottabb volt, mint akár Dél-Heves, akár Pest-, akár Szolnok megye környező községeinek lakossága; vezető, jómódú gazdarétege számottevő polgári igényeket diktált az egész településnek (belső járda és úthálózat; saját villanytelep, artézi kutak; mozi; sajtó orgánumok; nyomdák; mindezek átlagos falusi szint fölött és előtt való létrejötte); a vagyon gyarapításának alapja pedig a társadalom minden rétegét átható, egész kultúrát egybefogó munkaközpontú erkölcs, s az ezt támogató racionális, puritán életvitel (beosztás, takarékosság, biztonságos vállalkozások keresése). Ezek a ténylegesen meglévő kulturális sajátosságok, amelyek alkalmazkodtak a jelen követelményeihez is, már semmiféle külön jogforrással nem állottak kapcsolatban, éltetőjük a múlt, a már elapadt történeti erők voltak, s nem a jelen valósága. Ez a múltból táplálkozó kulturális örökség azonban gazdasági és társadalmi erőt jelentett. Ezzel nőtt közvetlen környezete fölé még most is a Jászság, ha bizonyos fokig Szolnok erősen kapitalizálódó gazdasági és társadalmi erői mögé szorult is a megyén belül. A jászok maguk is tudatában voltak az örökség jelentőségének, s tudatosan ápolták a felső rétegek a történeti tudatot, a múlt hagyományait. Nem véletlenül panaszkodtak 1876-ban a közigazgatásért folytatott harc utolsó stádiumában: „A történeti múlt? A székhely iránti ragaszkodás? Múzeumba Való! Van is szükség Magyarországon ilyen „érzelmekre" - arra Rotschild semmit sem ad!"

131 Nekik a múltjuk, illetve a múlt erőinek hatására kialakult erőteljes társadalmi, gazdasági és kuturális hagyományuk maradt meg csak, s ebből kellett Rotschild viszonyai között tőkét kovácsolni. A hivatalos jászsági kulturális politika a sajtó, az iskolai oktatás, az ünnepi gyűlések szónoklatai, a templomi prédikáció, az egyleti- és köri élet felhasználásával nap- mint nap igyekezett ezt a tudatot erősíteni. A volt Jászkun Kerületnek igazában ekkor támadnak jeles történetírói, akik a levéltárak feldolgozásával alapvető munkát végeznek, tudományos igénnyel rekonstruálják a jelen számára a múltat (Gyárfás István, Hild Viktor, Pintér Jenő, IlléSy János, Kelemen Kajetán, Tóth Tivadar, Kelé József, Zupkó Ágoston, Nagy Lajos, Tooth János, Kuun Géza, Herendi József). A XIX-XX. században szinte valamennyi jászsági és kunsági településnek külön is támadnak helytörténetírói, kutatói az átfogó jászkun (és jász vagy kun) múltat kutatók mellett, s mind a mai napig élénk érdeklődés él a múlt iránt, felfokozott öntudat segíti ma is a honismereti mozgalmat.

132 Jóllehet nem vált minden kutató eredménye publikussá, legalábbis önálló kiadványként nem jelent meg nagyobb részük, a helyi jászsági sajtó azonban mindig is helyet adott - külső vagy belső munkatársként - a jászsági helytörténeti tanulmányoknak, értekezéseknek, vagy csak kisebb cikkeknek.

133 A Jászság-szerte kialakult köri- és egyleti élet, az ott szervezett előadások, viták a sajtó segítségével, egyleti könyvtáraival kitűnő népszerűsítési lehetőségeket kínált a jászsági történeti kutatások eredményeinek.

134 A történeti kutatások régebben és ma is két nagy téma körül kristályosodtak ki: a jász eredetjász nyelv és ennek kapcsán a középkori privilégiális helyzet biztosítása; s a jászkun redempció, a belőle fakadó jogállás (redemptus, irredemptus jog), illetve a jászkun közigazgatási önállóság. Az előbbi a metanaszta jászoktól való származást, illetve a jászok magyar nyelvű voltát, honfoglaló magyarsággal való bejövetelüket, mint második bejövetelt igyekezett igazolni, s így is rögződött a köztudatban: „A jászok igen régi népek voltak. Már a régészek is megtalálták az őseiket: jazigoknak nevezték őket. Na, ezek már itt laktak akkor is, amikor Árpád vezér begyütt Magyarországra. De gyüttek a magyarokkal is jászok. Ezeket jászoknak, vagyis íjjászoknak, akik nyilaztak (nem nyilasok, azok mások vótak .. .), íjjászoknak nevezték. Ezek Ázsiából gyüttek a magyarokkal. Ezek megtanálták itt a rokonaikat a jazigokat, itt Berény körül. Na, ezért is telepítette őket ide Árpád, erre a földre. Lehel vezér vezetésével. Ezeknek a jazigoknak vót egy híres királyuk, Csörsz király. A Csörsz-árka arról van elnevezve Árokszállásnál. Meg Árokszállás is. Ez a Csörsz úgy tudom akkor már nem élt. A Csörsz király népe mellett telepedtek le Lehel v«zérrel a jászok. Ezek magyarul beszéltek, úgy ahogyan Árpád vezér. Biztosan a jazigok is magyarul beszéltek, mert rokonok voltak." (Jászapáti). Azaz a Csörsz-monda és a Lehel-monda öszszekapcsolódott, beágyazódott a népszerűsített jászkun irodalom ismeretanyagába és ekként élt tovább a parasztság emlékezetében, egymáshoz kapcsolódva.

135 A redempció és a vele összefüggő közigazgatási önállóság emléke szintén eleven: ,, 1745-ben ötszázezer aranyért váltották meg magukat a jászkunok. Mert eladták a Német Lovagrendnek őket az osztrákok. Mária Terézia meg megengedte, hogy visszaváltsuk magunkat. Kifizették a jászok a maguk zsebéből a pénzt, oszt megszabadultak a németektől. Akik fizettek a lakosok közül azok lettek a redemptusok, azok kapták a földeket, akik meg "nem azok az irredemptusok. Nagy volt akkor a jászok meg a kunok hatalma. A Jászkunságnak senki se parancsolt. A nóta is mondja: „Jászkunsági gyerek vagyok ... Meg: Nékem nem parancsol senki ....". A nemesek be se jöhettek ide, csak ha beüzentek, hogy jöhetnek-e? Itt volt Berényben a székhely, innen igazgatták az egész Jászkunságot. Külön képviselőnk is volt mindig. A jászkun kapitány meg olyan úr volt, mint a főispán. Csak akkor ment minden tönkre, amikor Szolnok megyéhez csatoltak bennünket. Hiába fizettek az őseink annak idején. így rendelkeztek az urak a megyénél." (Jászberény). A redempcióról ma is tud mindenki sok adatot, a közigazgatás szerkezetét, a Hármas Kerület részeit, a jogokat (nem fizettek adót; nemesek voltak: Nemes Tanács; Nemes város; maguk választották az elöljárókat, a papot, tanítót; nem voltak jobbágyok, mint a szomszédos népek) ma is felsorolja mindenki; nincsen olyan jászsági ember, aki Szolnokot el ne marasztalná vagy magát különbnek ne tekintené nem jászsági lakosú település lakójánál. 141