Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Gulyás Éva: Pünkösdölés a Jászságban

Jászárokszálláson néhány éve tanári kezdeményezésre felújították a szokást. A szokás menete, szövege, a szereplők személye több vonatkozásban eltér a jászsági változatoktól. Ezt nem sikerült felkutatni az idősebb korosztálynál (alig emlékeznek a szokásra), s egyeztetnem a jelenlegi, újratanult változattal, ezért nem fogadom el hiteles anyagnak, bár az éneket közlöm. A szokás megkopása, pusztulása mellett szól a szokáselemek keveredése is: pl. Jászladányban a csoport minden tagja vitt a kezében botot, Jászdózsán mindegyik vitt kosarat, holott korábban ez egy-egy szereplő, a vőlegény, vőfély és a kosaras feladata volt. * * * A Jászságban a pünkösdi szokás menete, a szereplők személye, megnevezése egy lakodalmi menet benyomását kelti. Az élen haladt karonfogva, a menyasszony és vőlegény, utána párban mentek a koszorúslányok, a menetben még vőfély is szerepelt. Ezek az elemek egyértelműen a házasságot, a párosítást juttatják eszünkbe. A szokás jellege, párválasztásra utaló motívumai egy vegyes (fiú-leány) szokás jellegzetességeit mutatják. És valóban fiúk-lányok vegyes szokása volt a pünkösdölés. Erre utalnak azok a változatok, amelyekben a vőlegény és vőfély szerepét fiú személyesítette meg (Jászalsószentgyörgy, Jászladány). Szintén vegyes szokásról ír Róheim Géza is a „Magyar néphit és népszokások" c. munkájában: Jászberényben „ ... két csoport jár a mimi-mama, mimi-mama énekkel, külön a fiúk és külön a lányok. A pünkösdi királyné kifejezést itt nem ismerik, a leányok menetében lévő lefátyolozott koszorús kisleányt pünkösdi menyasszonynak hívják, míg a fiúk egy pünkösdi vőlegénnyel járnak." 11 Róheim Géza közléséből kiderül, hogy a jászberényi kislányok és kisfiúk külön-külön jártak pünkösdöt köszönteni, és a mimimama kezdetű dalt énekelték. Gyűjtésem során nem találtam rá erre a formára. A jelenleg gyűjthető szokás jellegzetessége éppen az, hogy a menyasszony és vőlegény egy csoportban szerepel. Adataiból világosan kitűnik, hogy a pünkösdi szokást a lányokon kívül a fiúk is gyakorolták hajdan. Ennek értelmében a Jászságban a szokás korábbi, ma már nem gyűjthető formája vegyes, fiú-leány szokás volt. A szokás a hagyományozódás során a kislányok közé került, viszont a hagyomány megőrizte helyenként a vőlegény és vőfély fiúmegszemélyesítőjét, a többi szereplő viszont itt is kislány. Erre a változatra még ma is emlékeznek a Jászságban (Jászdózsa, Jászladány). Az általunk vizsgált időszakban — századforduló — ez is erősen keveredett azzal a változattal, amelyikben a vőlegényt is kislány személyesítette meg és a szokás teljes egészében átkerült a kislányok közé. Ez érdekes átmeneti forma kialakulásához vezetett: egy vegyes jellegű szokást egy bizonyos időszakban a kislányok gyakoroltak a Jászságban. Ennek következménye, hogy a szokás új színnel gazdagodott: kialakult a vőlegényt alakító kislány vőlegény-alakoskodása. A kislányt ugyanis lánytársai fiúruhába, vőlegénynek öltöztették fel. A nemek cseréjén alapuló népi alakoskodás így vált a pünkösdi szokás részévé. A Jászság más természetű népi szokásaiban szép hagyományai vannak ennek.

12 Elképzelhető, hogy ez hatással volt a lányok pünkösdi szokására is. Láttuk a szokás alakulásában a következő lépést is: a kislányok szokásgyakorlatában egy idő után szükségtelenné vált a vőlegény alakja és lassan kikopott a hagyományból. Ennek a fokozatait szépen megőrizte a hagyomány: a vőlegényt fiú személyesítette meg, majd fiúruhába öltözött kislány (vőlegény-alakoskodó), végül pedig saját ruhájában ment a lány, csak a kezében tartott bot jelezte, hogy vőlegény. Ilyen fokozatokon keresztül kopott ki a vőlegény alakja a szokásból. Ez pedig elvezetett annak a változatnak a kialakulásához, melyben már csak menyasszony szerepelt koszorúslányokkal, vőlegény pedig már nincs. Gulyás Éva 237