Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Szabó László: A redempció hatása a Jászság kultúrájára

Ennek érdekében felhasználják a jász voltukat is a redemptusok, s fényes és kiváltságokban bővelkedő történetük igazolására okleveleiket lemásoltatják, s ilyen módon biztonságban érzik magukat, mert a különböző királyok által elismert kiváltságokat hivatalosan is megerősíthették, ha nem is gyakorlatilag, de elvileg. 8 Ugyanakkor kivívják az 1700-as évek végén, hogy külön törvénykönyvük foglalhassa össze sajátos jogrendszerüket, az ún. Jászkun Statútumok. 9 Mindez már betetőződése a XVIII. században a küzdelemnek és az önállóságnak. Ez azonban csak a történeti háttér vázlatos képe, s bennünket ezek kulturális vonatkozásai érdekelnek elsősorban. Mint mondottuk a magukra vállalt kötelezettségek teljesítését elsőrendű kötelességüknek tekintették az elöljárók. De gondoskodtak arról is, hogy mindez megfelelő külsőségek között, szinte népünnepély szerűen menjen végbe, minden polgár (redemptus és irredemptus) egyaránt tudjon arról, hogy miféle szolgáltatást teljesítettek. Kiemeljük most e kötelességek közül a katona állítást. Látványos külsőségek közepette történt a kiállítandó katonák toborzása. Megjelent a község főterén verbunkot táncoló toborzók előtt az egész elöljáróság, nagymennyiségű borról, ennivalóról gondoskodtak, s a községi pénztár máskor olyan nagyon féltett tőkéjéből ilyenkor gavallérosan fizettek. 10 Díszes külsőségek közepette indították útnak a katonákat. Ezért írhatja Rusvay L. Jásztelek történetének lapjain, hogy a jász nép „... a katonáskodást szereti és annak nevelő hatását értékeli. A nem katonaviselt egyént, különösen a "mentetteket,, nem becsüli."

11 De a jászok katonai szolgálata — amely egyaránt kötelessége volt redemptusnak és irredemptusnak, sőt épp az utóbbiak meglévő jogainak ez volt egyik fontos forrása — mindenütt igen nagy és eleven emlékként él ma is. Fogalomnak tekintik a „jászkun huszár"-t s benne hősi múltjuk, kiváltságaik megszolgálását, a hazáért ontott vérük szimbólumát látják. 1968-ban Jászdózsán az idős Drapos Györgynél gyűjtöttem, s miközben beszélgettünk, megérkezett egyik fia, aki valamelyik gépállomáson gépkocsivezető volt. Bemutatásakor, mint legfőbb jellemzőjét említette, hogy sajnos ez a fia már csak gyenge utódé és laszármazottja a családnak, mert mindenki, emberemlékezet óta huszár volt, maga is, fiai is, ám a legkisebb akkor került katona sorba, mikor megszüntették a huszárságot. Ügy vélte, ez folt a család becsületén. Maga a fiú is így érezte, s zavartan szégyenkezett, mentegetőzött, nem ő tehet róla, megszüntették már a huszárságot. Drapos György (Boszor Gyura) ezt követően elővette régi emlékeit, s végnélkül sorolta el tetteit a huszároknál, hogyan vágta földhöz Istenmezején a szomszédságban állomásozó osztrák alakulat hírneves birkózóját, hogyan mutatta meg, mit ér a jászkun huszár, hogyan lovagoltak több napig egyfolytában, hogyan vívta ki elismerését mindenkinek nemcsak ő, hanem az egész huszárság. Elővett egy féltve őrzött színes fényképet, amelyet Bécsből hozott, ottani állomásozásuk idejéből, s amely huszár ruhában ábrázolta a meggyilkolt Rudolf trónörököst. Jászjákóhalmán jóegynéhány összefüggő Fausztmondakörhöz tartozó történetet gyűjtöttem. A főszereplő más vidékektől eltérően egy Móri nevű huszár, aki Jászberényben és másutt hajtotta végre csodába illő tetteit, tököt növesztett a kemencén, vízzel árasztotta el a szobát, a pénzt falevéllé változtatta, miután jól megvendégelte katona cimboráit a pénzen vett boron. De kifejezetten katonasághoz kapcsolódik valamennyi motívum. Csupán egy rövidebb részletet idézünk: „Vót úgy, hogy tiszttel lovagolt — mert huszár vót — hajtotta, szorította a tiszt a legénységet. Letolta a nadrágot oszt lefosta a tisztet. A tiszt nem a biríni ezredbe tartozott. Deresre fektette, 60 botot veretett rá. Móri Gábor csak feküdt nyugodtan, a tiszt meg Hatvanban jajgatott, mer mind őrá verték." Itt kell megjegyeznünk, hogy több jászsági községben ismerik az istállóban a körömrúgó fa felett, a keresztgerendára szerelt, rozsszalmából fonott ún. légyfogót, amely díszes fonással készült. Ezt az ún. légyfogót a huszárságnál készítették a lóistállók díszítésére, s a Jászságban a jászkun huszárok terjesztették el. A katonaság, a jászkun huszárság emléke tehát mélyen beivódott a lakosság emlékezetébe, s nemcsak öntudatlanul él néhány vonása a mai napig, hanem tudni vélik, hogy ez egyben egykori kiváltságaik vérrel való szolgálata is volt. Hasonló külsőségek és népszerűsítés miatt él elevenen a koronázások, nádori beiktatások, főrendek és képviselő választások emléke is. Mindenki tudja, hogy az ilyen alkalmakkor kiállított bandériumok, a vele járó nagy költségek szükségesek, mert ezzel kiváltságaikat juttatják elévülhetetlenül kifejezésre, mintegy dokumentálják a „Szabad Kerületek" létét. Ezért emlékeznek arra is pl. Jászfelsőszentgyörgyön, hogy az 1838-as nagy Pesti árvíz alkalmából a jászok megsütött kenyereket szállítottak fel az éhező lakosságnak. S az emlékezetet itt az írásos források is alátámasztják. 12 De a nagyobb népünnepélyek, követválasztások, főrendek és a nádor látogatásának hatása, az itt kialakult szemlélet azokban az időkben is hatott és érzékennyé teszi a lakosságot ilyen meg149