Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Urbán László: A demokratikus agrárszövetkezeti mozgalom kezdete Szolnok megyében 1945-ben

hogy egyes földművesszövetkezeteknél a visszaemléke­zések 1945 szeptember előtti alakulásról szólnak, holott az iratokban 1945 késő őszi, vagy még későbbi alapítás szerepel. Szolnokon már 1945 nyarának végén felvetődött a gondolata annak, hogy a megyei földbirtokrendező ta­nács elnöke által szervezett Gazdaszövetkezet nevű tár­sulás a minisztériumi szervezők útmutatása alapján föld­művesszövetkezetté formálódjon. w Az átszervezés meg­történtére vonatkozólag nincs adatunk, de van olyan for­rásunk, amely a szolnoki földművesszövetkezet történetét 1945-től számítja, bár a hivatalos megalakulás 1946. jú­nius 2-ben datálható. li8 Törökszentmiklós esetében is azt sejttetik a rendelkezésünkre álló adatok, hogy a szabály­szerű alakulást 1945. november 11-én kimondó földmű­vesszövetkezet alapjait már a nyár folyamán megvetet­ték. 119 Tiszaszentimrén határozottan meg is jelölik, hogy a Földmunkások Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezete átszervezésével jött létre az ottani földművesszövetkezet 1946. március 30-án. 120 A földművesszövetkezeti mozgalom, amely a terme­lőszövetkezetek szervezésének megindulásáig a demok­ratikus agrárszövetkezés kereteit adta, indulásában szo­rosan kapcsolódott a szövetkezeti élet és a mezőgazdaság 1945-ös eseményeihez. A kezdeti gazdasági alapokat a földreformtól kapta, tömegbázisát az első időkben nagyrészt az újgazdák ad­ták, s több esetben 1945 nyári szövetkezet közvetlenül is a földművesszövetkezet alapjává vált. íly módon a föld­művesszövetkezeti mozgalom előtörténete a felszabadu­lást követő első hónapokig visszanyúlik. Urbán László JEGYZETEK 1 A megye felszabadulás előtti szövetkezeti életéről részletesen ír Borzák Lajos: Szövetkezeti magvetők (kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 1971.) 21—27. 2 V. ö.: Nyers Rezső: A szövetkezeti mozgalom a mai Magyar­országon (Közgazdasági és Jogi Kiadó 1962.) 48. 3 Uj Magyar Központi Levéltár (a továbbiakban: UMKL) Jász­Nagykun Szolnok vm. szövetkezeti felügyelőség 260/1947., 439/1947. és 1004/1948. 4 U. O. 245/1947., 238/1947., 234/1947., 206/1947., 325/1947., 322/1947. és 308/11947. 5 A Hangya Központ 1945. március 26-án körlevélben tette közzé felhívását tagszövetkezeteinek újjászervezése érdekében. Dr. Borsi Emil: A szocialista mezőgazdasági szövetkezeti moz­galom magyarországi kialakulásának előtörténetéhez, Párttörté­neti Közlemények 1964/4. 32. 6 Szolnok Megyei Levéltár (a továbbiakban: SZML) Szolnok megye alispáni iratai 7442/1945. 7 U. o. 9386/1945. 8 Pl. a Törökszentmiklós Pánthy téri, a tiszaugl és a tiszaroffi Hangya 1946 őszén, a Csépa és Vidéke Hangya 1947 tavaszán kezdett tevékenységet. UMKL Jász-Nagykun Szolnok vm. szövetkezeti felügyelőség 200/1947.. 306/1947, 260/1947. és 324/1947. 9 Kővágó László: Iratok a felszabadulást követő hónapok szövet­kezeti mozgalmának történetéhez, Levéltári Közlemények, 1960. 277—278. 10 Egy 1946. végi feljegyzés szerint „az egész jászsági alsó járásban, különösen a nagyobb helyeken, egyáltalán nincs Hangya üzlet". A megyei szövetkezeti felügyelő 1947. szeptember 25-i jelentése a Kaptár működési körzetében a legkedvezőbb helyzetet Jász­kisérre, vonatkozóan állapította meg, s ott is csak „közepesen működik" a Hangya. UMKL Mezőgazdasági Szövetkezeti Központ 20. és UMKL Deb­receni kerületi szövetkezeti főfelügyelőség 352/1947. 11 SZML Szolnok megye alispáni iratai 7442/1945. 12 UMKL Jász-Nagykun Szolnok vm. szövetkezeti felügyelőség 247/1947. és SZML Szolnok megye főispáni iratai 174/1947. 13 Borzák Lajos: i. m. 20. 126

Next

/
Thumbnails
Contents