Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)

Diószegi Vilmos: A táltos alakjának földrajzi elterjedéséhez

hogy verekednek. Közbe ásták a földet, azt' gondóták, hogy ennek a garabonciásnak csak a 40 forint kellett, nem is lesz pénz. Ahogy ezt gondóták, nagyon zörgött valami : az a pénz lement. Az a két bika elment mingyá, mikor a pénz zörgött, mer a garabonciás tutta mingyá, hogy mit gondóták, azt elment. — A garabonciás később visszajött, akkor megmonta, hogy ők azt gondóták, hogy neki csak 40 forint kell, azér ment le a pénz. Monta: neki nem kell a pénz. Vissza is adta. Akkor azt monta a garabonciás, hogy neki most innen el kell menni, ű többet nem tartózkodhatik itt, mert a pénz elment a hetedik határ ellen és neki oda kell menni. Aztán nem is gyütt vissza.' (S. gy. Surd, Somogy m., Lipódi Józsefné, 1886.) ,,Apám itt a főső tagon hasznata a fődet. Egyszer jött hazafelé apám meg a bátyám szekérrel, hozták a krumplit. A garabonciás meg ott feküdt az árok partján, notesz meg ceruza vót a kézibe, írt valamit. Mikor odaértek melléje, kérdezte: 'Bácsikám nem kaphatnék maguknál szállást ?' Azt mondja neki édesapám: 'Nézze, hogy családom van, a házba nem tudok adni, de ha az istálló megfelelő lesz, ott szívesen adhatok. Hazaértek, kifogták a négy ökröt, mert négy ökör volt befogva. Anyám vacsorához tálalt. Ekkor apám mondja: adjon még egy tányért, mert van még egy vendég is. Vacsora után beszélgetett apám a vendéggel. Mondta a garabonciás: 'A falu végén is bementem egy házhoz, de ott elutasítottak, pedig ezeknek a pajtájuk lába alatt pénz van. Minden hét évben dobja fel a pénz magát.' Beszélgetett tovább apámmal: 'Bácsikámlátta hol feküttem, ott van tízezer forint a dombtetőn, Éjfélkor mennyen oda, én is felmegyek, de magának akár. mit mutatnak, ne ijeggyen meg. Mutatnak akasztófát, meg lát ott ökörfejet, meg bikát, de maga semmitől meg ne ijeggyen, ne szóljon egy szót se, csak ásson.' 'Híhatok oda mást is ?' 'Híhat, de akkor nem magáé lesz teljesen a pénz. Sokkal jobb lesz, ha csak maga lesz ott.' Édesapám kész lett vóna elmenni, de mi annyira sirattuk, hogy majd ott kétségbe esik, ha annyi mindent lát, hát nem ment el, pedig rajongott nagyon a tízezer forintért. Meg azt is mondta az a garabonciás, hogy minden 12 évben találkoznak valamilyen jelben, s amelyik erősebb, az leveri a másikat. Bika vagy oroszlány jelbe találkoznak és verekszenek a levegőben. Monta azt is, hogy űk azok, akiknek már születésükkor a fogaik meg vannak. A szüleik akárhogy vigyáznak, nekik el kell tűnniük hét éves korukban. Monta azt is: nézze milyen gyűrűk vannak az ujjaimon, ezek is mind a földbül vannak. 'Hát akkor mért nem veszik ki maguk a pénzt V kérdeztem. 'Azt nekünk nem szabad !' Monta, hogy sok helyen van arany, akik elutasították, ott is volt, a pajtaláb alatt, de azoknak nem magyarázta el. Babkása volt akkor nálunk vacsorára, azt ette. — Mikor másnap eltávozott, megin': hívta édesapámat: 'Gyüjjön el bácsikám, ássa ki éjfélkor, de ne szóljon semmit se ott!' De nem ment el édesapám. Derék egy magas, szálas ember volt. Szakálla, bajusza volt. Szép fekete ruhába volt, meg hosszú kabátba. Az is fekete volt. 45 éve biztos van, hogy itt járt." (S. gy. Lovászpatona, Veszprém m., Kovács Vilma, 1890.) Talán a garabonciás-viaskodást tükrözik az alábbiak is: ,,A garabonciás deákról azt mondották: Most gyün ám, mindenkinek nekimegy; azt féltek tőle." (S. gy. Acsád, Vas m. özv. Boros Gyuláné 1884.) ,,Te garabonciás! 'Mikor valaki úgy megharakszik a másikra, akkor monták arra." (S. gy. Őriszentpéter, Vas m. Baksa Antalné, 1891.) Nagykölkeden (Vas megye) azt tartják, hogy a garabonciás foggal születik, „az ellenfele, aki mindig hajszolja, egy fekete bika." (Vámos Mária gy., MNA 1958.) Kustánszegen (Zala m.) a foggal született garabonciás diák „7 éves korában meghal, tovább nem él. Viharban ezek viaskodnak. Ha fergeteg van, akkor mondják: 'Most verekednek a garabonciás diákok.'" (Szentmihály Imre gy., MNA 1964.) Kálmáncsai hiedelem szerint ha foggal született egy gyerek, megijedtek, hogy micsoda isten csapása, el fog rejtőzni. Meg azt is mondták, jó verekdő lesz. Hét éves korában elviszik tanítani. A garaboncás a sárkánnyal ment fel a levegőbe — ez okozza a vihart. (Knézy Judit gy., MNA 1964.) Okorágon, ha két felhő találkozott viharban, azt mondták: garaboncosok veszekösznek. A garaboncos foggal született. (Zentai János gy., MNA 1967.) Szebényben azt tartják, aki foggal születik, garabonciás lesz. Mások azt mondják, hogy a garabonciásnak két sor foga van. Az ilyent elvitték 8—10 éves korában. Viaskodnak a levegőben. (Andrásfalvy Bertalan gy., MNA 1961.) Várdarócon garaboncás, vagy garabonciás lesz a foggal világra jött csecsemő. ,,Se él, se hal, ojan élhetetlenek. Nem is soká élt." „Ha gyütt az órája" viaskodni kellett a többi táltossal (\). Sárkány alakban, szárnyas kígyó alakban viaskodnak. A garaboncás, ha nem adnak neki jószívből enni (főként tejet kért), vihart csinált, zivatart. (Csalog Zsolt, gy. MNA 1965.) A Dunántúl nemcsak másodlagosan, a garabonciás-hiedelemkörbe átcsúszva őrződött meg a táltos emléke. Fennmaradt maga a tóZfos-képzeletkör is. Bizonyos területeken éppen csak a nevére emlékeznek, a táltoshoz fűződő hiedelmek már teljesen elmosódtak: „Ha gyütt a föjhő, azt monták: 'hő a tátos meg a sárkány !' 1883-ban vót órjási jégverés, ott látták a sárkányt. A nép megrémült tőle. Azt monták: 'hő a tátos'. A föjhőbe vót. Ha gyütt a forgószél, azt monták azt a tátos csináli." (S. gy. Vajszló, Baranya m., Váci Lajos, 1871.) „Annyit hallottam, hogy a tátos." (S. gy. Cserénfa, Somogy m. 196