Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)
Dávid Zoltán: Adatok Jászkisér mezőgazdasági viszonyairól az első kataszteri felmérés alapján
Jászkisér határában összesen 5949 parcellát mértek fel; adataikat a kötetek 1979 oldalon sorolták. A földkönyv utolsó lapján lévő szöveggel zárjuk e részt, ezzel is még egyszer aláhúzva az eddig elmondottakat: „Ezenn helységnek határában találtattnak az Tiszának esztendőként uralkodni szokott kiöntéséből származott tavak, mellyek minthogy az Tisza árjának nagyobb vagy kisebb ki öntéséhez képest már többek és nagyobbak, már kevesebbek és kisebbek, azért azoknak sem számát, sem mennyiségét igazán meg határozni nem lehet; némelykor pedig egészlen ki száradnak mind azáltal az egész ki öntések Geometrice meg méretettvén tesznek 4659 Jugerumokat, ezenn summának mint egy negyed része Ítéltetik halászónak és csíkászónak, melly árendában lévén minemű haszon jöhet esztendőnként belölle az ide sub. Litt. A. adnectalt Tabella ki mutattya tudniillik 50 Rh. Forint." Ez a jelentős nagyságú terület a helység határának kimutatott végösszegéből épp úgy hiányzik, mint a terméketlennek ítélt, vízjárta szántók vagy rétek, a 800 négyszögölnél kisebb belső telkek és szérűskertek, az utak és más haszon nélküli földek. Jászkisér területének kéA helység területének művelési ágak szerinti megoszlását már elemeztük. Az összesítésből annyit tehetünk hozzá, hogy Jászkisér rétjei, legelői, kertjei, szőlői és erdője az első öt szakaszban feküdtek, míg a szántóföldek a másik hatban terültek el. Az első csoportba tartozó határrészek a helység belterületétől délre és keletre, a Tisza felé eső oldalon voltak, a magtermő földek pedig északról és nyugatról övezték. sőbbi megnövekedésében elsősorban ezek az itt kihagyott, később a „terméketlen terület" kategóriában kimutatott, majd szántóként hasznosított területrészek játszák a főszerepet. Arányuk helységenként nagyon változó, Jászkiséren a későbbi adatok bizonysága szerint összesen közel hatezer kataszteri holdat tettek ki. A földkönyvben több ízben említett kísérő iratok azóta elkallódtak és így sem a halászatból származó jövedelem, sem az erdők külön táblájának adatai, sem a hasonlított magvak mennyisége pontosan nem ismerhető meg. Elkészítésüket az utolsó kötet felsorolása tanúsítja, amelyet az adatok hitelesítése követ, egyben lezárva e hatalmas munkálatokat. Ebből megtudjuk, hogy a jászkiséri felmérést irányító jászkunsági Albizottság vezetői Petthes András Commissarius, Makó Lőrintz Oeconomus és Hetényi István Számvető volt, aki egyben a földkönyvek elkészítését és talán leírását is maga végezte. A hitelesítés alkalmával még egyszer felsorolták a helység felmérési bizottságának tagjait, akik egyenként aláírták a Jászberényben 1789. „Szent Iván-havának l sö napján" véglegesen elkészült földkönyvet. Az összesítés a mezőgazdasági termelés nagyságáról is képet ad. A szántóföldek maghozamában az árpa áll az élen, a termés mennyiségét azonban a kender árpában kimutatott parifikált mennyisége (mintegy 7000 pozsonyi mérő) jelentékeny mértékben megemelte. Enélkül a búza—rozs, illetve árpa—zab termés egyensúlya figyelhető meg. A földkönyvben kimutatott három esztendei termést a kataszteri felmérés gyakorlatának megfelelően Jászkisér első kataszteri felmérésének összesítése az alábbi adatokat tartalmazza: Szakasz száma, elnevezése A szántóföld termése A rét, legelő A szőlő Az erdő ter. búza rozs árpa zab term. term. term. term. term. term. kh kh széna q kh bor akó kh fa öl kem. puha I. Helység II. Ravasz lyuk környéke III. Belső Rét IV. Halymal VI. Ördög Hát VII. Meggyes VIII. Radits Halma IX. Nagy Árok X. Nagy Szék V. Kő Halom XI. Kút Völgy ÖSSZESEN: — — — — — 525 2153 — — — — — — — — — 305 1306 — — — — — — — — — 4459 13784 — — 11 — 11 28 — — — 336 2356 11387 _____ 720 4985 2456 7300 115 835 4044 175 2559 67 30 36 937 5424 3144 7660 142 159 420 — — — — — 916 5409 3272 11613 909 231 742 — — — — — 742 5578 2860 8189 1805 87 405 — — — — — 757 5273 3285 7209 248 299 1636 _____ 11 57 57 — 1349 115 609 — — — — — 1039 6536 3729 12743 1211 130 433 — — — — — 5149 33262 18803 54714 6115 9501 36919 175 2559 78 30 47 30