Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Györffy Lajos:A „rettenetes esztendő", az 1873. évi „nagyínség" emlékezete

A gazda sokat okulhatott a 63-i tapasztalatokból. Megtanulhatta, hogy az alföldi szélsőséges időjárás mellett gyakran ki van téve rendkívüli aszályos év veszélyének, melynek súlyos kihatásait belterjes talaj műveléssel lehet csak valamennyire is egyensúlyozni és hogy ha az állattenyésztésre alapozza a gazdálkodást, szakítania kell az addigi, csaknem nomád pásztorkodásnak nevezhető kezdetleges állattenyésztési formával, de legalább is rá kell térnie emellett a vetett takarmány termelésére is. * * * Bár az elmúlt évszázad alatt elég gyakran voltak száraz, aszályos évek, amikor az évi csapadék összege alig közelítette meg az Alföld kb. 540 mm-es évi átlagos csapadékmennyiséget, sőt az utóbbi 40 év alatt háromízben is előfordult, hogy az évi csapadékmennyiség alig néhány milliméterrel volt több, mint 1863-ban (: 1934-ben 391 mm, 1935-ben 392 mm.:), a „rettenetes esztendőhöz" hasonló ínség mégsem következett be. Kétségtelen, hogy az Alföld központi részén szinte évtizedenként, néha többször is, megismétlődött aszályos évek mindig súlyos csapást jelentettek a Közép-Tisza-vidék mezőgazdasági termelésére. A föld megművelésének módja azonban egy évszázad alatt még itt is sokat fejlődött. Már a felszabadulás előtti években is szembetűnő volt a haladás, különösen ha azt az 1863-as viszonyokhoz arányitjuk. A belterjesebb kézi és gépesített talajművelés kezdetei mellett a két világháború közötti időben már az öntözéses gazdálkodás is kezdett terjedni. 1939ben már 24000 khold öntözött terület volt az országban, túlnyomórészt azonban a dunántúli nagybirtokon. Az első hároméves terv alatt további 26000 kholdon késíült öntözőberendezés. Az 1955-ig 182 000 holdra emelkedett öntözött terület. Az 1954-től 1960-ig terjedő 7 év kedvező időjárási viszonyai az öntözőberendezések kihasználatlanságát eredményezték az ötvenes években. Majd a két száraz év, 1961 és 1962, újból felidézte a szinte periodikusan visszatérő aszályosság fenyegető rémét, s kellő intelmül szolgált a jövőre. A Tiszalöki öntözőrendszer megépítése után sor került a Kiskörei Vízlépcső és tározó építésére is. A vízlépcső öntözőrendszerének megteremtése kedvező és megnyugtató kilátást nyújt főként a Nagykunság, és benne városunk mezőgazdaságának aszályosság elleni küzdelmére, annak sikerére. A Kiskörei Vízlépcső első építési üteme 1973-ban befejeződött. Ezáltal már az évben 45 000 hektár mezőgazdasági terület vált öntözhetővé. Az építő munka tovább folyik és a következő évtized végéig összesen mintegy 300 000 hektár mezőgazdasági terület látható majd el öntözővízzel. Ez a félmillió kholdnyi öntözhető terület rendkívül biztató reményt nyújt a jövőre. Ha ez megvalósul, előreláthatólag lényegesen megváltozik majd az alföldi mezőgazdálkodás eddigi jellegzetes iránya és meg lesz a reményünk arra is, hogy a „rettenetes 1863. esztendő" megismétlődése sem rendítheti majd meg az Alföld mezőgazdasági termelésének rendjét. Györffy Lajos 103