Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Urbán László: A demokratikus agrárszövetkezeti mozgalom kezdete Szolnok megyében 1945-ben

A 100 kh alatti birtokok megváltása esetében a földigénylő bizottságok többnyire a tulajdonos jelen nem létére hivatkoztak. Ha a birtokos nem tartózkodik a községben, nem vesz részt a gazdálkodásban, földjét a bizottság igénybeveszi, ha az OFT tudja kárpótolni az igénybevételt szenvedőt az ország más részén, ám tegye, de az itteni földje az igénylőké lesz — szögezték le a földigénylő bizottságok igen változatos megfogalmazásban, de a lényeget illetően teljesen egyöntetűen. A szűk igénybevételi lehetőségek következtében a rendeletnél szigorúbban ítélték meg a háborús és népellenes bűnök fogalmát a helyi bizottságok. Az elkobzás eszközével éltek a 4—6. §-ban leírtak kiterjesztésével az ellenforradalmi rendszer egészében, különösen a Tanácsköztársaság leverését követő időben elkövetett népellenesnek nevezhető bűnök esetében, Túrkevén pedig az elmenekült birtokosokkal szemben is.

59 A megyei földhivatal 1946. február 9-i összesítő jelentése szerint a földigénylő bizottságok „elkobzás címén igénybevettek és kiosztottak olyan ingatlanokat, amelyeknek elkobzásához a megyei tanács nem járult hozzá, s amelyek egyébként megváltás alá nem estek".

60 A radikális igénybevételi gyakorlat bővítette a kiosztható terület nagyságát, azonban még így sem sikerült elérni, hogy valamennyi igénylő juttatásban részesüljön. Ez a gazdasági problémákon túlmenőleg társadalmi-politikai gondokat is jelentett, mert a földosztásból kimaradottak nem egy esetben a földigénylő bizottságok és a juttatottak ellen fordultak, holott azok egyébként is nehéz küzdelemre kényszerültek a volt tulajdonosakkal szemben. A földreform Szolnok megyében több évig elhúzódó folyamat volt, teljes befejezése csak 1948-ra történt meg, sőt bizonyos vonatkozásai lényegében lezáratlanul nőttek bele a mezőgazdaság új problémáiba. Az alapvető gazdasági átrendeződés azonban gyakorlatilag 1945-ben befejeződött, a folyamat további részét a társadalmipolitikai küzdelmek uralták. A földreform eredményeit a földigénylő bizottságok 1945-ös eljárása döntötte el. A földreform során a megyében a földigénylő bizottságok 233.935 kh terület igénybevételével 32.937 igénylőt juttattak földhöz.

C1 Az egyéni tulajdonba adott földterületek átlaga 7,1 kh volt, az országos 5,1 kh-val szemben. A magasabb átlagjuttatás tükrözi a földigénylő bizottságoknak azt a törekvését, hogy életképes birtokokat alakítsanak ki, egyes helyeken ugyanis a földek gyenge minősége miatt egy-egy igénylőnek nagyobb területet kellett juttatni. A földosztás során a megyében a birtokok száma 26 és félezerrel nőtt. °

2 A nagyszámú új kisparaszti gazdaság termelőeszközszükségletét a felosztott birtokok felszerelései nem tudták biztosítani. A földigénylő bizottságok kezére került földekhez tartozó eszközök még a mezőgazdaság egészénél is nagyobb arányú veszteségeket szenvedtek a háborús események következtében. Egyrészt a harcok okoztak károkat, másrészt az elmenekült tulajdonosok vittek el felszereléseket távozásukkor, vagy a sorsukra hagyott gazdaságokból hordták szét mások a tél folyamán. Tiszaug elöljárósága 1945. február 14-én állapította meg, hogy a község területének nagy részét kitevő uradalmakat „teljesen kifosztották, úgyhogy az uradalmakban egyetlen darab sertés, vagy szarvasmarha sincs".

63 A tiszasülyi földigénylő bizottság azt panaszolta 1945. tavaszán, hogy a harcok „az összes gazdaságok traktorait üzemképtelenné tették". A megyei földhivatal 1946. február 9-én jegyezte fel, hogy működési területén „a nagyobb majorságok a háborús behatások következtében olyan súlyosan megrongálódtak, hogy azokat állapotukban fenntartani nem lehet", az épületeket többnyire le kell bontani. Nem kedvezőbb helyzetet konstatált a jelentés a felszerelések tekintetében sem, hiszen „az állatállomány, a gazdasági eszközök nagy része a háborús behatás következtében elpusztult, elkallódott".

05 A földosztás megkezdése sem tudta megállítani az elhagyott gazdaságok tartozékainak széthordását. A megyei földhivatal 1946. február 9-i jelentése ezért a földigénylő bizottságokat tette felelőssé, mondván, hogy a felszerelések „számbavételéről és megőrzéséről a bizottságok idejekorán nem gondoskodtak".

66 A túrkevei földigénylő bizottság egy 1946. májusi jelentése más megvilágításba helyezi ezt a kérdést. Ebben ugyanis azt szögezte le, hogy a bizottság annak idején „felhívta nemcsak az igénylők, hanem az egész lakosság figyelmét arra, hogy az igénybevett gazdaságokhoz tartozó minden élő és holt felszerelést elhurcolni, eltulajdonítani, fát kiásni és kivágni, továbbá az épületeket rongálni, épületanyagokat elhurcolni nem szabad" és felszólította azokat, akiknek ilyen birtokukban volt, hogy „az elhurcolt felszereléseket szolgáltassák vissza".

G7 Az ilyen felhívás kevés eredménnyel járt. A széthordott eszközöknek jó részét visszaszerezni nem sikerült. A felosztott birtokok eszközállományából kapott felszerelések az új gazdák szükségleteihez képest igen kevésnek bizonyultak. Bár az akkori lehetőségekhez képest számottevő segítséget kaptak 1945-ben a szovjet katonaság és az egyes társadalmi szervezetek révén,

68 s a Közellátási Minisztérium által szervezett élőállat juttatási akció is érintette a megye földhözjuttatottjait,

G9 az eszközhiány igen nagy volt. 121