Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)

Molnár Balázs: Jászkunsági betyárokról és Ambrus Sándor veszettállatorvosról

JÁSZKUNSÁGI BETYÁROKRÓL ÉS AMBRUS VESZETTÁLLATORVOSRÓL SÁNDOR ozolnok nemcsak ma, de már a XVIII. században is az ország fő közlekedési csomópontja volt. Pest, Cegléd, Szolnokon keresztül Karcag és Mezőtúr irányvonalában Szolnok kötötte össze az ország gazdasági központját (Pestet) az ország tiszántúli, keleti részeivel. Szolnokon keresztül az említett nyomvonalon vezetett a fő közlekedési út, az ún. nagyút, amely tulajdonképpen sárra halmozott gát volt, ezen az útvonalon vezetett a XVIII. század második felében rendszeresített postajárat, ezen az útvonalon közlekedtek a gazdag vásározó parasztok és kereskedők, akik az út menti fogadókban, csárdákban enyhítették az út fáradalmait. A fogadók, csárdák egyrészt gyöngyfűzérhez hasonlóan tapadtak a közlekedési utakhoz, másrészt félrevonult zugban telepedtek, s nyújtottak enyhelyet betyárnak és üldözőjének egyaránt. Szűcs SÁNDOR a Sárrét, a Nagykunság meg a Hajdúság, elődeink nyelvén a ,,három föld" krónikása

1 ízes kifejezésével, zamatos nyelvezetével és szemléletes rajzaival valósággal elénk varázsolta az egykori csárdáink mozgalmas életét. Nemcsak leírta a csárdák életét, de bemutatta és jellemezte a csárdák körül megforduló személyeket: a szegénylegényeket, a betyárt, a csárdást, pandúrt, zsandárt, öreg pásztorokat, a vendégeket s mindazokat a személyeket, akik ezekhez külön-külön tartoztak. A betyárok, ,,ha elkötöttek egy-egy szép csikót, elhajtottak néhány marhát a gulyából, vagy felszaporodván a csárdai rovás, kiszínelték a bankót az utas bukszájából,"

2 mert amint a nóta mondja: „A betyárnak az a dolga, Hogy a gazdagot vámolja, Mert ha ő meg nem vámolná, A gazdag magát elbízná.

3 De hogy mennyire és hogyan feleltek meg feladatuknak azt Virág Károly egyik esetével remekül megmagyarázza Szűcs SÁNDOR.

4 Maga, a csárdalátogató betyár is így vall magáról: „Én vagyok az, aki nem jó, Csárdaajtó nyitogató, Csikót, tinót hajtogató, Percekutor szomorító."

5 Szűcs SÁNDOR munkáiból megismertük a társadalmi igazságszolgáltatás azon katonáit, akik gyalog mentek látogatóba és lóháton tértek vissza," a kapcabetyárt a szegényember zsarolóját, rablóját és a közönséges tolvajt. A ,,három föld" krónikása megörökítette a tiszántúli betyárvilág mozgalmas életét. Nagyon keveset tudunk azonban a szomszédos jászsági, Pest megyei betyárok életéről. Pedig a Rákóczi-féle szabadságharc után erőszakkal besorozott katonák közül többen, hacsak tehették megszöktek s közülük sokan szegén}" legények lettek, akik legtöbbször a pusztán morzsolták el életük javát. A szabadságharc után előbújtak rejtekeikből az elbújdosottak, — megindult az élet, jószágot neveltek, állatot tartottak, vásároztak. Kijavították az omladozó csárdákat, vagy újat építettek az elpusztultak helyén. A XVIII. század közepére annyira elszaporodtak a betyárbandák, hogy hatósági intézkedéseket sürgettek eliSzűcs S., 1946, 5. 2

SZŰCS S., 1969. 8. 3

SZŰCS S., 1969, 64. 4

Szűcs S., 1969, 65 kk., végül is Heves megyében fogták el és Szegedre szállították. 5

SZŰCS S., 1969, 143. "Szűcs S., 1969, 43. 'Szűcs S., 1969, 30. 12* 179