Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Gulyás Éva: Adatok a népi állatgyógyításhoz

JEGYZETEK Vajkai A., 1973., U. ő: 1938., U. ő: 1948. Ld. még a kérdéshez: Győrfíy I.: Magyarság Néprajza, II. 110., Szabó K., 1937. 231—39. Jenéi Mihály 1903-ban született Jászkarajenőn, ahol apja uradalmi gulyás volt. Később visszaköltöztek Abonyba, onnan származik a család. Két osztályt végzett. 13 éves korában az abonyi Kaszálón gulyásbojtár lett. Nagyapja gulyás, apja csikós, majd gulyás volt. 1918-ban számadó gulyás Abonyban, 1928-tól Száj ólban. 1932-től Tiszatenyőn szolgált. 1947-ben a szolnoki Legeltető Bizottságnál volt alkalmazásban 1962-ig, nyugdíjazásáig. Tenyőszállás Szolnoktól 15 km-re fekszik; Szajol és Tiszatenyő közt elterülő tanyavilág. Yajkai Aurél szerint az állatorvosok néhány betegség gyógyítását ráhagyják az ügyes kezű parasztorvosra, sokszor csak egészségügyi okból is. A parasztorvos keze tisztább, nem fertőzött annyira, mint a hivatásos orvosé. Különösen elles közben a borjútartó visszahelyezését és a pokla elvételét végzik nagy szakértelemmel. (Vö.: Vajkai A., 1938. 53—54.) Veresnadrág = sovány csenkesz (Festuca pseudovina). Jávorka— Csapody 1972. 154. Perjefű = angolperje (Lolium perenne). Jávorka—Csapody 1972. 152. Bodorka = pusztai here (Trifolium retusum). Jávorka—Csapody 1972. 152. Bilíndek = beléndek. Rápóti—Romvári 1972. 73. Macskatövisk = iglic, tövises gilice (Onosis spinoza). Rápóti— Romvári 1972. 155. Csengővirág, sárgavirág = orbáncfű (Hypericum perforatum). Giovanni R.—Szathmáry G. 1958. 143. Az állatbetegségek közlésének nincs kialakult rendje a magyar néprajzi irodalomban, ez többnyire tetszőleges. Ezért folyamodtam az adatközlőm által említett kétféle betegségcsoport, a belső és külső betegségek megkülönböztetéshez. A nép külsődleges jegyek alapján tesz különbséget az általa ismert betegségek között, legáltalánosabb a külső és belső betegségek megkülönböztetése. Ezt látjuk Cs. Fócs Éva: Zagyvarékas néphite c. munkájában is. Rendszerezési problémákkal foglalkozik: Szendrey Zs.: Magyarság Néprajza. IV. 193—204. A tapasztalati gyógymódokat az orvostörténet körébe utalja, csupán a hiedelemanyag vizsgálatát tekinti a néprajz feladatának. Vajkai Aurél megemlíti, hogy a betegségek osztályozásánál két felfogás uralkodik: egyik az orvostudományi, másik a néprajzi szempontú felosztás. Szerinte helyes volna a két felfogás előnyeit összeötvözni. A betegségek felsorolásánál ismertetésénél a régi orvosló könyvek sorrendje felé hajlik. (Vö.: Vajkai A.: 1948. 2—3.) 12 Szolnok megye egyes részein (Jászság) a felfúvódott marha részére kifejezetten a járatást írják elő: „Megkergetik a marhát, szájába kifeszített pecekkel". (DAMNA, 983—73. Gulyás É. gyűjtése.) 13 Ezt a gyógymódot szerinte csak a parasztemberek alkalmazták (meszet = mész). 14 Sülyön többféle betegséget értenek a népi gyógyítók. A kérdéshez ld. Vajkai A. 1937. 146. Adatközlőm kifejezetten tüdőbajt értett alatta. 15 A bilíndeket gyógyításra is használták, de csak birkabetegségnél, a büdössántaság gyógyításánál: ,,A juhász mondta, hogy adjak neki orvosságot. Mondom, nem adok, mert félek, hogy elárulsz! Végül mégis adtam neki, annyira kért. Jól van, fiam, adok orvosságot, de sokat ne tegyél bele, mert az könnyen kiégeti a büdössántát! Összetörtem a bilíndekmagot és egy csepp sósavat öntöttem közé. Kikezelte az összes birkát vele. Azóta annyira szeret az a juhász hogy odaadtam neki a tudományomat." 16 Tályoggyökér (Helleborus niger). Ethn. XLVIII. 234. 17 Büdöskővirág = kénpor. 18 Kékkő — rézgálic. IRODALOM GYÖRFFY I., é. n. Állattartás, Magyarság Népr. II. 110. JÁVORKA S.— CSAPODY V., 1972. Erdő, mező virágai, Bp., 1972. PÖCS É., 1964. Zagyvarékas néphite, NK. 1964. 74—93. RÁPÓTI J—ROMVÁRI V., 1972. Gyógyító növények, Bp., 1972. SZABÓ K., 1937. Az állatok betegsége és gyógyítása a kecskeméti pusztaságon, Ethn. XLVIII. 231—39. SZENDREY ZS., é. n. Betegség, gyógyítás, M. Népr. IV. 193—204. VAJKAI A., 1938. Egy bakonyi magyar falu parasztállatorvosai, Ethn. XLIX. 52—66. VAJKAI A., 1937. Adatok a Felföld népi orvoslásához, Ethn. XLVIII. 140—54. VAJKAI A., 1948. A magyar népi orvoslás kutatása, Bp., 1948. (Néptudományi Intézet). GIOVANNI R.—SZATHMÁRY G., 1958. Gyógynövényeink, Bp., 1958. DIE V3EHHEILENDE TATIGKEIT EiNES HIRTEN VON TENYŐSZÁLLÁS Die Verfasserin legt die tierheilende Tátigkeit des Dománenrinderhirten Mihály Jenéi von Tenyőszállás (Komitat Szolnok) dar. Es werden die von ihm bekannten und geheilten Viehkrankheiten angeführt. Hauptgedanken der Studie bildet die Untersuchung des Verháltnisses zwischen dem Hirtentum und der Tierheilung. Die dargestellten Heilmethoden beweisen eindeutig, dass die viehheilende Tátigkeit des Hirten Mihály Jenéi auf rationalen Kentnissen beruht. Höchst selten werden abergláubige, irrationale Heilmethoden verwendet. Das hángt mit seinen Naturkentnissen zusammen, da er als Hirt die Anatomie des Tieres genau kennt. Er selbst sonderte sich von den tierheilenden Bauern streng ab, besonders wenn es um irrationale Heilmittel, Verfahren ging. Eva Gulyás 219